Nem szabad választás szüntette meg a királyságot, a parlamentarizmust, hanem egy elfuserált arisztokrata lepaktálása Kun Béláékkal, aminek az első proletárdiktatúra és Magyarország darabokra hullása lett az eredménye. Köztársaságról szó sem volt, csak a szovjet megszállás után, 1945-től beszélnek jogfolytonosságról, a második köztársaságról.

De milyen jogfolytonosság volt az a választás, amely szovjet fegyverek árnyéka alatt történt, és ennek ellenére a polgári oldal, a kisgazdák, a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták Kéthly-szárnya egyre-másra nyerte a választásokat a csaló, kékcédulás kommunistákkal szemben? Végül a terror, a kivégzések, a koncepciós, törvénytelen eljárások, a súlyos börtönbüntetések térdre kényszerítették a hősies, Magyarország megmentéséért küzdő polgári-keresztény alsó-, közép- és felsőosztályt, a többmilliós gazdálkodó parasztságot, az értelmiséget. Innentől kezdve elgondolkodtató, hogy a baloldal egyes képviselői milyen alkotmány elvesztését siratják, egyesek milyen köztársaság elnevezésének eltűnését fájlalják, amikor egyébként továbbra is köztársaság maradunk az új alkotmány szerint is, csak éppen Magyarország megnevezéssel. Erre az alkotói munkára, az új alkotmány elfogadására valóban a többség, a szabad választói akarat kétharmada adott felhatalmazást.

Valószínűleg történelemkönyveink jelentős részét újra kell írni, amelyben a levéltárak mélyén fekvő valódi dokumentumok, a történelmi valóság szerepelne. Ez talán a legnagyobb adóssága a hazai oktatáspolitikának. Mert előbb-utóbb nemcsak itthon, hanem a szomszédságunkban élő fiatal államalakulatokban is átírják több mint 1100 éves történelmünket.

Miért baj, ha az alaptörvény a Nemzeti Hitvallással kezdődik, azzal, hogy hangsúlyozza a nemzeti összetartozást, s kimondja: tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát. De tartalmazza azt is az alaptörvény – amit Balsai István, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnöke nyilatkozott a Demokratának –, hogy a diktatúra pillérét képező 1949-es kommunista alkotmány jogfolytonosságát nem ismerjük el, s benne szerepel az 1990-ben alakult első szabad országgyűlés döntésének szelleme, miszerint a mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző, 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki.

Persze, hogy ez csípi a hazához laza gyökerekkel kötődő baloldal egy részének szemét. Az is csípi a szemüket, amit a ,,Drága B…” írt nemrégiben a Népszavában, hogy itt van az újkeresztény kurzus, a nemzeti jó- és nagylét ábrándos álma. Mi a baja a kereszténységgel a nevezett úrnak? Csak nem azt akarja mondani, hogy többet ártott, mint használt hazánknak és Európának a kereszténység? Miközben számos balliberális történelmietlenül a horthyzmus visszatértével fenyegetőzik. Istenemre mondom, a múlt század ötvenes évekbeli Szabad Nép legdurvább hagyományait elevenítik fel szellemiségükkel.

De nincs is mit csodálkozni ezen, amikor önjelölt vezérük, Gyurcsány Ferenc a hét végén az új alkotmány ellen tüntetett, s vagy tizenkétszer mondta, hogy elárulták a köztársaságot. „Nem lesz bocsánat” – fenyegetőzött. Ismerjük a módszereit, nem kívánjuk vissza. Amúgy se a köztársaságot védje, hanem Magyarországot azoktól az elvbarátaitól, akik szünet nélkül befeketítik, lejáratják belföldön s külföldön egyaránt a magyarságot. Nem is tudom hová tenni őket. Mindenesetre módszereik nem különböznek Kun Béláék, Jászi Oszkárék vagy Károlyi Mihályék tevékenységétől, akik a múlt század húszas éveiben nem tettek mást külföldön, mint ébren tartották a Magyarország elleni gyűlöletkampányt és a trianoni békediktátum jogosságát. Ez a szellemi rokonság határozza meg a jelenlegi baloldal egyik, militáns részének a magatartását.

A hazai balliberális oldal jobbik felének ezzel a romboló hagyománnyal szakítania kellene. Szili Katalin és hívei már megtették az első lépést. Ez az egyetlen lehetséges irány, amely a nemzeti összetartozást megteremtheti jobb- és baloldalon egyaránt. Mert akik ma támadják, elutasítják az új alkotmány elfogadását – saját elhatározásukból részt sem vettek ebben a munkában –, azok nem mást támadnak, mint paragrafusokba öntött végső önállósodásunkat, függetlenségünket, szabadságunkat.
A köztársaság utáni hangos ordibálás csak ürügy a lényeg elfedésére. Ők nem köztársaságot, alkotmányban biztosított jogokat, függetlenséget akarnak, hanem gyarmati függőségben szeretnék tartani népüket.