Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
38e0ef72a7d04669d1e489ff7173948f.jpg

Fradista szemmel – Bajnokverés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Mestermérleg 3.
Először is nagyon sajnáljuk, ami Stevanoviccsal történt, meggyőződésem, hogy vétlen ütközés előzte meg a szituációt. Jobbulást kívánunk neki. Újdonság volt számomra, hogy a meccset a lelátóról kellett végignéznem. Több nehézséggel kellett megküzdenünk a meccs előtt. Gondolok itt többek között arra, hogy Somalia a héten megsérült, ezért Holmanra és Jennerre az eddigieknél is nagyobb szerep hárult a támadósorban. Mindketten nagyszerű gólokat szereztek, ez bizonyítja, hogy jó döntés volt őket a meccsen látott helyükön szerepeltetni. Elöl kissé statikusak voltunk, ezen Diallo beállításával tudtunk javítani. A meccs végét jobban bírtuk, ami úgy gondolom, a kemény felkészülés eredménye. Ez nagyon lényeges volt, hiszen a kevésbé tehetséges játékosok a jó erőnléttel sok mindent kompenzálni tudnak. Köszönöm a vezetőségnek Akeem Adams leigazolását, aki bár csak nemrég érkezett, de máris látható volt, hogy komoly erősítés a számunkra. A bajnokcsapat otthonában tudtunk győzni, ráadásul vesztett állás után fordítottunk, ezért mindenképpen nagy gratuláció illeti a fiúkat. Köszönöm a stábtagoknak, hogy a második játékrészében ilyen remekül irányították az együttest. A játékvezetőre semmilyen megjegyzést nem tettem, beléptem a pályára, miután Bödét érzésem szerint buktatták a tizenhatoson belül. A bíró valószínűleg a túlzott vehemenciám miatt küldött fel a lelátóra.

Bevallom az elmúlt heti Videoton elleni kudarc után magam alatt voltam. Úgy éreztem az egész küzdelem, amit folytat a klub, a klubvezetés és a szurkolók, hiábavaló szélmalomharc csupán. Ilyen lemondó hangulatban kezdtem el nézni a tavalyi bajnok Győr elleni mérkőzésünket.

A mérkőzés első játékrésze abból a szempontból meglepetést hozott, hogy átgondoltabban, visszafogottabban játszottunk, nem rohantunk őrült módon előre a gólszerzés érdekében, felkínálva ezzel a lehetőséget az ellenfél számára a vezetés megszerzésére. A védelmünk stabilabbnak tűnt, mint eddig bármikor, hiszen a hét közbeni igazolásunk a trinidadi Akeem Adams nagyszerűen mutatkozott be a belső védő szerepkörében, jól zárt vissza, remekül kiegészítette és kisegítette Besicet, hiszen a fiatal bosnyák védőnk számos alkalommal kalandozott fel az ellenfél térfelére.

Kézben tartottuk a mérkőzést, bár az is igaz, hogy a Győrieknek is voltak veszélyes támadásai, de Jova ezen az estén magabiztos volt. Nem állt be védekezni az Eto, ez jót tett a mérkőzésnek, hiszen mind a két csapat a győzelem megszerzéséért küzdött.

Ismét volt egy kétes ítélet, bár ez nem is tűnik már fel, hiszen mi büntetőt minden szökőévben kapunk csak, így Böde elkaszálásakor a bírói síp néma maradt, de azért a reklamáló Monizt sikerült felküldenie Andó-Szabónak a lelátóra. Ez van. Szegény embert az ág is húzza, így a második játékrészben a Győr megszerezte a vezetést, szinte a semmiből, de hatalmas védekezési hiba eredményeképpen.

Innentől kezdve azonban a játék addigi kiegyenlítettnek mondható képe egy csapásra megváltozott. Nagyon bekezdtünk, főleg Jenner révén voltunk veszélyesek, de a statikus Tuyp lecserélése jót tett a támadójátékunknak. Böde is feljavult ebben az időszakban. Meg is lett az eredménye az agilis, gólra törő játékunknak. Böde nagyszerűen húzta meg a baloldalon, centerezett, de a győriek csak Holmanig tudtak felszabadítani, a fiatal játékosunk tolt egyet a labdán, majd elemi erővel kipókhálózta a veterán Sztevanovics kapuját. Ekkor éreztem először, hogy meg lehet ezt a mérkőzést nyerni. Diallo és Valpoort beállítása jót tett a csapatnak, hiszen gyorsabbak, mozgékonyabbak lettünk, így a már fáradó hazai védőket többször hoztuk kellemetlen helyzetbe. Diallo parádés kapufát fejelt, már az gólt érdemelt volna, de végül egy szemet gyönyörködtető Böde-Jenner akció végén a rongylábú holland szétbombázta a tavalyi bajnok hálóját.,

Ezzel a nagyon értékes három bajnoki ponttal ismét visszajöttek a halványulni látszó remények, de ennek a bajnokverésnek csak akkor lesz igazán értéke, ha be tudjuk gyűjteni az MTK skalpját is szombat este.

Ne bízzuk tehát el magunkat, mert nagyon sok nehéz mérkőzés vár még ránk ebben a szezonban.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Nézőpont (1) Sport (729) Tv fotel (65) Kultúra (7) Autómánia (61) Vetítő (30) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Mozi világ (440) Gazdaság (705) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>