Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
629258e36d1c162668d8a9d60d1439c1.jpg

Bajnai nélkül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem lépett a hajdani SZDSZ örökébe az LMP, egyelőre legalábbis. Balliberális érdekcsoportoknak nem sikerült leváltani Schiffer Andrást és csapatát, pedig két évtizeddel ezelőtt Tölgyessy Pétert menesztették a szabad demokraták éléről.

Azóta hazánkban esélye sincs a tisztességes konzervatív liberalizmusnak. Az ökopolitika viszont most kapott egy újabb sanszot. Kérdés, meddig.

Az ellenzék még tagoltabb lett, miután kiszakadt egy csoport a Lehet Más a Politikából is. Nagy meglepetés nem érte a politika iránt érdeklődő közönséget, mivel ez, vagy valami hasonló történt szinte mindegyik parlamenti párttal az elmúlt bő két évtizedben. Az LMP esetében sem lett más a politika, legalábbis ilyen tekintetben. Valami azonban mégis más lett. Vagy lehet.

Az LMP most újra kizárta csatlakozását a Bajnai-féle Együtt 2014 mozgalomhoz. Ez egyébként azt jelenti, hogy a Mile Lajos, Vágó Gábor vezette vidéki LMP-sek nagy része odaállt a Schiffer András által fémjelzett fővárosi és Budapest környéki párttagok mellé. Így egymás után kétszer is többségbe kerültek a különutas politikai hívei az ökopártban. Akik most még biztosan nem akarnak egy új MSZP–SZDSZ-koalícióba betagozódni. Schifferék tartják magukat az LMP eredeti céljához, mégpedig ahhoz, hogy az elmúlt húsz év vezető politikai csoportjaihoz képest erőteljes, ökopolitikai rendszerkritikát gyakorolnak.

Mindez elfogadhatatlan a Bajnai Gordon új mozgalmához közeledni kívánó „platformisták” számára. Ezért a Jávor Benedek és Karácsony Gergely által vezetett párbeszéd Magyarországért platform tagjai kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak. Magyarul, Jávorék erőteljesen közelednének, talán még csatlakoznak is az Együtt 2014-hez, azaz a Haza és Haladásához, a Millához és a Szolidaritáshoz. Jávor és Karácsony egyébként magukkal vihetik a Bajnai-projektbe az LMP fővárosi politikusainak talán nagyobb és vidéki tagjainak kisebb részét. Legalábbis jelen állás szerint. Sőt úgy néz ki, hogy a platformot alapító nyolc országgyűlési képviselő párbeszédet kezd az LMP-ben maradó hét frakciótaggal azért, hogy valamilyen formában megmaradjon a képviselőcsoport. Ami agyrém, hiszen a totálisan más szövetségi politikát és stratégiát megjelenítő csoportok ma nem alkothatnak normálisan működő frakciót.

Az egész bazárra emlékeztet. Lehet alkudozni, vélik a platformisták. Akik, tegyük hozzá, bármit is mondanak a kongresszusi döntések legitimitásáról, mégis megkérdőjelezik azokat. Hiszen egyáltalán nem kell egyetérteni a küldöttek többségével, de attól még képviselhetnék a párt hivatalos irányvonalát, és ha ez szakmai vagy lelki gondokat okoz, akkor a mandátum visszaadható. Egyelőre nem ez történik.

Ami a lényeg: a Jávor–Karácsony-féle új zöldpárt csupán a balliberális oldallal lesz koalícióképes. A „hivatalos” LMP viszont a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet. Ami hazánkban talán furcsának tűnhet, miközben tudható, hogy Európa számos országában a valódi zöld- és nemzeti liberális pártok – különbözőségeik ellenére – nyitottak a bal- és a jobboldal felé is. Az LMP-ből kilépő platformisták viszont voltaképp a „klasszikus” SZDSZ útjára léptek. Emlékezhetünk, hogy a szabad demokraták csak és kizárólag a baloldallal, jelesül az MSZP-vel léptek kormánykoalícióra. Karácsony Gergelyék és Jávor Benedekék egyébiránt rendkívül érdekes helyzetbe manőverezték magukat, ugyanis ők is azt képviselték a 2009-re összeálló LMP-ben, hogy meg kell haladni Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzását. Ehhez képest csatlakozhatnak Bajnai mozgalmához, és a Gyurcsány-kabinetek legtöbb tagját harcba hívó baloldali blokkal akarnak kormányt váltani 2014-ben.

Hogy az LMP-t mostantól vezető Schiffer András, Mile Lajos, Vágó Gábor, s a hölgyek közül Osztolykán Ágnes, Szél Bernadett vagy Csiba Katalin mit hirdetnek majd, és kikkel kívánnak szövetkezni, nem tudhatjuk. A politikában állítólag a „soha” és az „örökké” szavakat nem javallott használni. Egy viszont tény: azok, akik sem a Jobbikra, sem a Fideszre, sem a baloldali blokkra nem akarnak szavazni, elvileg találhatnak majd maguknak pártot, az LMP-t. Ha még meglesz jövőre is.

Lehet más a paletta, 2014 Magyarországán. Talán.

Zsebők Csaba - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Tereb (146) Sport (729) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Kultúra (7) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>