Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
1ab06ddf47e7692a3eba9528c71e4246.jpg

Hazai pálya - NB I. 15. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A bajnokság hivatalos Őszi idénye ezzel a fordulóval végetért, azonban a tavaszi szezonból előre hozott két forduló még hátra van. Az Őszi Bajnok teljesen megérdemelten a Győr, és meglepetésre az ezüstérmet az újonc MTK szerezte meg a tavalyi bajnok DVSC előtt.

Lombard Pápa Termál FC-Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)
Pápa, 1500 néző, v: Iványi
gólszerző: Maric (61., 92., mindkettőt 11-esből), illetve Tisza (25., 30., mindkettőt 11-esből)
sárga lap: Présinger (24.), Sekour (44.), illetve Nagy T. (34., 55.), Elek (60.)
kiállítva: Nagy T. (55.), Gosztonyi (67.), Hanek (91.)

Két nagy hazai helyzettel kezdődött a találkozó, ám a vendégcsapat egy büntető után megszerezte a vezetést, majd öt perccel később - szintén tizenegyesből - növelte előnyét. A félidő hátralévő részében a hazai csapat futballozott fölényben, de szépítenie nem sikerült. A második játékrészben mindent egy lapra feltéve támadott a Pápa, amely előbb emberelőnybe került, majd a játékvezető még egy diósgyőrit kiállított, ekkorra pedig a hazaiak a meccs harmadik büntetőjével szépítettek. A hosszabbításban újabb piros lap villant, és következett az összecsapás negyedik tizenegyese, amelynek értékesítésével döntetlenre mentette a mérkőzést a Pápa.

Újpest FC-FGSZ Siófok 4-2 (1-2)
Szusza Ferenc Stadion, 2800 néző, v: Kassai
gólszerző: Moraes (27.), Kabát (65., 91.), Chema Antón (83.), illetve Melczer (20., 36.)
sárga lap: Vermes (45+1.), Proesmans (73.), Chema Antón (85.), illetve Dajic (41.), Deák (47.)

Eseménytelenül telt el az első negyedóra, majd a Siófok Melczer remekül eltalált távoli lövésével megszerezte a vezetést. A hazaiak gyorsan reagáltak, nem telt el tíz perc, s egyenlítettek, a Balaton-partiak azonban újítani tudtak, a kapujából rosszul kimozduló Balajcza hibáját kihasználva megint előnybe kerültek.
A fordulás után alacsony színvonalú játékot produkáltak a csapatok, húsz perc elteltével azonban az intenzívebben támadó hazaiak egyenlítettek, s nem hagyták abba a rohamozást, melynek köszönhetően a hajrában a maguk javára fordították a mérkőzést.

Győri ETO FC-Egri FC 2-1 (2-1)
Győr, 3000 néző, v.: Oláh
gólszerzők:  Kamber (12.), Koltai (15.), illetve Németh N. (32.)
sárga lap: Trajkovic (45.), Pátkai (67.), Strestík (90.), illetve Kovács G. (64.), Albert (71.)

A mérkőzés elején gyorsan kétgólos előnyt szerzett a Győr. A vendégcsapat ugyanakkor egy nagy védelmi hiba után szépített. A szünet után ellaposodott a játék, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben, ezzel együtt az őszi bajnok, listavezető Győr megőrizte előnyét, így 14 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban.

DVSC-TEVA - MTK Budapest 0-2 (0-1)
Debrecen, 6000 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Kanta J. (9.), Korhut (77., öngól)
sárga lap: Bódi (33.), illetve Wolfe (58.)

Jól kezdett a Debrecen, beszorította az MTK-t, ennek ellenére a kék-fehérek egy gyönyörű ellentámadás végén a 150. bajnoki mérkőzésén szereplő Kanta József révén megszerezték a vezetést. Ez kissé görcsössé tette a hazai alakulatot, amely  próbálkozott ugyan, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben. A fordulást követően is inkább a hazaiak irányították a mérkőzést, ám mivel egyre inkább ki kellett nyílniuk, így az MTK-nak jóval több lehetősége akadt a gyors kontrák vezetésére. Egy ilyen akció végén a csereként beállt Vass középre adását a menteni igyekvő Korhut saját kapujába rúgta, amivel eldőlt az összecsapást.

Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano - MVM Paks 1-1 (0-1)
Kecskemét, 2433 néző, v: Németh
gólszerzők: Pekár (90.), illetve Vaskó (16., öngól)  
sárga lap: Savic (27.), Tarabai (59.), Patvaros (62.), Fottó (71.), illetve Fiola (44.), Simon (45.), Bartha (79.)

Az első félidőben Tarabai buktatásáért megítélt tizenegyest Litsingi fölé lőtte, majd egy veszélytelennek tűnő beadást Vaskó saját kapujába emelte. A második félidőben számtalan kihagyott kecskeméti gólszerzési lehetőség után tizenegyeshez jutott a Paks, de Simon lövését Borszéki kivédte. A hazaiaknak végül a mérkőzés utolsó percében sikerült egyenlítenie Pekár szabadrúgása révén.

PMFC-Matias - Videoton FC 0-0
Pécs, 4000 néző, v.: Andó-Szabó
sárga lap: Akassou (32.), Horváth A. (54.), Zeljkovic (61.), illetve Sándor Gy. (36.), Brachi (63.), Torghelle (78.)

A pécsiek szerezhettek volna vezetést az első félidőben, de Bajzát kihagyta a játékrész egyetlen nagy helyzetét. A szünet után inkább a Videoton veszélyeztetett, Nikolics például a kapufát találta el. Összességében igazságos döntetlen született.

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 1-1 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Becséri
gólszerző: Vécsei (51.), illetve Ugrai (66.)
piros lap: Guzmics (79.) sárga lap: Hidi (49.), Diaby (70.), Vernes (83.), illetve Nagy I. G. (37.), Guzmics (38., 79.), Búrány (57.)

Kezdettől a Honvéd volt a kezdeményezőbb, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, a kapuk alig forogtak veszélyben. A folytatásban sem változott a játék képe, a hazaiak irányítottak, a vendégek védekeztek, mígnem a kispestiek vezetést szereztek. Ezt követően a Haladás is bátrabb lett, sőt, egyenlítenie is sikerült. A hajrára a szerdán a válogatottban is bemutatkozott Guzmics kiállítása miatt megfogyatkozott a szombathelyi gárda, s ettől megélénkült a találkozó, nyílt sisakos küzdelem alakult ki a győztes gólért, amelyet végül egyik csapat sem tudott megszerezni.

Kaposvári Rákóczi FC - Ferencváros 1-0 (0-0)
Kaposvár, 4500 néző. v.: Solymosi
gól: Pavlovic (73.)
sárga lap: Kovács O. (12.), Okuka (76.), illetve Gyömbér (44.)

Az elmúlt hetekben jól teljesítő zöld-fehér csapatok mérkőzésén az első félidőben csak helyzetekig jutottak a küzdő felek, gól nem született. A térfélcsere után a hazaiak nagy erőket mozgósítottak a vezetés megszerzéséért. Előbb Oláh a kapufát találta el, a 73. percben aztán a csereként beállt Pavlovic megszerezte a vezetést. A hajrában a kaposváriak több nagy helyzetet is kihagytak, míg az FTC nem volt képes gólig jutni, így az eredmény már nem változott. Az FTC rossz sorozata ezzel tovább tart, ugyanis a fővárosi csapat 1977 óta nem nyert bajnoki mérkőzést a somogyi megyeszékhelyen.

A forduló képe:

A bajnokság Őszi végeredménye:

1 ]]>Győri ETO]]> 15 10 4 1 32-14 34
2 ]]>MTK]]> 15 8 4 3 25-17 28
3 ]]>DVSC-TEVA]]> 15 8 1 6 22-15 25
4 ]]>Videoton FC]]> 15 7 4 4 20-13 25
5 ]]>Bp. Honvéd]]> 15 6 4 5 24-22 22
6 ]]>Kaposvár]]> 15 6 4 5 16-18 22
7 ]]>Ferencváros]]> 15 5 6 4 21-19 21
8 ]]>Újpest FC]]> 15 5 5 5 23-20 20
9 ]]>Diósgyőr]]> 15 5 5 5 13-17 20
10 ]]>KTE-Phoenix Mecano]]> 15 5 4 6 18-21 19
11 ]]>PMFC-Matias]]> 15 4 7 4 14-15 19
12 ]]>Haladás]]> 15 4 5 6 19-16 17
13 ]]>Lombard Pápa]]> 15 4 5 6 15-23 17
14 ]]>MVM Paks]]> 15 3 8 4 19-18 17
15 ]]>Eger]]> 15 2 5 8 11-24 11
16 ]]>Siófok]]> 15 1 3 11 11-31 6

Flag-Sport - MTI

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2788) Gazdaság (705) Kultúra (7) Vetítő (30) Mozaik (83) Tereb (146) Sport (729) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Tv fotel (65) Történelem (18) Nézőpont (1) Heti lámpás (312) Politika (1582) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7546) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>