Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
mtk.jpg

Szégyen és csend az MTK-nál

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az MTK ultrái nem szurkolnak szombaton a csapatuknak, mert szégyenkeznek. Szerintük a kék-fehér együttes előbb gyanús módon kapott ki, most meg itt ez a hercehurca a Vasas elleni találkozó körül. Ezért aztán ők inkább szégyenkeznek, nem pedig szurkolnak. Épp itt az ideje annak, hogy ezt így eldöntötték.

Nem hajlandóak szurkolni az MTK-ultrák!

Na végre!

Bevallom engem mindig is zavart, amit a kék-fehérek fanatikusai műveltek egy-egy bajnoki mérkőzésen. Az a nagy tömeg mindig... 

Az az állandó kiabálás, hogy hajrá, meg huj-huj, meg éljen-éljen-éljen. Bevallom, hogy sok MTK meccs után napokig nem hallottam, mert akkora megterhelés érte a füleimet, hogy nehéz volt kiheverni. 

Na meg mindig az a piró. Minden gólnál füst, robbanások. Meg néha csak egyik pillanatról a másikra is durrantak a petárdák. 

És a koreográfiák. Nem mondom volt amelyik szép volt, de amikor egyszer bekerültem a több tízezer MTK-s közé, akkor nem láttam a középkezdést a rettenetesen nagy drapéria miatt. 

A rengeteg elpazarolt pénztárszalagról ne is beszéljünk. Meccsenként repült vagy száz. Mit száz?! Ezer! A boltokban meg hiány volt. 

Na, ennek most vége! Nem szurkolnak a Vasas elleni meccsen. Végre csend lesz. 

Mert most olvasom a hírt, aminek az a címe, hogy "Nem hajlandóak szurkolni a szégyenkező MTK-ultrák!"

Csak egy kérdésem van ám igazából: az MTK mik?

]]>http://gorbetukor.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Tereb (146) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Életmód (1) Nézőpont (1) Sport (729) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>