Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
922cee792bc8bc245b58838ea25038d2.jpg

Bogár László: A betegség mint metafora

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Susan Sontag amerikai írónő-szociológus egyik talán legizgalmasabb és legfelkavaróbb könyvének címe A betegség mint metafora. A mű arra tesz kísérletet, hogy választ találjon az abból a meglehetősen misztikus feltételezésből adódó drámai kérdésre: az egyes korszakok legrettegettebb betegségei vajon valóban „véletlenül” alakulnak-e ki.

Bár misztikusan hangzik, de nem zárható ki a lehetősége annak, hogy ezek a pusztító betegségek valójában tükröt tartanak az egyes korok társadalmai elé.

Vagyis a rettegett betegség úgy pusztítja az emberi közösségeket, ahogyan ők pusztítják deszakrális módon a szakrális felelősségükre bízott világot. A Fekete halál néven emlegetett nagy pestisjárvány, vagy éppen a szifilisz, a tüdőbaj vagy a globalitás „szép új világának” két rettegett betegsége, az AIDS és a rák talán a legismertebb példái mindennek. A 14. századi nagy pestisjárvány, az első világháború végén pusztító spanyolnátha nevű influenzajárvány, valamint az AIDS orvostudományi és egészségfilozófiai elemzésének összekapcsolása során például máig sem pontosan értelmezhető, de meglehetősen borzongató és módfelett elgondolkodtató összefüggésekre derült fény.

E felismerés lényege az, hogy az e járványokat kiváltó kórokozók a jelek szerint már viszonylag rövid távon is képesek érzékelni a potenciális „gazdaállatok”, jelen esetben az ember makrotársadalmi mozgásainak legjellegzetesebb mintázatait, sőt viszonylag „intelligensen” alkalmazkodnak is ehhez. A virulenciájukat, tehát pusztító kapacitásukat meglepő rugalmassággal illesztik ugyanis hozzá ezekhez a mintázatokhoz. Ha például érzékelik azt, hogy a gazdaállatok nagy tömegei igen intenzíven fokozzák térbeli mozgásaikat, és ebből következően fokozódik gyakori érintkezéseik valószínűsége, akkor ez arra ösztönzi őket, hogy brutálisan növeljék pusztító erejüket, hisz nagy és növekvő esélye van annak, hogyha egyet el is pusztítottak, azonnal találnak új gazdaállatot. És fordítva, ha érzékelik, hogy a gazdaállatok kicsiny, elszigetelt közösségekben élnek, ahol csekély az érintkezések intenzitása, ott spontán csökkentik virulenciájukat.

A nagy pestisjárvány iszonyatának elszabadulásában például szerepet játszhatott az is, hogy a nagy távolságú kereskedelem és a hozzá kapcsolódó háborúk intenzitása jelentősen fokozódott azokban az évtizedekben, legalábbis ahhoz a zártsághoz képest, ami az azt megelőző évszázadokat jellemezte. Hasonló helyzet ismétlődött az első világháborút követő influenzajárvány esetében is, ahol a tradicionális zárt társadalmak világába oly brutálisan robban bele a világháború iszonyata. A hatalmas összezárt katonatömegek és menekültek milliói a gazdaállatok olyan gazdag választékát nyújtották a vírusoknak, hogy azok egyszerűen csak „éltek a lehetőséggel”. Hogy mennyire, azt jól jelzi, hogy a járványban két év alatt kétszer annyi ember halt meg, mint az első világháború hatéves pusztításában összesen. Az AIDS kórokozója, a HIV vírus évszázadokon át enyhe tüneteket okozó, maximum krónikus betegségre emlékeztető következményeket hordozó betegség volt csupán, egészen addig, míg Nyugat-Afrika intenzív bekapcsolása a világ „áramlási rendszereibe”, valamint az „érintkezések” intenzitásának fokozódása nem változtatott radikálisan a helyzeten.

És végül korunk legrettegettebb betegsége, a rák, bár alapvetően nem fertőző (noha a kiváltó hatások között bizonyos vírusok is szerepet játszhatnak), mégis mutat analógiát a fentiekkel. A múlt század rákstatisztikáiban is párját ritkítja például az, ami Magyarországon az 1970 és 1995 között lejátszódott. Ebben az időszakban a magyar mezőgazdaságban a termésátlagok több mint kétszeresükre nőttek, ami nemzetközi összehasonlításban kimagasló eredmény. Ezt az imponáló eredményt az üzemanyag-felhasználás 17-szeres és a vegyszerfelhasználás 44-szeres növekedésével értük el. Ennek is lehetett némi szerepe abban, hogy ez alatt a 25 év alatt a magyar falusi középkorú férfiak rákhalálozása ötszörösére(!) nőtt, s ez már-már a járvány szintje. A rák az élő szervezet öngyilkossága. Pontosabban a kialakuló és kontrollját veszetett növekedésbe kezdő ráksejtek a szervezetet használják fel öngyilkosságba vezető ámokfutásukhoz. A dolog azért különös, mert a szervezet „normális” körülmények között komplex, többrétegű védelmi rendszerrel rendelkezik, amelynek meg kellene állítania e végzetes folyamatot. Többnyire valóban ez történik, ám egyre gyakrabban nem ez. A világot ma irányító, önmaga létezését is tagadó, pusztító világerő, a „globalóma” pontosan ugyanígy működik. Elszívja a világ erőforrásait, és korlátlan „zabálásának” anyagcsere-végtermékeit a világra üríti. Azt sem képes megérteni, hogyha ennek következtében a világ elpusztul, akkor neki is vége.

Magyarország legolvasottabb internetes hírportálja a minap számolt be arról, hogy azért vannak olyan dolgok is, amelyekben mi, magyarok egyértelműen világelsők vagyunk. Kiderült, hogy a rákhalálozás az, ahol Magyarország a nemzetközi regiszterben szereplő 190 ország között az első helyen végzett, fölényes győzelmet aratva. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, szembesülni kell azzal, hogyha a betegség metafora, akkor a görcsös és agresszív mértéktelenség és az ebből adódó drámai következmények elfojtásának metaforája.

Bogár László - magarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Politika (1582) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Sport (729) Belföld (10) Életmód (1) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Egészség (50) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>