Ma 2024 május 10. Ármin, Pálma napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
88f15b1733643d354a11876299efcf00.jpg

Schiffer az Andrássy út 60-ban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Már csak a gumibotot tenyeréhez csapkodó rendőr hiányzott Schiffer András mögül, amikor televíziós kihallgatása zajlott.

A műsor időutazásban részesítette közönségét: ekképpen történtek a megfélemlítések az Andrássy út 60-ban.

Nem csoda, hogy Schiffer néhányszor megtört.

Teljesítette, amit kihallgatója minimum várt tőle. Elhangzottak a kötelező elhatárolódások, a sablonos jelzők, a kettősmércés kirekesztések; ismételte is, sulykolta is ezeket az előírás szerinti változtatásokkal.

De azért tartotta magát, amennyire lehetett.

Ellenállt a rögeszmés kényszerítésnek, az infantilis visszakérdezéseknek, a propagandisztikus leckefelmondatásnak. Szívósan a saját véleményét mondta, s nem azonosult a kihallgató tiszt alacsonyrendű egysíkúságával.

Hogyan jöhet felszínre Európában ilyen jelenet?

Kiknek az érdeke, hogy interjúk helyett kihallgatások folyjanak? Mi lehet a céljuk azoknak, akik Andrássy út 60-at rendeznek be egy-egy tévéstúdióban? Honnan merítik a pénzt ahhoz, hogy különös céljaikat megvalósítsák?

A válaszokat soha nem kapjuk meg. Ám sejtjük.

Schiffer is tudta, kikhez megy „be”, előre megfogalmazta feleletét, melyet el is ismételt néhányszor. A görcsös újrakérdezésekre szívósan újrafelelt. Így a kihallgató tiszt nem tudta teljesíteni kapott, és vélhetően fülhallgatón is megerősített feladatát.

Frusztrálódott, és nem is akarta leplezni.

Bezzeg, ha ott lett volna a gumibotot tenyeréhez csapkodó rendőr… Ha Recsk mint lehetőség ott bujkált volna Schiffer agyában… Ha Péter Gábor ott várakozott volna egy emelettel följebb…Akkor hatásosabb lett volna a módszer.

A többi opcióról udvariasságból most nem is beszélve.

Hasznos volt ez a kihallgatás: azt mutatta be, mit nem szabad visszahozni a múltból. Mitől kell megkímélni a sokat szenvedett társadalmat. Mi az a stílus, amelyet riadtan kell visszautasítani, mely ellen védekezni kell.

Amelytől azonnal el kell határolódni.

A kihallgatás megerősítette a nézők demokratikus elkötelezettségét. Ez ellen a görcsösség ellen csak a demokrácia védheti meg a társadalmakat. A műsort állandó filmként a Terror Házában is vetíteni lehetne…

Schiffer a demokráciát képviselte.

Megküzdött a demokráciáért, ahogyan kell minden nap, hiszen a demokráciát nem lehet „bevezetni”. Ott leselkedik a demokráciát lánckerekek alá gyűrni igyekvő indulat minden jelképes Andrássy út 60-ban.

Gumibot, gumilövedék, vipera… Maradjanak a múltban.

Kovács G. Tibor - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Mozaik (83) Mondom a magamét (7586) Kultúra (9) Mozi világ (440) Egészség (50) Flag gondolja (36) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (708) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tv fotel (65) Autómánia (61) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2799) Heti lámpás (312) Vetítő (30) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>