Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
61e04df8e9f4e4076a1ad18a272e26c4.jpg

Csontos János: A kissorosok hat pontja

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Soros György hat pontja, amelyet amerikai állampolgárként tett közzé, nemcsak felháborító, de az inkompetencia csimborasszója is.

Annak idején roppant utáltam a kisdobosok hat pontját. (Az úttörők tizenkét pontja legalább a márciusi ifjakéra hajazott.) Hogy Orbán Viktor épp hat pontban fogalmazta meg javaslatait menekültkérdésben a meglehetős impotenciát mutató Európai Uniónak, azt még elnézem. De Soros György hat pontja, amelyet amerikai állampolgárként tett közzé, nemcsak felháborító, de az inkompetencia csimborasszója is. Úgy akarja meghatározni unokáink sorsát, hogy közben semmi köze nincs Európához. Jótét magyarok megmentették az életét a vészkorszak alatt, s ezt azzal hálálja meg, hogy romlásba taszítaná szülőhazáját, szülőkontinensét.

Én már akkor gyanút fogtam, amikor a Soros-féle civil hadsereg bulletineket osztogatott a „spontán” migránsáradatnak: aktuálisan merre meneküljenek. Egészen úgy tűnt, hogy az amerikai érdekeknek pillanatnyilag tökéletesen megfelel egy szétvert, legyengített, immunhiányos Európa: minél „sokszínűbb”, minél „nyitottabb”, minél inkább belefullad a ráküldött „emberi cunamiba” (copyright: The New York Times; Konrád György), annál könnyebb lenyomni a torkán a szabadkereskedelmi szerződést. Akkor aztán bezúdulhat a génmanipulált élelmiszerszemét, vagy ha némelyik „nacionalista” tagország ellenáll, szét lehet perelni az elmaradt haszon miatt. Lesz szép új, hajbókoló európai országmassza, dől a pénz a befektetői alapokhoz. Már most jelzem: magyar és európai polgárként népszavazni kívánok e szerződésről – nem véleménynyilvánítóan, hanem ügydöntően.

Mi az, hogy Európa jövője „úgy van biztosítva”, hogy 15 milliárd eurós költséggel évi egymillió migránst fogadjon be? Mi az, hogy a terheket úgy kell igazságosan elosztani, hogy kötvényeket bocsássanak ki erre az öngyilkos projektre? Nem az európai gazdaság pörögne fel: a Soros-féle „humanisták” zsebe dagadna még jobban, amint lesnek a koncra. A „nyitott társadalom” humbugjával egyszer már lerabolták Kelet-Európát: most ez a kaszálás folyamatos lenne, s kiterjedne a tengerentúli érdekeknek erőtlenül meghódoló Nyugat-Európára is.

Az „egységes európai tervnek” Soros szerint Európa határain kívülre is ki kell terjednie, sőt az uniós menekülttörvényeknek globálisan is érvényesülniük kell. Tehát Izraelben is, amely önvédelmi okokból nem fogad be menekülteket; az öbölországokban, amelyek öt (5) menekültet fogadtak be eddig; Kínában és Oroszországban; no meg Soros választott hazájában is, amely nyilván azonnal bontani kezdi a falat a mexikói határon, hogy virtuálissá tegye az Egyesült Államokat. Ha Obama nem így tesz haladéktalanul, épp azzal a váddal illethető, mint Soros szerint Orbán, aki „alárendeli az emberi jogokat a határok biztonságának”, ez pedig „az uniót létrehozó közös értékek megtagadásán keresztül az unió megosztásával és szétverésével fenyeget, valamint megsérti a törvényeket, amelyek az irányítására szolgálnak”.

Ember! Egyrészt el a kezekkel a mi uniónktól – magának ott van egy másik, reformálgassa azt! Másrészt nem lehet annyit fordítani a magyar adóforintokból például egy törökországi menekülttábor lakójára, amennyi sok magyar állampolgárra sem jut. (Ezt szociális érzékenységnek hívják; a tőzsdén nem jegyzik.) A közös uniós határőrizettel amúgy egyetértek (Orbántól sem szégyen lopni), de a „biztonságos” menekültútvonalakról, az önkéntes migránsturizmusról szó sem eshet. Miként a magántőke bevonásának felvetése is erősen bizniszillatú: Soros úr soha nem jutott volna el Amerikába, ha holmi PPP-konstrukcióban folyt volna a megmentése.
Nem gondoltam, hogy a kisdobosok hat pontjánál is van szörnyűbb: a kissorosoké…

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Vetítő (30) Történelem (17) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Tereb (146) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>