{...}, meg néhány hasonló, tényleg nem sokkal több. Mondjuk, egyszer meg Bene Ferenc vitt ki a kocsijával a Megyeri útra egy UTE-meccsre, menet közben jót beszélgettünk, kedves ember volt.

Hanem a mai visszaemlékezés, mint a címből is kitalálható, Grosics Gyuláról szól. A valaha Fekete Párducként ismert Aranycsapat-tag valóban találkozott igazi fekete párduccal - és találkozott velem is, amit inkább úgy kellene mondanom, hogy nekem volt szerencsém megismerkedni vele.

Sőt, még negyedórát beszélgetni is. A valaha volt magyar labdarúgóhéroszok közül ő az egyetlen, akivel alkalmam volt ilyesmire; sajnos, már túl sokkal nem is igen nyílik esély a továbbiakban... Nevezett eset alkalmával meg is ragadtam az alkalmat, hogy az ötvenes évek sztárjainak elkezdjem összegyűjteni az aláírásait - különben nem vagyok nagy autogrammgyűjtő, tulajdonképpen csak Star Wars-színészekére utazom -, de őnála tovább azóta se jutottam. Akkor még pályázhattam Hidegkútiéra, Puskáséra, de mindkettőről végzetesen lemaradtam immár. Buzánszky Jenőre van még sansz, ha belegondolok.

Nos, az emlékezetes meeting a miskolci állatkertben következett be. Kicsit több mint tíz éve ott dolgoztam egy rövid ideig (sorkatonai, azaz polgári szolgálatból kifolyólag; áldom a sorsot, hogy megadta ezt a rendkívüli lehetőséget!), a másfél év filmszerű élményként marad meg bennem, többek között olyan sztorik folytán, mint amikor a (ha jól emlékszem) Pécsről kapott fekete párducot meghozták teherautóval, és órákon át kellett beimádkoznunk a ketrecébe. (Amit zoo-körökben sose hívnak így: hanem kifutónak.) Talán Negro volt a jószág, utóbb így neveztük el. Évekig utána még nem volt rendes kifutója, ahol a látogatók is láthatták volna, úgyhogy mire végre megépült, az intézmény igyekezett nagy feneket keríteni a dolognak; mondhatni, már az egész város nagyon kíváncsi volt a cicusra, ]]>ünnepélyes avatást]]> szerveztek. Én újságíróként voltam jelen a rendezvényen. Grosics volt a meghívott díszvendég - könnyen ki lehet találni, hogy milyen megfontolásból. A Párduc avassa fel a párduc otthonát. Fekete a feketének, izé, feketéje.

]]>]]>

És ott adódott apropó, hogy kettesben diskuráljunk az igazgatói irodában kicsit, elmondtam neki, persze, hogy magam is focidrukker volnék, de viszont nagyapám, meg édesapám mennyit, de mennyit meséltek az ő idejéről, fénykoráról, el lehet képzelni. Természetesen nem először hallott már ilyet, azért udvariasan éreztette, hogy jólesik neki látni, hogy ma is, fiatalok is emlékeznek rájuk, őrá. Sajnos, közös fotó nem készült, csak egy másikat - kolléganőmmel látható rajta - tudok mellékelni a csanyiki vadasparkbeli látogatásról.

]]>]]>

(fotó: Bujdos Tibor, Észak-Magyarország, 2003)

És ami a mai poszt főszereplője: az egykori klasszis kapussal szignóztatott újság. Nem akármilyen! A másik nagyapámtól - nem akivel anno fociról beszélgettünk - kaptam még halála előtt az 1953-ból származó alkalmi kiadványt. Tulajdonképpen olyasmi, mint ha ma tévériport, dokumentumfilm, DVD készülve valamely kiugróan nagy sportsikerről. Ezek a műfajok akkor nem léteztek, úgyhogy újságot írtak és nyomtak a londoni 6-3-ról, bizonyára óriási példányszámban, és a magyar nép szeme, Szepesi György mesélte el, mit látott ő néhány héttel korábban a Wembleyben.

]]>]]>

A füzet méretű (64 oldalas!) kötet középső oldalain a futballhősök láthatók, mondhatni, kivehető poszter jelleggel (bár a teljes méret nincs tán A4-es se), "Akik a győzelmet kiharcolták" mottóval. Balra fent a legelső arckép Grosics Gyuláé. És 2003 óta ott áll mellette a párduci aláírás is.

]]>]]>

Néhány jellemző momentum a korra, a labdarúgó-eseményekre, a konkrét győzelemre: még az állami viccújság, a Ludas Matyi is humormentes címlappal jelent meg akkor - a kor elismert költője pedig verssel köszöntötte a brit fővárosból hazatérő sportipari élmunkásokat.

További pár oldalt is beszkenneltem a lassan hatvan éves dokumentumból, amely tényleg megfelel jelen webnapló elnevezésének, mert lapjai annyira sárgák, hogy még a digitalizált képek javítgatása, élesítése, vagdosása közben a Photoshopnak is meggyűlt vele a baja. Némelyiket meghagytam tényleg sárgán, a stílus és hűség kedvéért, másokat a jobb olvashatóság, láthatóság érdekében kicsit színtelenítettem, világosítottam (ez a magyarázat a tónusbeli inkonzisztenciára).

A bevezető előszó második lapján egyébként szintúgy ott virít Grosics Gyula aláírása, tíz kezdőjátékos társa, és kapuscseréje, Gellérté mellett, de ezek nem igaziak, vagyis hogy nem a füzetre íródtak, hanem eleve nyomtatva benne vannak.

]]>]]>

]]>]]>

]]>]]>

Az évszázad mérkőzése, Ifjúsági könyvkiadó, 1953
(A kicsinyítve betett illusztrációk rákattintva nagyobbak lesznek, akkor pedig a jobb-klikk menüből a Kép megjelenítése parancsra még nagyobb, jól olvasható méretben jelennek meg.)

Sárga lapok -  ]]>http://sargalapok.blog.nepsport.hu ]]>- A Flag Polgári Magazin partnere