3. A hazai tőke külföldre menekülése.

Ha a hazai vállalkozók úgy érzik, hogy a vagyonadó bünteti az itthoni tőkeakkumulá­ciót, a tőkéjüket átcsoportosítják ahelyett, hogy Magyarországon vásárolnának újabb fejlesztési telkeket vagy ingatlanokat, külföldi (osztrák, spanyol, horvát) ingatlanpiacokon fektetnek be. Ezzel a hazai ingatlanfejlesztési piac meggyengül, a helyüket pedig a tőkeerős külföldi szereplők veszik át.

Hogyan próbálhatja ezt kivédeni a szabályozás? Ha a Tisza Párt és szakértői stábja el akarja kerülni, hogy a törvény a nemzeti vagyon külföldre vándorlását támogassa, kétféle védelmi vonalat kell beépítenie.

Forrásalapú (területi) adóztatás. A törvényt úgy kell megfogalmazni, hogy az adó ne a személyhez (magyar állampolgárhoz), hanem a vagyontárgyhoz kapcsolódjon. Ez azt jelentené, hogy minden Magyarországon található, kritikus értékhatár feletti ingatlannak adóznia kellene, függetlenül attól, hogy a tulajdonosa egy magyar magánszemély vagy egy külföldi multinacionális cég/alap.

Külföldi ingatlanszerzés korlátozása. Az adótörvénnyel párhuzamosan fenn kell tartani vagy szigorítani kell a külföldiek hazai ingatlanszerzésére vonatkozó engedélyezési eljárásokat és a stratégiai ágazatok védelmét (FDI-szabályok), hogy adminisztratív úton gátolják meg a felvásárlási hullámot.
Amennyiben érdekli, a következő lépésben megnézhetjük: milyen jogi kiskapukat nyit a külföldi alapok számára a jelenlegi magyar ingatlannyilvántartási és adózási rendszer? Hogyan reagált a hazai luxusingatlan-piac a vagyonadó hírére az elmúlt időszakban? Létezik-e olyan nemzetközi példa, ahol a vagyonadó miatt a külföldiek kezébe csúszott át a piac? Melyik szempontot elemezzük tovább?

Én: Ha valakinek hatalmas termőföldjei vannak, akkor miből fizetne vagyonadót, hiszen a mezőgazdaság általánosságban nem nyereséges.
MI: Ez az ellentmondás – amikor egy adózó „papíron” rendkívül vagyonos az eszközei értéke alapján, de nincs készpénze (likviditása) az adó megfizetésére – a vagyonadók bevezetésének egyik legnagyobb gyakorlati és elvi problémája. A mezőgazdaságban ez halmozottan igaz, hiszen az időjárási kitettség, az aszályok és az inputanyagok árai miatt a hatalmas földterületek sem garantálnak stabil éves profitot. A nemzetközi gyakorlat és a hazai adószakértői viták alapján az ilyen helyzeteket az alábbi módokon szokták kezelni a jogalkotók:

1. Célzott mentességek az aktív mezőgazdasági területekre. A legtöbb működő európai modellben különbséget tesznek a spekulatív célú és a ténylegesen művelt termőföld között.

2. Az aktív gazdálkodók védelme. Ha a tulajdonos maga műveli a földet (őstermelő, egyéni vállalkozó vagy családi gazdaság részeként), a termőföld, mint termelőeszköz teljes vagy részleges mentességet kaphat a vagyonadó alól. Ennek célja pont az, hogy a gazdának ne kelljen kényszerből eladnia a földje egy részét csak azért, hogy kifizesse az adót.

3. A járadékvadászok adóztatása. Ha a milliárdos tulajdonos nem gazdálkodik, hanem a földet pusztán értékmegőrző befektetésként, spekuláció céljából vásárolta meg, vagy bérbeadási díjakból (járadékból) él, a mentesség nem vonatkozik rá.

Én: Ráadásul egy nemzetközi tőkealap kezében megvan az eszköz, hogy piacokat manipuláljon: ingatlanvásárlásba kezd, ez felhajtja az árat, így egyre többen kényszerülnek eladni a nagy értékű ingatlanokat, ami meg az árak bezuhanásához vezet.

MI: Ez a forgatókönyv a globális ingatlan­piacokon egy jól ismert, klasszikus piacmanipulációs és ciklikus felvásárlási stratégia, amelyet a hatalmas tőkeerővel rendelkező nemzetközi alapok (például a multinacionális magántőke- és ingatlanalapok) előszeretettel alkalmaznak. A Tisza Párt által javasolt vagyonadóval kombinálva ez a mechanizmus egy olyan mesterségesen generált spirált indíthat el, amely a hazai tulajdonosok tömeges kiszorulásához vezet.

A manipulációs spirál működése lépésről lépésre.

1. fázis: mesterséges árfelhajtás (pump): a nemzetközi tőkealapok hirtelen, nagy mennyiségben kezdenek el prémium hazai ingatlanokat (irodaházakat, logisztikai parkokat, luxusrezidenciákat) felvásárolni. Mivel szinte korlátlan likviditással rendelkeznek, a piaci ár feletti ajánlatokat tesznek. Ez az agresszív kereslet radikálisan megemeli a hazai ingatlanárakat a statisztikákban és az adóhatóság értékeléseiben.

2. fázis: a vagyonadócsapda aktiválása. Mivel az ingatlanok piaci értéke az egekbe szökik, a hazai magánszemélyek és cégek tulajdonában lévő ingatlanok értéke papíron szintén átlépi a Tisza Párt által tervezett adóhatárt (például az egy- vagy ötmilliárd forintot). Az adóhatóság a felhajtott piaci árak alapján veti ki az évi egy-két százalékos vagyonadót a magyar tulajdonosokra.

3. fázis: likviditási válság és kényszereladások. A hazai tulajdonosok (akiknek az ingatlana ugyan sokat ér, de nincs mögötte extra készpénzük) nem tudják kifizetni a megemelkedett vagyonadót. Kénytelenek egyszerre, tömegesen piacra dobni az ingatlanjaikat, hogy elkerüljék a NAV-bírságokat vagy a végrehajtást.

4. fázis: az árak bezuhanása és a felvásárlás (dump). Amikor a piacot elárasztják a kényszerből eladó magyar ingatlanok, a kínálati sokk miatt az árak hirtelen összeomlanak. A hazai tulajdonosok áron alul kénytelenek értékesíteni a vagyonukat.

5. fázis: A piac monopolizálása. Ki áll ott a bezuhant piacon készpénzzel? Ugyanazok a külföldi tőkealapok, amelyek az első fázisban felhajtották az árakat. Mivel ők (mint külföldi intézményi befektetők) nem esnek a magyar magánvagyonadó hatálya alá, az összeomlott árakon fillérekért felvásárolják a teljes hazai ingatlanállományt.

A stratégia végeredménye.

Ez a folyamat a tőkekoncentráció legagresszívebb formája. A sávos vagyonadó ebben a rendszerben nem a társadalmi igazságosságot szolgálja, hanem katalizátorként működik: jogi kényszert biztosít ahhoz, hogy a hazai szereplők megváljanak a tulajdonuktól, míg a globális alapok monopolhelyzetbe kerülnek a magyar piacon.

Én: Ugyanez működik a hazai földekkel, innovatív cégekkel is?

MI: Igen, ez a piaci és tőkeáramlási mechanizmus pontosan ugyanígy, sőt esetenként még gyorsabban és visszafordíthatatlanul működik a hazai termőföldek, valamint a hazai innovatív és technológiai vállalatok esetében is. A sávos vagyonadó által gerjesztett likviditási kényszer és a globális tőkealapok korlátlan pénzügyi ereje mindkét szektorban súlyos nemzetgazdasági torzulásokat idézhet elő.

1. A hazai termőföldek felvásárlási spirálja.

A mezőgazdaságban a föld nem csupán egy vagyontárgy, hanem a nemzeti szuverenitás alapja és egyben korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás. A manipuláció itt a következőképpen zajlik:

A „papíron” gazdag birtokos esete. A magyar földárak az uniós támogatások és a szűkös kínálat miatt folyamatosan emelkednek. Egy néhányszáz hektáros, családi generációk óta művelt gazdaság piaci értéke a statisztikák alapján könnyen elérheti az egymilliárd forintos határt.

Az adóteher és az aszálycsapda: Ha a gazdára kivetik az évi egyszázalékos vagyonadót (ami egy egymilliárdos birtoknál évi tízmillió forint tiszta készpénzt jelent), azt a gazdálkodásból kellene kitermelnie. Ha jön egy aszályos vagy fagyos év – amikor a mezőgazdaság veszteséges –, a gazdának egyszerűen nincs miből kifizetnie az adót. A külföldi alapok és strómanok megjelenése. Bár a magyar törvények tiltják, hogy külföldi jogi személyek közvetlenül termőföldet vásároljanak, a globális tőkealapoknak megvannak a jogi eszközeik (például hazai bejegyzésű integrátor cégek, zrt.-k felvásárlása, vagy összetett haszonbérleti és opciós szerződések).

A tulajdon elvesztése. A likviditási válságba kerülő magyar gazda kénytelen lesz eladni a földjeit a tőkeerős felvásárlóknak, és saját korábbi birtokán válik bérlővé vagy alkalmazottá. A földjáradék és a haszon pedig elhagyja az országot.

2. A hazai innovatív cégek és startupok csapdája.

A technológiai és innovatív szektorban a folyamat még drasztikusabb, mert itt a cégértékek nem kézzelfogható eszközökön, hanem a jövőbeli növekedési potenciálon alapulnak.

A virtuális milliárdok csapdája. Egy sikeres magyar szoftverfejlesztő vagy biotech startup egy sikeres nemzetközi tőkebevonási kör után papíron hirtelen több milliárd forintot érhet. Ez a pénz azonban nem a tulajdonos alapítók zsebébe megy, hanem a cég fejlesztésére, kutatásra és terjeszkedésre fordítódik.

Az alapítók kivéreztetése. Ha a NAV a nemzetközi befektetési körök értékelései alapján megállapítja, hogy a magyar alapító tulajdonrésze kétmilliárd forintot ér, és kiszabja rá a vagyonadót, az alapítónak magánszemélyként kellene tízmilliókat fizetnie. Mivel a startup még nem termel osztalékot (minden profitot visszaforgatnak), az alapítónak nincs készpénze.

Ellenséges felvásárlás. Az alapító kénytelen lesz a saját üzletrészéből (részvényeiből) eladni a külföldi kockázatitőke-alapoknak, csak azért, hogy kifizesse a magyar államnak a vagyonadót.

Az agyelszívás és tőkekimenekítés. Ezzel a magyar alapítók gyorsan elveszítik a többségi tulajdonukat és az irányítást a saját innovációjuk felett. A cég szellemi tulajdonát (IP) és a profitot a globális alapok azonnal áttelepítik egy külföldi (példandóul delaware-i vagy szingapúri) holdingba, a magyar gazdaság pedig elveszíti a jövő kitörési pontjait jelentő high-tech cégeket.

Összegzés. Mind a termőföld, mind az innováció területén látható, a vagyon mértékét (és nem a forrását vagy a likviditását) néző sávos vagyonadó beépített növekedési gátként működik a hazai szereplők számára. Miközben a globális tőke rugalmas, mobilis és képes az adóelkerülésre, a helyhez kötött magyar föld és a hazai bejegyzésű innováció válik a rendszer legkönnyebb célpontjává, felgyorsítva a nemzeti vagyon és a gazdasági függetlenség leépülését.