Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
017a8931ef7523ad5c4a8559fdff2f51.jpg

Dobrev Klára lemérte

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Most nem az ágaskodó miniszterelnöki ambíciókról lesz szó. Dobrev Klára, az Altus Zrt. ügyvezető igazgatója már napok óta levelezik a sajtóval családi cégük paksi tanácsadói szerződése miatt.

Igen, arról a Dobrev Kláráról van szó, aki Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége. A lényeg: a cég 90 millió forintnyi megbízást kapott a Paksi Atomerőmű Zrt.-től arra, hogy remek tanácsokat adjon a „közvélemény minél szélesebb tájékoztatására”.

Dobrev kikötötte, az ügyben nem szólal meg, kérdésre levélben válaszolt. A levél közléséhez csak teljes terjedelmében járul hozzá. Azt írja a Facebookon, hogy ő le is mérte. Másfél perc hosszú. Bejegyzésében kifejti:  nem érti, miért nem fér bele a híradásokba, ha – ahogy fogalmaz – hosszú perceken át hazug módon foglalkoznak az üggyel. Dobrev Klára okos asszony, de inkább kérnék médiatanácsot a bajai álvideó készítőitől, mint tőle.

Mert ugye a „közvélemény szélesebb körű tájékoztatását” rövid hírekben oldjuk meg. Mindannyian a magyar sajtóban. Közleményt is zanzásítunk, Dobrev levelét is zanzásítanánk. (Ja, általában egy sajtó-helyreigazítás sem hosszabb 30 másodpercnél.)

Egyébként meg fölösleg is lenne felolvasni szóról szóra a levelet, mert a néző három mondat után elkapcsolna. Nem közérthető, nincs benne hírérték, okoskodó, túl hivatalos. Dobrev Klára leragadt a rendszerváltás előtti kommunikációs világban? Levele alapján fogalmam sincs, milyen tanácsokat adhatott cége Paksnak „az erőmű lakossági tájékoztatást szolgáló kampányainak előkészítésében, szervezésében, értékelésében”.

Kedves Klára asszony! Ha nem megy a tájékoztatás, kérjen segítséget a DK sajtósaitól! Vagy  keresse tovább a teljesítési igazolásokat, hátha ott lesz mellettük férje szakdolgozata is!

Levelét teljes terjedelmében alant közöljük, a „nézők széles körű tájékoztatására”.

Dobrev Klára Facebook-bejegyzése ]]>itt olvasható.]]>

Rákoczi Péter részére

Kérdéseit megkaptam. Tapasztalom, hogy miközben a magyar közvélemény jelentős része elutasítja az Orbán-Putyin paktumot, a politikailag FIDESZ iránt elfogult „köztelevízió” ellentámadásba lendült és arra törekszik, hogy a kormány ellenfeleit hírbe hozza. Munkájukhoz sok sikert kívánok.

Korábban az Altus Zrt. résztulajdonában álló Agóra Marketing Kft. megtiszteltetésnek tekintette, hogy számos ügyfele között tudhatta a Paksi Atomerőmûvet 1997-ben. A megkötött megállapodás célja az volt, hogy segítsük a megbízót a nukleáris alapú villamosenergia-termelés jelentőségének bemutatásában, a magyar lakosság széles körű tájékoztatásában. A megbízás teljesítése a megbízónak havi rendszerességgel átadott elemző, értékelő, javaslattevő tanulmányok formájában történt. Az Agóra Marketing Kft. részt vett az erőmű lakossági tájékoztatást szolgáló kampányainak előkészítésében, szervezésében is. Akkori kollégáink ma is büszkék lehetnek arra, hogy munkájukkal a közvélemény minél szélesebb tájékoztatását és nem a tények eltitkolását segítették elő. A teljesítés dokumentumai a megbízó tulajdonát képezik. Jelen levelemmel hozzájárulok ahhoz, hogy a megbízó saját döntése alapján azt harmadik félnek átadja és/vagy nyilvánosságra hozza. Tájékoztatom, hogy az Altus 1992-ben történt megalakítása óta eltelt 22 évben több száz magán- és állami tulajdonban mûködő, hazai- és külföldi ügyfelének nyújtott tanácsadási szolgáltatást. Az Altus Zrt. tulajdonosa, Gyurcsány Ferenc 2003-ban kezdődött politikai szerepvállalása óta tartja magát ahhoz az elvhez, hogy magyar állami intézményeknek, szervezeteknek, vállalatoknak nem nyújt tanácsadási szolgáltatást.  

Kérem annak tudomásulvételét, hogy válaszlevelem nyilvános közléséhez csak annak teljes  
terjedelmében járulok hozzá.  

Budapest, 2014. február 11.

Dobrev Klára  
vezérigazgató 

mno.hu - hirtv - célpont - matahari

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Gasztronómia (539) Életmód (1) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Politika (1582) Vetítő (30) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Sport (729) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Mozaik (83) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>