Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
e3441220c77c936185eb8cb49b7b0157.jpg

Hazai pálya - 2014-2015 - NB I. 4. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az NB1. 4. fordulójában a Ferencváros győzni tudott a Győr otthonában a zöld-fehér rangadón, a DVSC az utolsó pillanatokban kapott ki Újpesen és a DVTK pedig  nagyon nehezen fektette kétvállra a sereghajtó KTE gárdáját.

Puskás Akadémia - MVM-Paks 1-1 (1-0)
Felcsút, 1000 néző, v: Erdős
gólszerzők: Tóth B (8.), illetve Könyves (79.)
piros lap: Eppel (68.) sárga lap: Tóth B. (15.), Kelic (40.), Lencse (53.), Denkovic (72.), Makrai (77.)

Jól kezdett a Puskás Akadémia, több ígéretes támadást vezetett, s helyzetei közül gyorsan ki is használt egyet. A félidő további részében kiegyenlített volt a játék, mindkét együttes szervezetten futballozott, így komoly gólszerzési lehetőség már csak távoli lövésből adódott, a hazaiak előtt. Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a Paks, de egy ideig csak mezőnyfölényt tudott kialakítani. A játékrész felénél emberhátrányba került a vendégcsapat: Eppelt könyöklésért állította ki a bíró. A hazai együttesnek több esélye volt előnye növelésére, ezekkel azonban nem tudott élni, a Paks viszont nem állt le, és a hajrá elején kiegyenlített.

Nyíregyháza Spartacus FC - Videoton FC 0-2 (0-1)
Nyíregyháza, 2744 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Kovács (8.), Nikolics (77.)
sárga lap: Rezes (5.), Balogh (57.) illetve Simon (25.), Caneira (85.) Alvarez (88.), Nikolics (90.)

Gyorsan hátrányba került a Nyíregyháza, Kovács tetszetős lövése révén már a 8. percben megszerezték a vezetést a fehérváriak. A hazaiak ekkor többet támadtak, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A félidő közepén viszont a Videoton hagyott ki több nagy gólszerzési lehetőséget. A szünet után büntetőből növelhették volna előnyüket a vendégek, de Nikolics a kapu fölé vágta a labdát. A kihagyott tizenegyest követően a hazaiak vezetőedzőjét, Csábi Józsefet piros lappal az öltözőbe küldte Solymosi játékvezető. A mérkőzés a 77. percben dőlt el, amikor többedszerre Nikolics került helyzetbe, aki ekkor már nem hibázott.
Mezőnyben voltak jó periódusai a Nyíregyházának, de a Videoton veszélyesebben támadott, így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Dunaújváros Pase-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (1-1)
Székesfehérvár, 500 néző, v: Fábián
gólszerzők: Orosz (34.), illetve Nagy T. (37.)
sárga lap: Jakab (75.), illetve Nagy T. (53.)

Az első félidő kiegyenlített játéka után a második játékrészben a Dunaújváros futballozott fölényben. A pályaválasztó csapat tett többet a győzelem kiharcolásáért, de nem járt sikerrel, ugyanakkor annak legalább örülhetett, hogy gólt és pontot szerzett, a bajnoki idény során először.

MTK Budapest-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Felcsút, 500 néző, v.: Kassai
gólszerző: Kanta (35., 53., a második 11-esből)
sárga lap: Vukmir (65.), Sergio (67.), illetve Youla (17.), Job (48.), Alcibiade (74.)

A találkozó ünnepséggel kezdődött, az MTK elöljárói Kanta József csapatkapitánnyal együtt köszöntötték a 75 éves vezetőedzőt, Garami Józsefet.  Az első félidő nagy részében kiegyenlített játék folyt a pályán, az MTK birtokolta többet a labdát, s néhány helyzetig is eljutott, ám a Honvéd kontráiban is volt veszély. A játékrész hajrájára fordulva aztán Kanta szép gólt szerzett, így az MTK mehetett előnnyel a szünetre.
A fordulás után hiába volt kezdeményezőbb a kispesti együttes, az MTK Kanta révén tovább növelte előnyét, s ezt követően stabilan védekezve, biztosan tartotta az eredményt, sőt, akár nagyobb különbségű sikert is arathatott volna.

Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-1 (0-0)
Szombathely, 2500 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Halmosi (63.), illetve Heffler N. (76.)
sárga lap: Dvorschák (23.), Halmosi (25.), Schimmer (75.), Iszlai (79.), illetve Romic (21.), Horváth A. (27.), Balogh B. (40.), Heffler N. (44.), Nagy J. (90.)

Az első félidőben jó futball helyett kemény belépőket láthatott a közönség, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben, ellenben hat sárga lapot mutatott fel a játékvezető szabálytalanságok és reklamálások miatt.
A folytatásban már nagyobb szerepet kapott a futball, egyre több ígéretes akciót vezetett mindkét csapat. A vezetést a Haladás szerezte meg egy szabadrúgást követően Halmosi révén. Ettől kezdve a Pécs átvette az irányítást és a nyomás helyzetekben is megnyilvánult, sőt, kisvártatva az egyenlítés is megszületett. Ezt követően is lendületben maradt a mecsekaljai gárda, a hajrában több lehetősége is volt, hogy megszerezze a győzelmet, de ezeket elszalasztotta, így be kellett érnie egy ponttal.

Újpesti TE - Debreceni VSC 1:0 (0:0)
Megyeri út, 2500 néző, v.: Iványi

gólszerző: Simon (93.) -
kiállítva: Jovanovic (47.) sárga lap: Jovanovic, Forró

Az utolsó utánni pillanatban szerezte meg a győzelmet a lila-fehér csapat a 10 emberrel küzdő DVSC ellen. A DVSC-Teva szombat esti  újpesti veresége azt is jelenti, hogy Kondás Elemér csapata idén nyáron négy forduló alatt Debrecenben 11 éve nem látott gyenge kezdést mutatott be az eddig megszerzett négy pontjával.

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 2-1 (1-0)
Miskolc, 6000 néző, v.: Bognár
gólszerző: Grumic (16.), Takács T. (93.), illetve Vukasovic (57.)
sárga lap: Egerszegi (26.), Okuka (82.), Alves (85.), illetve Kitl (63.), Karan (79.), Varga R. (85.)

A várakozásoknak megfelelően a Diósgyőr irányította a játékot és több helyzete volt, így a szünetre megérdemelten szerzett egygólos előnyt. A folytatásban a sereghajtó Kecskemét váratlanul egyenlített egy bombagóllal, ezt követően a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, de sokáig úgy tűnt, mindhiába, mígnem az utolsó pillanatokban az addig kiválóan védő Tujvel hibázott, ezt kihasználva pedig Takács Tamás megszerezte a győztes gólt a Diósgyőr számára.

Győri ETO FC-Ferencváros 0-1 (0-1)
Győr, 7300 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Busai (45.)
kiállítva: Varga R. (85.) sárga lap: Völgyi (14.), Lang (23.), Kamber (80.), Priskin (89.), illetve Pavlovic (63.), Böde (74.), Gyömbér (76.), Cukic (81.), Nalepa (84.), Busai (90.)

A Ferencváros kezdte aktívabban a mérkőzést, leginkább a győri térfélen zajlott a játék. A folytatásban aztán kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A hajrában ugyanakkor mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de gólt a vendégeknek sikerült szerezni: közvetlenül a szünet előtt Busai volt eredményes. A fordulást követően nyomás alá helyezte az FTC kapuját a Győr és ugyan kapufáig eljutott, gólt nem sikerült szereznie - ebben nagy szerepe volt a jól védő Dibusznak is. A hajrában is mindent elkövetett az egyenlítésért a házigazda - amely a Havojicot hátulról buktató Varga Roland kiállítása miatt az utolsó percekben emberhátrányban futballozott -, de nem tudta bevenni a rivális kapuját.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

1   VIDEOTON FC       4 4 0 0   11 : 2 9   12
2   MVM-PAKS       4 3 1 0   9 : 1 8   10
3   DVTK       4 3 1 0   8 : 3 5   10
4   MTK BUDAPEST       4 3 0 1   7 : 3 4   9
5   ÚJPEST FC       4 2 2 0   4 : 2 2   8
6   LOMBARD PÁPA TERMÁL FC       4 2 1 1   5 : 6 -1   7
7   FERENCVÁROSI TC       3 2 0 1   4 : 2 2   6
8   DVSC-TEVA       4 1 1 2   3 : 3 0   4
9   SZOMBATHELYI HALADÁS       4 1 1 2   2 : 5 -3   4
10   NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC       4 1 1 2   2 : 6 -4   4
11   GYŐRI ETO FC       4 1 0 3   5 : 7 -2   3
12   BUDAPEST HONVÉD       4 1 0 3   4 : 6 -2   3
13   PMFC-MATIAS       4 0 3 1   4 : 8 -4   3
14   PUSKÁS AKADÉMIA FC       4 0 2 2   4 : 7 -3   2
15   DUNAÚJVÁROS       3 0 1 2   1 : 7 -6   1
16   KTE-PHOENIX MECANO       4 0 0 4   4 : 9 -5   0

MTI - Flag Sport

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Belföld (10) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2788) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Kultúra (7) Gazdaság (705) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>