Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
nepszavahu.jpg

A Horn-Kuncze garnitúra bosszúja

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ők kótyavetyélték el fillérekért a stratégiai közvagyont – a világon egyedülálló felelőtlenséggel.

Pert indított a magyar állam ellen az Engie (korábbi nevén GDF Suez) az ICSID nevű washingtoni választott bíróságon a befektető-védelmi elvek megsértésére hivatkozva - erősítették meg a Népszabadság értesülését.

Lakosságvédelem helyett: befektető-védelem.

A lapban megjelenteket elismerte a GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt., amely a tevékenységét lényegében az Égáz-Dégáz észak-dunántúli és dél-alföldi hálózatának üzemeltetésére korlátozza.

Azaz a térségben monopolhelyzetet élvez a cég.

A Népszabadság perértéket firtató kérdését ugyan nem erősítette meg vállalat, de a lap információi szerint az államtól követelt összeg megközelíti a kétszázmilliárd forintot, azaz jelentős költségvetési tétel.

Valamikor a Trabantra mondták: Honecker bosszúja.

A füstölgő műanyagjárművek még a német egyesítés után hosszú évekkel is robogtak az utakon, és vezetőik – pszichés okokból – versenyeztek is. Majd ők megmutatják – és előztek, bocsátották ki kipufogójukon a jellegzetes illatú gázt.

Most a Horn-Kuncze garnitúra bosszúja csapott le az országra.

Ők kótyavetyélték el fillérekért a stratégiai közvagyont – a világon egyedülálló felelőtlenséggel. A nyugat-európai állami befektetőknek „privatizációnak" füllentve játszotta át a magyar állam a felbecsülhetetlen értéket.

És beindult a pénzszivattyú...

A nyugat-európai nagyvállalatok a korábbi állami monopólium helyére magánmonopóliumot hoztak, és gátlástalanul szipolyozták ki a magyar családokat a csillagászati villanyszámlákkal és gázszámlákkal: többszörösét kérve az indokolt árnak.

Állami garanciával vették el családjainktól a pénzt.

Ugyanis a Horn-Kuncze garnitúra nemcsak „privatizációt" füllentett – állami kézből állami kézbe adott vagyon esetében -, hanem még „piacosítást" is lódított.

A bolsevik gyökérzetű grémium a piac működését úgy képzelte el, hogy az állam garantálja a busás profitot a „versenyző" befektetőknek.

Azaz a kockázat nélküli piacot is eladták a Kárpát-medence géniuszai.

Amikor a tömegbe lövetők koalíciója megbukott, a helyükre lépő demokraták elindították a rezsicsökkentést. A kiszipolyozó energiaárak helyet az európai átlagot tették kötelezővé állami eszközökkel – védve a magyar lakosságot.

A nyugati cégek így is busás profitot zsebeltek be.

A Horn-Kuncze garnitúra ugyanis a kiapadhatatlan pénzszivattyút kapcsolta be, és ezt a Medgyessy-Kuncze, majd a Gyurcsány-Kuncze garnitúra is működésben hagyta. Felújítás nélkül működtették a magyar erőműveket az új gazdák, és csatornázták ki az országból a pénzt.

Ezt a szép emléket fájlalja a bevezetőben említett följelentő.

A Horn-Kuncze garnitúra által ajándékozott pénzszivattyú leállítása után egy összegben akar csillagászati összeget bezsebelni a nyugati tulaj – újabb forrásokat elvonva a magyar családoktól. Ehhez a pénzhez jogi hadjárattal akar hozzájutni.

Már az eljárás költségei is nagy terhet tesznek az adófizetőkre.

Ezért jogállami módon meg kell kérdezni a felelősöket. A Horn-Kuncze garnitúra egyik tagja már befejezte földi pályáját, a másik tagja azonban jó egészségben él. Kérdéseket kell föltenni Suchman Tamásnak és Csiha Juditnak, volt privatizációs minisztereknek is.

Olyan testület előtt, ahol nem lehet populista böffentésekkel felelni.

Mi volt a stratégia közvagyon elkótyavetyélésének valódi háttere, kik jártak jól az ügyletben, kik élnek luxuskörülmények között – rezsicsökkentéstől vagy rezsiemeléstől függetlenül?

A társadalomnak a demokráciában joga van megtudni az igazat.

Elévülés nélkül.

Kovács G. Tibor - ]]>gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Tereb (146) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Egészség (50) Autómánia (61) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Sport (729) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>