Ma 2020 szeptember 29. Mihály napja van. Holnap Jeromos napja lesz.
60bd18dc407c7fb0f629eb482c178d89.jpg

Sorozatmustra XXIV. - Skins negyedik évad

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nálunk Spanok. Igen, a Cool-on lehet követni a sorozatot, a harmadik évad megy éppen, új banda, új történetek. Anglia meg éppen most fejezte be a negyedik évadot, mi erről írtunk, ha esetleg valaki itt tartana.

Mint nagyon sok mindentől, amit megszeret az ember, ettől az évadtól is nehezen köszönünk el. Részben azért, mert a harmadik és negyedik évadban megismert csapat is lelép, illetve az első évad óta ismert Effy sem lesz látható majd az ötödikben. Írtunk már róla korábban, berendeltek két évadot még a sorozatból, de teljesen új csapatot keresnek. Illetve a napokban egy olyan hírt is megszellőztettek, hogy lesz Skins film, mindhárom csapattal, főleg (természetesen) a már eddig megismert szereplőkre építve.

Visszatérve a Skins negyedik évadára, nagyon hullámzó minőséget és történetet kaptunk. Többször írtam már, főleg az utolsó részeknél, az évad második felében tehát, hogy az írók sem nagyon tudták eldönteni, hogy mit kezdjenek egy - egy karakterrel. Ugyanakkor viszont voltak olyan részek, amikor nagyon összeszedték magukat, és még mindig kaparnánk a falat, ha lenne körmünk. Engedjetek meg nekem egy rövid áttekintőt, főleg azért, mert erről a csapatról az egyik utolsó bejegyzés íródik jelenleg. Az évad legnagyobb csalódása, egyértelműen pozitív irányba, Cook fejlődése volt. A harmadik rész, a nagy dumák miatt még most is emlékezetes. Freddie köré épült részt már éltettük eleget, egyértelműen az évad legjobbja, drámaiság szempontjából. A másik kellemes meglepetés JJ volt, aki egy nagyon könnyed részt hozott, és azzal, hogy lett barátnője, nála is elvarrták a szálakat. Áttérve a csajokra. Naomi és Emily nagy kedvenc, a saját részük nem sikerült annyira erősre, de a végén, az utolsóban azért lezárták az ő történetüket is. Effy pedig amennyire keveset szerepelt az elején, annál erősebb lett a végére.
 
Ráadásul a karakterek változása és fejlődése mellett a történetet is szépen felvezették. Megkaptunk szinte minden választ az utolsó részekben. És a hetedikben bedobott cliff is részemről nagyon jó lezárást kapott. Ha itt fejezném be az írást, akkor azt mondanám, hogy ez egy 7/10-es évad volt. Lehetett volna sokkal erősebb, ha Thomas és Katie köré erősebb részt építenek, illetve a már említett párocska is jobban szerepel (mondom ezt így utólag). De mivel nem itt fejezem be az írást, jöjjön egy kép, alatta spoileresen lezárjuk mi is a történetet.
 
 
A hetedik részben már sok mindent megtudtunk. Megkapták a jegyeket a srácok, végeztek. Jöhettek a tervek a jövőre nézve. Effy is befejezte a sulit. Egyedül Cook került szar helyzetbe, de ezt eddig is tudtuk, hogy nem ő lesz az iskola legjobbja, főleg, hogy kicsapták. Az örömködés és a boldogság helyét viszont Freddie halála (?) vette át, amit kezdetben egyáltalán nem hittem el, aztán szerencsére minden értelmet nyert. Most mondom, mielőtt tovább reménykednétek Freddie meghalt ("get out?"). DE!
 
A záró epizód nem a drámáról szólt, nem arról, hogy sötét minden. Még nem derült ki a dolog, senki nem tudott semmit. Csak annyit, hogy Freddie elment. Bekapcsolódott a történetbe tesója (Karen) is, illetve minden szereplő megkapta a maga kis lezárását, csepegettek okosságokat a jövőre nézve. Plusz ehhez jött még az is, hogy éppen Freddie születésnapja volt, így mindenki bulizott egyet nélküle, és mint mondtam, remek hangulatot adott ez az egész résznek.
 
Thomas és Pandora egy helyen folytatják tanulmányaikat. Plusz Pandora a dallal örökre belopta magát a szívembe. Naomi és Emily kibékültek, és szerintem Naomi beszéde sokaknál kiverte a biztosítékot, jó értelemben. Katie de inkább JJ is megkapta a maga kis lezárást, így már csak az volt a kérdés, hogy Effy és Cook mihez kezd majd. Előbbi természetesen nagyon sajnálta, hogy Fred ellépett, míg utóbbi rájött arra, hogy az egyetlen barátját nem veszítheti el.
 
 
Kis apróságok, amik feldobták a részt: Pandora éneke, Cook összeomlása miután megnézte Fred füzetét. Effy orvosának az utalása, és talán ez volt az első jel, hogy meghalt Freddie, amikor azt mondta, hogy "sosem fogsz elfelejteni". Itt volt a tánc Freddie kunyhójában. A már említett Naomi vallomás. A külső felvételek szépsége. És a vége.
 
Igen a vége, ami szerintem kellően keretbe zárta a történetet, és a fanyalgás, ami azért ott volt bennem is a rész közben, teljesen eloszlott. Effy orvosa, maradjunk ennél a megnevezésnél, elment Freddie lakásához, amit Cook kifigyelt, majd követte a dokit, és be is lógott hozzá. Itt megtalálta Freddie véres ingét, és ki is derült, hogy mi történt. Majd a doki meg is fenyegette Cook-ot, hogy ő is halni fog. Ezek után pedig jött az a beszéd, ami szerintem nagyon is jellemzi Cook karakterét, és nekem ezzel nagyon jó vége lett az évadnak.
A folytatásban lesz még pár bejegyzés a negyedik évaddal kapcsolatban, főleg ha lesz film is, de egyelőre itt a Skins és a második banda befejezi a pályafutását. A finálé a maga könnyedségével és drámájával együtt simán 9/10. A teljes évadról már nyilatkoztam, most már csak azzal tudom zárni a bejegyzést, amit Cook mondott a végén:
 
"I’m a fucking waste of space. I’m just a stupid kid. I got no sense. Criminal. I’m no fucking use, man. I am nothing. So please, please… get it into your, you know. Into your bonce. That you killed my friend. And, I’m Cook. I’M COOK!"
 
 
 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (4818) Nagyvilág (1452) Irodalmi kávéház (490) Politika (1571) Autómánia (61) Belföld (5) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (14) Jobbegyenes (1856) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (37) Gasztronómia (539) Egészség (50) Tereb (140) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Sport (729) Életmód (1) Heti lámpás (243) Gazdaság (652) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>