Ez a csoda történt most is meg velünk, Fradistákkal szombaton a diósgyőri katlanban. Már hetek óta mást sem olvastam a facebookon, hogy majd most elkapjuk a Fradit, meg, hogy végre eljött az ideje annak, hogy bebizonyítsuk: nem a Fradiról szól az egész magyar futball…

Nos, én megértem a diósgyőri szurkolókat és tegyük gyorsan hozzá, igazán nekik van okuk és joguk ezt remélni, hiszen rajtunk kívül nekik van egy elég komoly szurkolói hátterük. Főként, ha figyelembe vesszük a Dózsa és a Honvéd háza táján manapság jelentkező „szurkolói deficitet”. A csapatuk is kezd alakulni, nagyszerű eredményeket értek el a kezdeti botladozások után és az előkelő második helyen várták a velünk való találkozót.

Mint azt említettem, mi nem a legjobb előjelekkel készültünk a borsodi kirándulásra, de végül igazi „régi nagy Fradit” idéző, parádés játékkal rukkoltunk elő, talán először ebben a szezonban.

Nagyszerű és egyben felemelő hangulatban kezdődött a találkozó. A csapatok Akeem Adams és Rakaczki Bence fotója mögött sorakoztak fel a kezdő sípszó előtt, és a szurkolók is mind a két oldalon kitettek magukért. Alig kezdődött el a találkozó már is hátrányba kerültünk, sokadszor ebben a szezonban. Egy védelmi figyelmetlenséget kihasználva a hazaiak Futács révén megszerezték a vezetést. Innentől kezdve azonban a miénk volt a találkozó. Nem kerültünk padlóra a gyors gólt követően, de még csak - bokszoló nyelven szólva-, meg sem rogytunk.

Feltüzelt, nagyon motivált volt a csapat és benne volt a levegőben az egyenlítés, amit végül egy nagyszerűen kivitelezett Jenner szabadrúgás hozott meg. Ez a gól, mintha felszakított volna minden gátat a csapatban. Az, hogy nem szereztük meg már a vezetést az első játékrészben, nagymértékben azért történt, mert annyira akartak a srácok gólt szerezni, hogy szinte egymást zavarták a gólszerzésben. Volt egy olyan est is ebben az időszakban, hogy egyszerre három (!) játékosunk, Böde, Holman és Mateos került egy az egyben a hazai kapu elé, de így is kimaradt ez a lehetőség.

A második játékrészben igazi fiesztát rendeztünk a zsúfolásig megtelt diósgyőri arénában. Előbb Somália nagyszerű beadására érkezett remekül Böde, majd Holman labdájából Gyömbér a szezon eddigi legnagyobb gólját szerezte, és az i-re a pontot végül a csereként beálló Busai remek átadásából ismét a „madocsai messi” Böde tette fel.

Kiütés Miskolcon!

Nagyszerű és felemelő délután volt. A lefújást követően Ricardo Moniz meghatódva, könnyek között emelte fel Akeem Adams mezét.

A szakmai stáb, a csapat és a szurkolók is jelesre vizsgáztak ezen a napon és nem csak fociból, hanem, ami talán még ennél is fontosabb, emberségből is.

Tudom, hogy most jön még csak a neheze, Haladás, Paks, Pécs, Videoton…

De jöjjenek bármilyen eredmények, ezt a csodálatos érzést, amit a srácok Diósgyőrben okoztak nekünk, Fradistáknak, azzal, hogy ismét megdobogtatták az eddig szundikáló, szinte tetszhalott állapotban lévő Fradi szívet senki nem veheti el tőlünk.

Uraim, ez a Ferencváros!

Csépányi Balázs