„Csak és kizárólag nemzetemet és magyar hazámat fogom szolgálni. Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak, nem engedek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek, óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, a nélkülözéstől és a szolgaságtól” – folytatódik aztán az eskü. Az elmúlt hetek botrányos, szappanoperába illő eseményei tették aktuálissá e sorok felidézését.

A Szent Korona történelmi, szakrális, közösségi és jogi értékeket kifejező szimbólum. Az alaptörvény szerint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét testesíti meg. A Szent Korona-tan a nemzet testi és lelki egységét jelképező jogi személynek tartja, amely minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség. Életre szóló elkötelezettséget jelent tehát esküt tenni előtte. Persze a manapság dívó értékpluralizmus szerint csupán annak, aki elfogadja eme értékeket. A kommunizmus és a 20. században félresiklott liberalizmus agymosásának köszönhetően ugyanis egyeseknek üres, másoknak gyűlölt jelképpé vált; Szálasi esküje pedig további árnyékot vetett rá. Megint másoknak, amolyan fiatalos lazaságból, csupán a gúny tárgya lett. A Jobbik képviselői ellenben szabad akaratukból választottak szakrális jelképet, annak minden értékét elfogadva. A szívből jövő, őszinte eskü sosem lehet a kényszer szülötte. „Amennyiben szent ügyünk képviseletére a jövőben alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat önként és azonnal visszaadom. Isten engem úgy segéljen!” – zárul végül a párt elöljáróinak hitvallása.

Nehezen követhető, hogy az elmúlt években hány képviselőt zártak ki, vagy távozott saját elhatározásból a Jobbik soraiból; de hogy hányan is adták vissza mandátumokat, azt mi is könnyen megszámlálhatjuk. De bárhogy lapozgatunk is vissza, erőltetjük a szemünket a régi híreket olvasgatva, nem találunk egyetlen esetet sem. Szegedi Csanád (Európai Parlament), Pősze Lajos, Endrésik Zsolt (Országgyűlés), és vagy tucatnyi önkormányzati képviselő. De mikor válik valaki „alkalmatlanná”? Sokan úgy vélekednek, hogy nem az elnökség véleményének követésére, hanem egy feladatra esküdtek fel. De ha ez vita tárgya, ráadásul egy párt belügye, akkor mi végett az egész szertartás?

Olcsó és csalárd színjáték csupán?

Lehet azt állítani, hogy a kivált, kizárt emberek esküszegő árulók, így nem kár értük. Lehet olyat mondani, hogy a Jobbik megtisztult, ami jól illik egy protestpárt karakterébe. De minden kínos tett mögött az ármánykodó titkosszolgálatot sejteni – régi, hamis beidegződés a paranoiássá vált politikai oldalon. Ráadásul érvelésnek is hibás, mert ha a titkosszolgálat meg tud vásárolni embereket, ha egy „beépített ügynök” képes zsarolni jobbikos képviselőket, akkor azok a személyek megvehetők és megzsarolhatók valami immorális vagy törvénytelen cselekedet miatt. És akkor kár volt őket egykor esketni.

„Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen” – mondta egykor ünnepi beszédében Kölcsey Ferenc. A Szent Koronát mára viszont kezdi bepiszkítani az egyéni önzés, a rokoni mutyizás és a politikai szerencselovagok hatalmi vágya.