Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
e7fe2e27410353cb13ef959146c08690.jpg

A Bajnaibőrbe bújt Vadai Ágnes

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A nemzetpolitikában is korszakváltást tart szükségesnek Bajnai Gordon. A baloldal sírásója megmentője csütörtökön Budapesten azt mondta: szerzett jogot nem lehet visszavenni a határon túli magyaroktól, így állampolgárságukat és szavazati jogukat is tiszteletben kell tartani 2014 után.

Azt azonban elfelejti Bajnai, hogy soha nem is akart nekik jogokat adni. Pár hónapja a Klubrádiónak ugyanis ]]>bevallotta]]>, hogy nem vett részt a 2004. december 5-i népszavazáson. Bajnai most csütörtökön azt mondta, hogy „felelős politikus nem cselekszik a nemzet érdeke ellen”. 2004-ben úgy tűnik, mégis megtette. Bajnai azt is mondta, hogy a nemzet egy magasztos fogalom, amelyhez azonban realistán kell közelíteni.
 
Hogy mit is jelent nála a realizmus ez esetben, azt jól példázza, hogy 2009-ben a szlovák nyelvtörvény-vita kellős közepén, Sólyom László Szlovákiából történő kiutasítása után Mesterházy Attilával közösen ellátogatott a Szlovák Nagykövetségre, hogy együtt ünnepeljen a Fico-kormány nagykövetével a „Szlovák Köztársaság Nemzeti Ünnepe és a Haderő Napja” alkalmából rendezett fogadáson.
 
Szerencsére azért Bajnainak jutott ideje csütörtökön az önkritikára is. Károsnak nevezte ugyanis, hogy a baloldal a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi népszavazás idején "egy tragikusan rosszul feltett kérdésre" válaszul szociális irigységet keltett a külhoni magyarokkal szemben. A miniszterelnököt akkor Gyurcsány Ferencnek hívták, Bajnai Gordon évtizedes cimborájának. A Demokratikus Koalíció vezetője egyike volt azoknak, akik 2010-ben nemmel szavaztak a kettős állampolgárságról szóló parlamenti szavazáson (a másik Molnár Csaba, DK-alelnök és Szanyi Tibor, az MSZP jelenlegi alelnöke). Vadai Ágnes, szintén DK-s politikus korábban ]]>úgy nyilatkozott]]>, hogy Gordon közülünk jön”, és politikája is a DK-hoz áll a legközelebb, így nem határolódhat el túlságosan. Ennyit az ellenzéki összefogás várható dilemmáiról.

Bajnai Gordon szerint tehát korszakváltásra van szükség a nemzetpolitikában is. Biztosan elkerülte a figyelmét, hogy ez a korszakváltás 2010-ben már megtörtént a Trianon-emléknap bevezetésével, a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotásával, melynek eredményeként 2011. január 1. óta 422 870 magyar vagy magyar származású személy kérte a honosítását. Bajnai szerint a "semmit róluk nélkülük" elvnek kell vezérelnie a mindenkori kormány nemzetpolitikáját. A fentiekből az látszik, hogy ő csak a „nélkülük”-et tartja fontosnak.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Egészség (50) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Mozaik (83) Mozi világ (440) Kultúra (7) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Vetítő (30) Gazdaság (705) Történelem (18) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>