Ma 2022 június 27. László napja van. Holnap Levente, Irén napja lesz.
905b84435bf31932d03b6a8b2cfe3835.jpg

A Fradi dicső kupamúltja - 9. rész (1964-1972)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ebben az időszakban háromszor nyert bajnoki címet a Ferencváros (1964, 1967, 1968), megnyerte a VVK-t (1964/65), majd döntőt játszott ugyanebben a kupasorozatban (1967/68) illetve az UEFA kupában is eljutott az elődöntőig (1971/72). Nézzük, hogy mi történt a Magyar Népköztársaság Kupában zöld-fehér szemszögből!

Ötéves szünet után, 1964-ben folytatódtak a Magyar Népköztársaság Kupa küzdelmei. Közel félezer csapat versenyzett a döntőbe jutásért! A mérkőzéseket a naptári év szerint rendezték. A Ferencváros ellenfelei: a Martfű (4-1), a Honvéd Killián SE (13-2), a Szolnoki MÁV (6-0), a Nagykőrösi Kinizsi (5-0), a Debreceni Kinizsi (5-1), a Miskolci Honvéd (5-2), majd az elődöntőben következett a Győri ETO, amely 2-0-ra legyőzte a Fradit. Ebben a kiírásban a 3. helyért is játszottak: a Hungária körúton az FTC 6-1-re legyőzte a bravúrosan szereplő Testvériség csapatát.

A következő esztendőben a Zalaegerszegi Építők csapata verte ki a Ferencváros (tartalékcsapatát) a kupából 2-1 arányban.

1966-ban a döntőig menetelt a Ferencváros. Az ellenfelek: a Hajdúszoboszlói MED (9-0), a Debreceni Kinizsi (4-0), az MGM Debrecen (4-0), a DVSC (6-3), a Kiskunfélegyházi Honvéd (10-0), az Újpesti Dózsa (6-3), az elődöntőben a Kaposvári Honvéd ellen 3-1 arányban nyert az FTC.

Az 1966-os döntő 1967. április 4-re maradt. A kupa sorsa két mérkőzésen 210 perces küzdelemben dőlt el. Az első döntő nagy részében a Győr Szaló góljával 1-0-ra vezetett, a Ferencváros azonban a 85. percben Karába révén egyenlített.

A hosszabbítás második 15 percében egymást követték a kihagyott nagy helyzetek. A 106. percben Juhász tört ki, de az ötösön elvesztette a labdát. A 111. percben Keglovich az oldalhálót találta el. A 116. percben Branikovits már csak a kifutó Tóthtal áltt szemben, de a kapusba rúgta a labdát, majd az előretörő Mátrai hibázott. A 119. percben Palotai három méterről Géczi kezébe rúgta a labdát.

]]>Varga Zoli lövése Orbánról levágódik]]>

Varga Zoli lövése Orbánról levágódik

A döntőt április 26-án szintén a Népstadionban megismételték. A félidei 1-1 után még a befejezés előtt negyedóváral is döntetlenre - 2-2-re - állt a mérkőzés, amikor eldőlt a kupa sorsa.

A 75. percben nagy kavarodás támadt az ötös közelében. Vajda szögletre akart menteni a befutó Győrfi elől, de labdája a jobb felső sarokba vágódott, öngól - 3-2 a Győr javára.

Idézet a Népsport döntő utáni értékeléséből:

A győri együttes óriási lendülettel harcolt, minden labdára rámentek a játékosok, és dicséretükre válik, hogya másodszori ferencvárosi vezetés után sem lohadt a harci kedvük. Az utolsó 20 percben - ha Géczi nem véd olyan bravúrosan - még súlyosabb vereség is érhette volna a budapesti zöld-fehéreket.

1967-ben a Székesfehérvári MÁV Előre (4-3), a Schönherz SE (13-0), a Székesfehérvári Vasas (3-1), a Tatabánya (4-1), legyőzése után a negyeddöntőben Csepelel 2-2-t játszott a Ferencváros és idegenben játszó csapatként továbbjutott az elődöntőbe, ahol megismétlődőtt az egy évvel korábbi döntő és (sajnos) az eredmény is, Ferencváros - Győri ETO: 2-3.  ]]> -muzeális lapszemle-]]>

1968-ban a Szegedi VSE (0-1), majd egy évvel később a Volán csapata (1-2) jelentette a búcsút.

Az 1970-es éveket úgy kezdtük, ahogy abbahagytuk az előző évtizedet. Ezúttal a Komló (0-2) csapata ejtette ki a zöld-fehér alakulatot.

A bajnoki rendszer változásával a kupa kiírása is módosult, ismét őszi - tavaszi rendszerben játszották le a kupa mérkőzéseit. Az 1971/72-es szezonban kupagyőzelemnek örülhettek a szurkolók. A Paksi Kinizsi ellen (7-2), a Sátoraljaújhelyi Spartacus ellen (3-1), az MTK ellen gólnélküli döntetlennel vendégcsapatként jutott az FTC az elődöntőbe, ahol a Videoton csapatát is legyőzte 3-2 arányban. A döntőben a Tatabánya volt az FTC ellenfele a Megyeri úton, villanyfénynél.

Nem bánták meg akik kijöttek a Megyeri útra, az MNK döntőre, hiszen at első perctől heves iramú mérkőzésnek lehettek tanúi. Úgy látszik a tét megsokszorozta a játékosok erejét és ezen a találkozón is bebizonyosodott, hogy elsősorban nyílt sisakkal lehet jó mérkőzést játszani. A Ferencváros hatalmas iramban kezdett. Vépi góljával megzavarta a vidéki együttest, amely hosszú percekig idegesen, kicsit kapkodva játszott. A félidő második részében azonban a bányászok, Laczkó vezérletével magukra találtak, és teljesen egyenrangú ellenfelek lettek. A második félidőben fokozódott az iram, szinte mindenki védekezett és támadott. A bányászcsapat hamar egyenlített, és ezután fölénybe került. Izgalmas, jó mérkőzésen, ha szerencsével is, de sikerült a Ferencvárosnak megszereznie a győztes gólt, és ezzel az MNK-t.

Az izgalmas kupadöntőből 2 percet elevenítünk fel. Sorsdöntő 2 perc volt…

A 83. percben Lódi jó átadásával Szabó állva hagyta a ferencvárosi védelmet, egyedül húzott kapura, de Géczi kapujából mintegy 30 méternyire kifutva elrúgta előle a labdát. A kupa sorsa a 84. percben dőlt el. Kovács a már birtokában lévő labdát teljesen érthetetlenül saját kapuja felé gurította. Albert lecsapott rá, elhúzta Rothermel mellett, és laposan a kapu közepébe gurította.

A mérközés végén Petri Sándor, az MLSZ főtitkára adta át a Magyar Népköztársasági Kupát a ferencvárosi csapatkapitánynak, Albert Flóriánnak,

Amikor Albert a kupát a magasba emelte, senki nem gondolta, hogy egy ritka, sporttörténeti pillanat tanúja: ezt a kupát utoljára vehette át a győztes, és utoljára látta az ünneplő tömeg.

Döntő: 1972. július 12., Megyeri út: FTC-Tatabánya 2:1  ]]>-muzeális lapszemle-]]>

4000 néző, vezette: Katona

Góllövők: Vépi, Albert, illetve Kőműves

A kupagyőztes csapat:

Géczi - Martos, Bálint, Füsi - Vépi, Horváth A. - Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Mucha

]]>A kupagyőztes csapat]]>

A kupagyőztes csapat

1973 januárjának egyik éjszakáján az MNK-t kiállítási helyéről -az Üllői úti Ferenc körúti árkád egyik kirakatából- ellopták! A szomorú és kellemetlen esemény után, csak egy “vígasz” maradt. Előfordult ez már a “Kupák kupájával” is. Amikor 1895-ben az Aston Villa nyerte az Angol Kupát, egy birminghami ékszerészüzlet kirakatából ismeretlen tettesek azt is ellopták. Az angol és a magyar kupa között ez a “hasonlóság” tehát sporttörténeti tény.

Forrás: Nagy Béla - Magyar Kupa Krónika

]]>www.ftcbk.eu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (6147) Sport (729) Politika (1581) Kultúra (6) Belföld (7) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Történelem (15) Jobbegyenes (2341) Nagyvilág (1465) Mozi világ (440) Heti lámpás (259) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Egészség (50) Irodalmi kávéház (513) Gazdaság (665) Tereb (141) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>