Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
00feccc86e5ba943bcc1aded7a1a4a9a.jpg

Célpont - Manipulátorok és szolgáik

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Emlékeznek még arra, amikor 2010 decemberében az Economist „színkorrektúrázott” Orbán-portrét tett közzé?

Az AP kirúgta az egyik legjobb fotóriporterét, mert ]]>retusálta egyik képét.]]> A 444.hu a következőket írja: „A sajtófotók retusálása a legtöbb hard news hírügynökségnél, lapnál és szájtnál szigorúan tilos, egyszerűen azért, mert a több évtizedes alapelvek szerint a sajtófotóknak a valóságot kell bemutatniuk, nem hazudhatnak, még akkor sem, ha a kép minőségén úgy javít a Photoshop, hogy a lényegen nem változtat.”

Azután jönnek az „elrettentő” példák, hogy a Pulitzer-díjas Contrerason kívül ki manipulálta még az újságban közzétett fotóit. Jeles kollégáink a Time magazin képhamisítási botrányát is felelevenítették, amelyen a felesége meggyilkolásával vádolt O. J. Simpson portréjának levették a szaturációját, hogy sötétebbnek tűnjön a volt focista bőre. (Az újságírót biztosan nem rasszista indíték vezérelte.)

Magyar vonatkozású példát nem említenek, pedig emlékeznek még arra, amikor 2010 decemberében az Economist „színkorrektúrázott” Orbán/portrét tett közzé? A képaláírás üzenete is egyértelmű volt: „Orbán eljön érted”.

A Hír TV szóvá tette, miért nem torzításmentesen közölték az ]]>AFP fényképét]]> – erre az volt a válasz, hogy „csak” színkorrektúrázták a portrét, nincs szó manipulációról. Közben a fél magyar sajtó arról cikezett: „]]>alaptalanul vádaskodik a Hír TV]]>”, „]]>jól kioktatták a Hír TV-t]]>”, „]]>lenyomta az Economist a Hír TV-t]]>]]>]]> Kár volt.

Ti írtátok: akkor sem lehet módosítani egy képen, „ha a minőségén úgy javít a Photoshop, hogy a lényegen nem változtat”.

Jó érzés, hogy megint nekünk volt igazunk, az meg pláne, hogy ebben a baloldali online sajtó erősít meg. Ebből is látszik, hogy a sárdobálás olimpiai bajnokai mennyire következetlenek és elvtelenek. Kimondhatjuk, hogy az Economist nagy arcú főszerkesztője egy piti manipulátor. A magyar baloldali sajtó pedig az ő önkéntes lábzsámolya.

Eljött az idő, hogy bocsánatot kérjetek tőlünk!

Mr. Trigger - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (708) Jobbegyenes (2801) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7593) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Mozaik (83) Belföld (11) Autómánia (61) Egészség (50) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Életmód (1) Tv fotel (65) Politika (1582) Mozi világ (440) Heti lámpás (313) Nagyvilág (1310) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>