Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
c1d4063c144bb9c6c1f61fd9f475ef01.jpg

Ígéretes ígéretek

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Különleges eleme a kampánynak a választási ígéret. Kötelességtudóan kidolgozzák és meghirdetik különböző változatait, nagyjából senki nem hisz el belőle semmit, majd dühödten számon kérik, függetlenül attól, hogy megvalósult-e belőle valami vagy sem, többnyire azt is, aki egészen mást, netán semmit nem ígért.

A választási ígéret a kampány legfontosabbnak mondott tartozéka, mert elvileg az alapján lehetne megítélni a kormányzásra törő erőket, kiválasztani a nekünk tetsző pártot, pártszövetséget, s már a választás előtt sejteni lehetne általa, milyen négy esztendő vár ránk. Van politikai erő, amelyik továbbra is így gondolja, azzal a kiegészítéssel, hogy a törekvések meghirdetésének van realitása, a hangzatos fogadkozások teljesíthetetlenek. Konkrét számokat, fejlődést, növekedést ígérni rövid távon lehet népszerű eljárás, de lelkiismeretes politikus részéről nem szerencsés.

A konkrét ígéretekhez mindig hozzá kéne tenni, hogy a jelenlegi körülmények között, ha ezek a feltételek megmaradnak, akkor lehetséges egy pontosan meghatározott célt elérni. Hogy mekkora lesz a gazdasági növekedés, az egy évre némi szerencsével megsaccolható, de négy évre előre bejelenteni a mértékét Németországban is képtelen vállalkozás. A komolyan vehető ígéretek a tendenciákról szólnak, azok lehetséges következményeiről, s nem egy-egy (többnyire teljesíthetetlen) intézkedés üdvös hatásairól.

Akinek rossz sorsa azt juttatta osztályrészül,hogy nézte, hallgatta]]> a „kormányváltók” Opera előtti dühkitörését]]>, annak egészen furcsa képzetei alakulhattak ki a kampány céljairól, egyáltalán a parlamentáris demokrácia mibenlétéről. Mindenekelőtt újra kiderült, hogy a ballib oldalon a politikai tevékenységnek csak a terepe Magyarország, minden más az Orbán Viktorral szembeni zsigeri és elementáris gyűlöletnek van alávetve. A baloldali politizálás témája, eszköze, célja, létezésének feltétele és indoka Orbán gyalázása, lejáratása, kifigurázása, szellemi, morális megsemmisítése. A kampány, a választókat meggyőzni hivatott ígéretek mind eme visszataszító, számukra nemes cél szolgálatában állnak. Mert miként értékelhetjük, amikor a pártvezetők ilyen és hasonló „felemelő” ígéretekkel biztatják a „választási alternatívára kíváncsi” tömeget: „oda fogjuk küldeni Orbán Viktort, ahová való: a politika és a történelem szemétdombjára” (Gyurcsány Ferenc)? „A kormányrúdon kívül meghagyjuk neki az összes többi játékát. Megtarthatja (…) az arany vécékeféjét is a felcsúti palotájában” (Szabó Rebeka).

„A rezsim minden aljassága ellenére maradt egy talpalatnyi hely az országban, ahol még köztársaság van, ahol Orbánnak kell tőled félnie és nem neked tőle” (Bajnai Gordon). A nagy libaprivatizátor a szavazófülkére gondolt. Ezek az elsődleges ígéretek: Orbán ül a történelem és a politika szemétdombján, kezében az arany vécékefe, s többé nem kell tőle félni. Ettől lenne az ország modern, haladó, nyugatias, emelkedő pályán lévő, gazdaságilag erős, jómódú, elégedett, a külföldieknek vonzó és szerethető. Minden más mellékes. Az a nyolc pont is, amivel Gyurcsány legkedvesebb miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila szokta hülyíteni hallgatóit. Ezekben az a különleges, hogy szó nincs arról, melyik tenne jót az ország népének, hanem minden pontot Orbán-kormány elmúlt négy évbeli intézkedéseihez viszonyítva agyalták ki. Hozzátéve, az egyes pontokról a „kormányváltók” között sincs konszenzus, mindegyik mást gondol, az egyetlen részlet, amiben egyetértsenek: nem úgy lesz, ahogy Orbán csinálta.

Ezek után, hogy mit érnek a ballib választási ígéretek, döntse el az olvasó. Ha mégis ők győznének, én abban reménykedem, végre megvalósítják Medgyessy ígéretét, s a középületekben úgy helyezik át a villanykapcsolókat, hogy a gyerekek is elérjék.

Ugró Miklós - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Politika (1582) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Belföld (10) Történelem (17) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Gasztronómia (539) Egészség (50) Szépségápolás (15) Életmód (1) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Tereb (146) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>