Lassan véget ér a dicsőséges és sikerekben gazdag Barroso-korszak, a régi biztosok lelépnek a nagy európai színpadról. Kedvencem, Neelie Kroes is nyugdíjba vonul és már most látható, hogy hatalmas űrt hagy maga után. Ki fog ezentúl ilyen akkurátusan, szakmailag megalapozott érvekkel aggódni a magyar médiaszabadságért a nagy és feneketlen brüsszeli apparátusban? Egyáltalán ki veszi majd a bátorságot és a fáradságot, hogy aggódását, mindenre figyelő tekintetét és törődését felvállalja és folytassa? Ki fog ennyire törődni velünk? Ki fog gondolni naponta ránk, szerencsétlen magyarokra, akiket ez a kormány Ázsiába űzött, megtagadva a liberális demokrácia ma is érzékelhető hatalmas előnyeit. És lesz-e valaki a pótolhatatlan Neelie után, aki irányt mutat megtévedt kormányunknak?

Nagy kérdések ezek. Nehéz erről meghatódottság nélkül beszélni, mert félő, hogy nem lesz. Remélem, hogy a balliberális értelmiség, ez a húsz éve mindenhez értő és mindent meghatározó élcsapat kellőképpen megemlékezik majd róla, legalább egy egész oldalas Népszabadság-hirdetésben, Neelie, köszönjük.

De azért ünneprontásként Neelie, mutatok valamit. A néhány nappal ezelőtti írás a láthatóan megújult hvg.hu-n olvasható, ékes bizonyíték, hogy mennyire nincs itt sajtószabadság.

Ebben a kormányban az irritáló, visszataszító embertípusok mindegyike megtalálható, erre gondosan ügyelnek, kvóta van bizonyára. Van itt leplezetlenül cinikus gennyláda, simulékony, minden poszton vitézül törleszkedő csúszómászó, sima kapanyeles paraszt meg olyan fajta, aki költőből képezte át magát, csendesen korrupt tolvaj és nyihogó futóbolond.

Azt már első olvasatra látjuk, hogy a szerző nem irritáló és visszataszító embertípus. Pláne nem gennyláda meg kapanyeles paraszt, sőt, nem is csúszómászó, nem korrupt tolvaj, nem futóbolond, aki ráadásul nyihog, hogy is gondolhatnánk ilyenekre. Nem is gondolunk. De arra viszont igen, hogyha ilyen írások megjelennek (plusz Klubrádió meg ATV), akkor Neelie Kroes egész életműve összeomolhat, hogy ennyire eltiport a magyar sajtó szabadsága.

A szerző, ez a békés liberális embertípus persze nem ad hoc gennyládázik, hanem azon örvendezik, hogy a strasbourgi bíróság elmeszelte az egyházügyi törvényt. Más kérdés, hogyha valóban liberális lenne, nem egy ilyen gyomorbajos epe-fröcskölő, tudhatná, de nem tudja ez az anti-csúszómászó, hogy az egyházügyi törvény éppen az eddigi anomáliákat akarta megszűntetni, még akkor is, ha ez érdekeket sért, történetesen SZDSZ-es érdekeket, ami egy ilyen anti-futóbolondnak nemcsak felháborító, hanem egyenesen testi sértés. Ez nem meglepő, hiszen az SZDSZ-es vélt vagy valós érdeksérelmek mindig is országos fájdalommá és problémává váltak. Sőt, nemzetközivé, internacionalistává, lásd a Klubrádiót, ami ma is sugároz, áldja az Isten, de azért többször is Brüsszelig ment el sírni.

Szóval egy derék liberális, egy gerinces magyar anti-gennyláda liberális azon is felháborodhatna, hogy ez a strasbourgi ítélet mélységesen jogsértő, szembe megy az egykor fennen hirdetett szubszidiaritás elvével. De nem háborodik fel. Ez ugyanis nemzeti hatáskör, eldöntheti a szlovén, az észt, a bolgár meg a többi kormány, hogy mely egyházakat támogatja. És el is dönti, ezzel nincs probléma, csak épp a magyar kormánnyal van baj.

Nincs felhatalmazásom, pláne kedvem tanácsokat adni egy pszeudo-liberálisnak, egy anti-kapanyeles parasztnak, de azért van néhány téma.

Itt van például Bajnai, aki az európai kontinens legérdekesebb politikusa, és ez még halovány eufémizmus. Elég az utolsó másfél évet nézni, most elfelejtve a Hajdu-Bét ügyeit, a Wallist, meg a miniszterelnökséget (utóbbit elég nehéz).

2012 október 23-án nyitott, meghirdette a nagy ellenállást, a nagy semmit (Együtt). Aztán közölte a Kossuth Rádióban, hogy jövőre már ő lesz Magyarország, szép hazám miniszterelnöke. Aztán jöttek a gördülékeny baloldali tárgyalások, ahol Mesterházy legyűrte. (Együtt). Aztán erőt, időt és fáradságot nem kímélve a kampányban körbejárta az országot, szakmányban putyinozott meg orosz gyarmatozott. Aztán a magyar nép döntött. Ő még kínlódott egy keveset, aztán eltűnt (Együtt).

Most épp Párizsban dolgozik (Együtt). Úgy látszik, a mindig magányos politikusnak, aki nem akart képviselő lenni, nem akart főpolgármester lenni, egyáltalán semmi nem akart lenni, ez a menekülés útja. Hillary Clinton meg könnyezhet. Eltűnt egy óriás, egy derék és bátor magyar küzdő, aki soha nem futamodik meg. Soha. Most meg kiderült, hogy Párizs az ő Bakonya.