Végjátékhoz sodorta Európát a világtörténelem egyik legpusztítóbb ideológiája. Megalapozói már a kezdeteknél kimondták: a nemzeteket, a családokat és a kereszténységet kell likvidálni. Óriási hatást fejtettek ki, a végső győzelmet azonban eddig nem érték el.

 

És valami fordulatot hozhat a végjátékban.

 

Az immár jelentős történelmi korszakban a pusztítás mellett más folyamat is zajlott, noha eddig alárendelten, kettes sorszámmal, lefojtott módon. Ez pedig kockázatossá tette a romboló oligarchia további aknamunkáját. A fejlemény az emberiség fontos vívmánya.

 

Lebuktak.

 

Immár a társadalmak nagy része, valószínűleg sok helyen a többsége tudja, kik és milyen célokkal mesterkednek a családok, a nemzetek és a kereszténység teljes beszántásán. Sok esetben név szerint megjelölhetik a főkolomposokat.

 

És a felvilágosult tömeget már nem lehet megvezetni.

 

Fokozatosan, szívósan, nagy küzdelem árán, de tért foglal a józan ész. Még akkor is, ha a szócsövek, a hangszórók, a képsugárzók még mindig az oligarchia kezében vannak, és továbbra is rengeteg áldozatot szed a manipuláció, a butítás, a hülyítés, a hergelés.

 

A világhálós kommentárok bizakodásra adnak okot.

 

Rengeteg a kulturált ember, és nem dőlnek be immár az oligarchia által fizetett bérkommentálóknak sem – ez utóbbiak nagy és csattanós képen teremtésére. Többen a felbéreltek közül elhülyültek, és a kibertérben vallják be, hogy pénzért írják a sületlenségeket.

 

Két érettségizett ember.

 

Egyik egy volt császári ország főmuftija, a másik egy nagy nemzetközi szervezet közgyűlési elnöke. Mindketten sikeresen átvészelték az érettségit. És ott, köszönték, megálltak. A tudományban nem kívántak magasabbra hágni.

 

Ám a politikában csúcsra vergődtek.

 

Ők irányítanak folyamatokat, döntenek adófizető tömegek pénzéről, káderpolitikát szabnak, vissza- és odanyilatkoznak, néha még elméletet is fabrikálnak, és fölcsapnak kontinentális főideológusnak, ifjakat kioktató filozófus királynak.

 

Védekezni kell a romboló roham ellen.

 

Egyfajta Szellemi Árpád-vonalat kell fölemelni, hogy a stupiditás megtörjön, sőt visszavonulásra kényszerüljön. A Szellemi Árpád-vonalat a szabadság kis körei alkothatják meg. Nemcsak a kibertérben. A húsvér valóságban (is).

 

Közösségeket kell szervezni.

 

Még tanulókörnek, olvasókörnek is nevezhetjük az agyrombolás hatásait már nagyvonalakban fölismerő, az ellen védekezni akaró, ám a manipulációk ellen még nem teljesen megóvott elmék pallérozására, immúnissá tételére.

 

A Szellemi Árpád-vonalnak szilárd alapról kell magasodnia.

 

A XX. századi relativizálás ezt a betontalapzatot nem vizezheti át. Az emberi életet nem lehet relativizálni. Nem lehet az egyik emberi életet fontosabbnak nyilvánítani a másiknál. Nem lehet a halálnemek között „rangsorolni”.

 

Mindenkinek csak egy élete van.

 

Az emberi méltóságot nem lehet protekciós alapon méretezni. Ebből a szempontból a származás nem lehet sem hátrány, sem előny. Az úgynevezett „emberi jogokat” sem lehet az élethez való jog elé helyezni, és gyilkosságokat relativizálni.

 

Az áldozatot bűnösnek hazudni.

 

A szellemi bátorság az, amely elsőként fontos a Szellemi Árpád-vonal fölépítéséhez.