(Akiről az is ismert, hogy ]]>"ha tudtuk, ha nem tudtuk"]]>, tőle megtudhatjuk a Tutit, izé, a tutit.)

De ez nem csak közéleti téren és politikai pályafutása kezdete óta van így. Nem, a magyar labdarúgásról már korábban, több alkalommal is megmondta, hogy mikor mit kellene vele csinálni. Egy időben jóformán elképzelhetetlennek tűnt egy idénykezdet az NB I-ben anélkül, hogy a sajtó meg ne kérdezte volna - az utóbbi évtizedekben a halhatatlan deszkák világában szinte unikumnak számító módon - a nagyközönség által becenéven emlegetett, közkedvelt Szamóca* véleményét: szerinte milyen az aktuális foci, és mit kéne vele tenni, hogy még jobb legyen (ha ez lehetséges). Ma már, persze, a lapokban kell ilyesmit tenniük, központi utasításra sem, hiszen meg van az a kör és fórum, amely és ahol elmondhatja a véleményét, közvetlenül a szakterület elsőszámú irányítójának. Károly barátunk is ott van a tűz közelében.

Az 1993-as Labdarúgás hetilap 2-es számában a Körkérdés rovat címe így szólt: Mi segíthetné a magyar labdarúgás megújulását?
Válaszolnak: Baróti Lajos mesteredző, volt szövetségi kapitány; Farkas József BVSC-utánpótlásedző; Szűcs Lajos volt válogatott; Ihász Kálmán volt válogatott; Kovács Béla volt játékos, rendőrtiszt. És Eperjes. Idézzük:

Köztudott, hogy imádom a magyar focit.(...) Én már réges régen véleményt formáltam arról,hogyan lehetne segíteni a bajba jutott magyar labdarúgásunkon. Öt oldalban foglaltam össze egy futballrajongó tanácsait és átadtam a Magyar Labdarúgók Kamarájának.
Az irányítást az igazi szakemberekre illene bízni. Gondolok itt elsősorban Mezey Györgyre.
Távol áll tőlem, hogy megbántsam a mai játékosokat, akik közül sokkal jó barátságban vagyok, de velük és az elavult módszerekkel elindulni felfelé már képtelenség.
Nagyon nagy hibának tartom, hogy túlértékeljük a magyar bajnoki címet. (...) Hogy színészi példával éljek, a magyar bajnoki címet úgy kellene értékelni, mint amikor a színész elvégzi a főiskolát, ezzel jogosítványt kap, hogy szerephez jusson.

Nem bonyolult ez. Tizennyolc évvel később az élet igazolta az előrelátást. Mezeyt megtesszük egy sosem-nyert klub trénerének, és simán megvan a bajnoki elsőség. Amit azonban ne értékeljünk túl! Jól jelzi ezt a józanságot, hogy az edző,hopp, már nem is edző ott.

]]>]]>

A Football Sportmagazinban, ugyancsak 1993-ban - Szamóca évad főszereplője! -, fél évvel később (7. szám) a Ki mit vár a futballtavasztól? című cikk megszólalói: Bene Ferenc volt válogatott, edző; Moldova György író; Pintér Attila labdarúgó, Budafok. És, persze, Eperjes.

Szórakoztatóbb, élvezetesebb, színvonalasabb játékot várok, no és azt, hogy a tavalyinál lényegesen többen menjenek ki a pályákra. Mindezért legtöbbet természetesen a játékosok tehetnek, elsősorban azzal, hogy változtatnak a hozzáállásukon, a játékszemléletükön.
Kialakul végre egy ütőképes magyar válogatott, amely nemcsak hogy kijut a világbajnokságra, hanem visszaszerzi a magyar labdarúgás egykori legendásan nagy szurkolótáborát is.

Aki kíváncsi, a fentieken túl miket mondott még a színpadias sportteoretikus például az egyesületek helyzetéről, professzionalizálódásáról, gazdasági és szakmai esélyeiről, az az alábbiakban beszkennelt teljes újságcikkekből megtudhatja.
Aki viszont a néhány hónap különbséggel megjelent szövegekben inkonzisztenciára utaló jeleket vél felfedezni, avagy különös áthallásokat az azóta, vagyis napjainkban történt-történő fejleményekkel kapcsolatban a sportpolitikai világában - az magára vessen. A lényeg, ne ránk!

]]>]]>

]]>]]>

Football Sportmagazin, 1993.7.
(A kicsinyítve betett illusztrációk rákattintva nagyobbak lesznek, akkor pedig a jobb-klikk menüből a Kép megjelenítése parancsra még nagyobb, jól olvasható méretben jelennek meg.)

]]>]]>

]]>]]>

]]>]]>

Labdarúgás, 1993.2.
(A kicsinyítve betett illusztrációk rákattintva nagyobbak lesznek, akkor pedig a jobb-klikk menüből a Kép megjelenítése parancsra még nagyobb, jól olvasható méretben jelennek meg.)

(Igazából nem idevágó kiegészítés:

* Imádtam, amikor még színpadon láttam. Ez kábé féltucatszor esett meg, ugyanabban a színházban, sőt, darabban. A Plautus írta, Taub János rendezte ]]>A hetvenkedő katona című bohózatban]]>, a ]]>Radnóti Színházban]]> nem ő volt a névleges, de ő volt a valódi főszereplő. Bizonyos Palestrio.

Utánozhatatlan, amit abban a szerepben művelt. Legszívesebben kifeküdtem volna, felállva a székből, a színpad elé, úgy kacagtam volna. Hozzáteszem, társaiként Gáspár Sándor hasonlóan vicces volt, Gera Zoltán megragadó, Tóth Ildikó elbűvölő. Addig jártam újra és újra megnézni az előadást - azt követően, hogy egy tévéközvetítésben véletlenül láttam -, míg csak a színház le nem vette repertoárról. Akkor majdnem sírtam, a jegyszedőnénik alig tudtak vigasztalni. Húsz évvel később rávetettem magam a DVD-re, amin kijött a ]]>felvétel]]>.)