Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
b7b9ab2c6fc6c9d49b41cf2841123533.jpg

Kocsma és demokrácia

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Most ne menjünk vissza Máraiig és Antall Józsefig, mit tartottak a kocsmapolitizálásról. Elég az, ha tudjuk, mi volt a véleményük.

Én egy kicsit árnyaltabban fogalmaznék, a kocsmának, mint az utolsó századok agórájának  van némi szerepe, fontos levezető társadalmi funkciója. Megjelennek ott egyének, különböző habitusú személyek, jó esetben beszélgetnek és elvannak szépen. Van, aki vad, van, aki szelídebb. Az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki. Az egyik szitkozódik, a másik magyaráz, a harmadik kesereg, a negyedik nagyképűsködik, szóval elvannak szépen. És mégis működik a rendszer, évszázadok óta, hogy az emberek megbeszélik napi gondjaikat, problémáikat, véleményeiket. Salzburgban éppúgy, mint Mátészalkán, Versecen vagy Gyulán.

A kocsma mindig demokratikus. Meghallgatja a véleményeket.  Ott lehet jókat mondani, de lehet hülyeségeket is beszélni. Lehet okosnak lenni, lehet okosnak látszani, de lehet primitíven okoskodni, vagy agresszíven provokálni. Rosszabb esetben persze, nőügyeknél, tartozásoknál a kocsma demokráciája kissé felbillenhet, amikor az ajtó előtti ökölcsapások, netán a kések villogó pengéi veszik át a szerepet, de ez is a több száz éves kultúra része, emberek vagyunk.

Minderről csak azért fecsegtem ennyit, mert a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédére reagáltak a magyar ellenzéki pártok. Ez rendben is lenne, hiszen Mikszáthtól Pető Ivánig, beleértve persze Gúr Nándort is, az ellenzék dolga, sőt legfontosabb feladata, egyetlen lehetősége, hogy opponáljon.

Hát akkor nézzük e mai kocsmát, nem túl szívderítő.

A Demokratikus Koalíció szerint a magyar miniszterelnök azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés a követendő példa.

Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott: a miniszterelnök sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló. A DK ezért azon az állásponton van, hogy Magyarországon ébernek kell lennie minden demokratának, fel kell készülnie a társadalmi, állampolgári ellenállásra. Bármi megtörténhet, hiszen a magyar miniszterelnök készen áll arra, hogy lángra lobbantsa nemcsak Magyarországot, hanem Közép-Európát és az egész demokratikus nyugatot.

Azt nem egészen értem, hogy a másodszor is kétharmados kormánynak mennyire kell félnie a társadalmi, állampolgári ellenállástól, de azt felfogtam, hogy Orbán elmeháborodott, Kerék-Bárczi viszont nem. Orbán fasiszta, de nyugodjunk meg, Kerék-Bárczi nem fasiszta. És azt is, hogy Orbán lángra lobbantja Magyarországot és Közép-Európát, sőt a demokratikus nyugatot is, Kerék-Bárczi nem lobbantja lángra.  Hála az égnek.

A Liberálisok szerint a kormányfő új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia  alapja. Vége hazánkban a demokráciának, azt a munkaalapú állam váltja fel. A gránit gerincű Fodor Gábor egyértelművé tette: vagy ő, vagy mi, szabadságszerető emberek.

Ezt már jobban értem, a lényeg, hogy vége hazánkban a demokráciának (óh, de sok volt!), de legalább Fodor szabadságszerető, Orbán nem.

Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök Putyint majmolja. A liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot, beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának.
Ezt is értem, a beszéd megdöbbentő volt, ráadásul még azt a mindenható liberális államot is eltemették. Sőt, még Putyint majmoltuk.

De azért ez se rossz. Az MSZP szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. (Az MSZP, jegyezzük meg, baromira a szabadság köré szerveződött.) Tóbiás József közölte, hogy a miniszterelnök beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.

Legalább megtudtam Tóbiástól, hogy kiléptünk az európai demokráciák értékrendszeréből. Még szerencse, hogy az MSZP nyakig benne van.

Az LMP azt mondja, nem a miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András szerint Orbán Viktor egész hatalomgyakorlását a cinizmus tartja össze, ami leginkább abban érhető tetten, ahogy gátlás nélkül kihasználja, hogy a magyar társadalom szolidaritáshiányos.

Ezt megint nem értem, a szolidaritás hiánya valóban létező jelenség, de nem kizárólag az utóbbi évtizedek kegyetlen vadkapitalizmusának terméke. Egy más politikát hirdető párt elnöke tudhatna a nyolcvanas évek gmk-iról, a zöldséges maffiákról, a szocializmus átöröklött, zsigereinkben még meglévő reflexeiről. A premissza jó, a következtetés nem, akkor maradhatunk a molinós, odaláncolós LMP-és őrületeknél, de akkor már az SZDSZ-t idézzük. De azt inkább nem.

Novák Előd szerint a legnagyobb csalódást az okozta, a kormányfő nem beszélt arról, hogy tíz évvel a csatlakozás után az Európai Unió nem jelent gyógyírt a külhoni magyarság számára sem.

A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének.

Le kell lomboznom Elődöt. A gyógyír egyelőre tényleg nem jött el a külhoni magyarságnak a csatlakozással (nekünk se nagyon), de a beszéd éppen a jövőről, a magyarság jövőjéről is szólt.  

A kocsma mindig demokratikus. Meghallgatja a véleményeket. Még akkor is, ha azok elég zavarosak.

Mint például most.

(szék) - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Egészség (50) Belföld (10) Vetítő (30) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Autómánia (61) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Politika (1582) Történelem (18) Sport (729) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>