Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
53bde789373875a09044c69c8c7d71a8.jpg

Újjáalakult a Gárda

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Rendbontás nélkül ért véget a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagygyűlése a fővárosi Szabadság téren, ahol közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. 

A rendezvényt, amelyen mintegy két és fél ezren vettek részt, azért hirdette meg a Jobbik, hogy tiltakozzon a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatása ellen és a múlt szombati rendőri intézkedés miatt, valamint követelje az előre hozott választásokat.

Vona Gábor, a Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen betiltott egyesület és a Jobbik elnöke azt mondta: "kormányzásra készülnek" és amennyiben bejutnak az Országgyűlésbe, az első napon gárdista egyenruhában fognak ott megjelenni. Hozzátette: amennyiben parlamenti párt lesz a Jobbik, törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, hogy jogszerűen működhessen a Magyar Gárda mozgalom, amnesztiát adnak a "politikailag meghurcoltaknak", s kivizsgáltatják többi között azt, hogy gyakoroltak-e politikai nyomást a bíróságokra.

Hangsúlyozta, tovább folytatják jogi harcukat a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ellen; véleménye szerint nem a fekete ruhás egyesület, hanem "a cigánybűnözők, a Kendermag Egyesület, a multinacionális cégek és az izraeli felvásárlók, valamint a kormány keltenek félelmet a magyarokban". Küzdenek azért is - tette hozzá, hogy felállíthassák vidéken a csendőrséget, megállíthassák a privatizációt, megvédjék a magyar földet és megsegítsék a magyar vállalkozókat.



Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője az összegyűltek előtt azt mondta: nem véletlen, hogy a rendőrség jogsértéseket követett el - mint fogalmazott - a magyar emberek ellen. Annak célja van: Magyarország gyarmatosítása, Magyarország második Palesztínává tétele - mondta. A szerinte jogtalanul feloszlatott múlt szombati Erzsébet téri demonstrációra utalva hangoztatta, meg kell szüntetni "a gyülekezési jog semmibevételét és a jogtiprásokat".

A Jobbik EP-képviselője a nagygyűlés előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az Európai Parlamentben minden képviselőnek eljuttat egy 15 perces felvételt tartalmazó DVD-t, amelyen a 2006. október 23-i, az idei március 15-i és a múlt szombati Magyar Gárda-demonstráción történt rendőri intézkedések láthatóak.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és választmányi elnöke bejelentette, hogy újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom, majd a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjainak egyenruhát adott át.

A mozgalomhoz csatlakozott, és a helyszínen egyenruhát öltött Für Lajos volt honvédelmi miniszter, aki a XX. századi történelem és a magyarság legnagyobb csodájának nevezte a Magyar Gárda mozgalom létrejöttét. Szintén egyenruhát öltött ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész, valamint felesége, aki Budakeszi alpolgármestere. Csatlakozott a mozgalomhoz a bíróság által július 2-án jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület több alapító tagja, s ugyancsak magára öltötte a formaruhát Vona Gábor és Morvai Krisztina.

A Fővárosi Ítélőtáblának a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet jogerősen feloszlató ítélete kimondta azt, hogy az egyesület megszüntetésével a mozgalom sem működhet tovább, a döntés szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg.

A rendőrség korábban közölte, fokozott ellenőrzést tart a fővárosban. Közlésük szerint az ellenőrzés során este fél 8-ig összesen hét körözött embert állítottak elő a fővárosban.
 

A BRFK a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Erzsébet téri, és a Jobbik Szabadság téri rendezvényét is tudomásul vette. Az Erzsébet téren 200-300 ember gyűlt össze, hogy - miként a résztvevők fogalmaztak - "sorsközösséget vállaljanak" a terrorcselekmények előkészítése miatt előzetes letartóztatásba helyezett Budaházy Györggyel és a múlt szombati tüntetések során eljárás alá vont emberekkel. A rendezvény után a tömeg átvonult a Szabadság téri nagygyűlésre.

A fővárosban a két demonstráción kívül több mint száz helyszínre kért és kapott területfoglalási engedélyt a Jobbik, alapvetően szórólaposztásra, míg vidéken Pécsett, Békéscsabán és Nyíregyházán is tartottak a Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetést. Pécsett mintegy 200-300-an gyűltek össze, Békéscsabán 15-20-an, míg Nyíregyházán 50-en tiltakoztak a Magyar Gárda feloszlatása ellen. Egyik helyszínen sem történt rendbontás.

hetivalasz.hu, mti

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Tereb (146) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Kultúra (7) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Flag gondolja (36) Belföld (10) Sport (729) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>