Eklatánsan bizonyítja ugyanis, hogy nem tévedtem, amikor a múltban többször is hangot adtam annak a sanda gyanúmnak, hogy ha történetesen nem melanin- és tesztoszteron-túltengéses, harmincas macsók özönlenének milliószámra Nyugat-Európába Szomáliából, Afganisztánból és Nigériából a szíriai polgárháború elől menekülve, hanem szőke, szláv topmodellek Oroszországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból, lerázva a helyi patriarchátus zsarnoki igáját, akkor a nyugati kommunista vaginokráciák haladéktalanul hermetikus határzárat foganatosítanának. Természetesen pusztán humanitárius megfontolásból, a kelet-európai női menekültek mint potenciális szexrabszolgák tűrhetetlen szexuális kizsákmányolásának megakadályozása érdekében.

Ezt a hipotézisemet látszik alátámasztani az a friss hír, miszerint Svédország úgy döntött, hogy kiutasítja területéről azt az ukrán nőt, akinek az egyik lábát amputálni kellett egy dzsihadista merénylet után, amely öt halott és tíz sebesült áldozatot követelt 2017-ben Stockholmban. A 39 éves Irina Zamanova turistaként érkezett Svédországba 2017 áprilisában, amikor bekövetkezett a merénylet, amelyet egy üzbég menedékkérő követett el, miután hűséget esküdött az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorcsoportnak, és egy lopott kamion volánjánál ülve behajtott a svéd főváros egyik sétálóutcájába. Kulturálisan színesítő akcióját a svéd hatóságok életfogytig tartó állami ellátással honorálták. A súlyosan sérült Zamanova akkor vesztette el jobb lábának egy részét.

Egyes iszlamofób trogloditák fennakadnak rajta, hogy miközben a „béke vallásának” (gyöngébbek kedvéért az iszlámról van szó) ez az üzbég nagykövete Svédországban maradhat egy vadonatúj és minden komforttal ellátott 50 négyzetméteres lakásban, teljes ellátást élvezve, addig ezt az ukrán nőt kiutasítják, miután lerótta a multikulturális adót, amelyet turistaként vetettek ki rá svédországi vakációjáért. Előbb ugyan egy ideiglenes tartózkodási engedéllyel kiszúrták a szemét, hogy tanú minőségében jelen legyen az üzbég elleni bűnperben, de miután az lejárt, és állandó tartózkodási engedélyt kért a svéd törvényben előírt „rendkívüli körülményekre” hivatkozva, kérelmét előbb a bevándorlási hivatal, majd az igazságügyi apparátus is elutasította. Ezután a bevándorlási ügyekben illetékes fellebbviteli bíróságnál próbálkozott, amely azonban nem látta indokoltnak a kiutasítási határozat megváltoztatását, hiába hivatkozott Zamanova arra, hogy Ukrajnában nem kaphat ugyanolyan orvosi ellátást, mint Svédországban. Ügyvédje szerint a bíróság nyilvánvalóan úgy vélte, hogy ügyfele esetében nincs szó „rendkívüli körülményekről”, akinek tehát egy hónapja maradt arra, hogy egy tapasztalattal gazdagabban és fél lábbal szegényebben, viszont kulturálisan kétségtelenül színesítve, 14 éves lányával együtt hazakotródjon.

Objektíve szemlélve a dolgokat, a svéd bíráknak teljesen igazuk van, hiszen a dzsihádizmus (tágabb értelemben a mohamedánok által folytatott köztörvényes bűnözést is beleértve) egyáltalán nem számít rendkívülinek Svédisztánban. Szó sincs róla. Elég beleolvasni a napisajtóba ahhoz, hogy meggyőződhessünk ennek az ellenkezőjéről. Az észak-európai iszlamofeminista kalifátusban egyedülállóan magas szintre emelkedett a kézigránáttal és más robbanószerekkel elkövetett merényletek száma ahhoz képest, hogy egy olyan országról van szó, amely nem áll háborúban. („Svenska attacker med granater sticker út i världen”, svd.se, 2017. február 27.) Idén csak az első három hónapban több mint ötven ilyen típusú támadásra került sor. (Fler sprängningar i år, sverigesradio.se, 2019. április 15.) Ez a tavalyi évhez képest jelentős emelkedést mutat, 2018-ban ugyanis „csak” 162 robbantásos merényletet hajtottak végre. („Inte vem som helst som kan bygga en bomb” vt.se, 2019. április 16.) Másrészt jelentősen növekedett a – feltételezhetően nem keresztény vagy ateista hátterű – bűnbandák közötti halálos kimenetelű lövöldözések száma is, amelyekből tavaly 45-öt tartott számon a rendőrség. (Därför skjuter de kriminella: „En oerhörd rädsla”, svt.se, 2019. február 12.)

Különleges formája a dzsihádizmusnak az ún. nemierőszak-dzsihád, amelyet szexuális szükséghelyzetben lévő mohamedánok űznek őshonos lányok és nők szexuális színesítése végett, gyakran csoportosan. Egy 2014-es tanulmány szerint például a Stockholmban köztéren elkövetett nemi erőszakok tetteseinek kétharmada „külföldi” volt (és lefogadhatjuk, hogy a maradék egyharmad elsöprő többsége sem az őshonosok közül került ki). 2007 és 2016 között több mint 60 százalékkal nőtt a bejelentett szexuális bűncselekmények száma, nyilvánvalóan az ez időszak alatt nagy mennyiségben importált harmadik világbeli, főleg mohamedán „menekülteknek” köszönhetően (Rape and sexual offences, bra.se). Viszonylag új jelenség a „tinidzsihád”, amelynek során mohamedán tizenévesek bandákba tömörülve megsarcolják és kirabolják őshonos kortársaikat (Rånvåg mot barn – pojkar utsattes på väg till träning, svd.se, 2019. április 8.).

Ami pedig Zamanovát és a lányát illeti: ezek a fehér migránsok naivan azt hitték, hogy Svédországban maradhatnak, és rájuk kényszeríthetik az életmódjukat. Ennek a visszaélésnek véget kellett vetni. Svédország nem fogadhatja be a világ összes nyomorultját. Ez az ukrán nő már annak is örülhet, hogy abban a kiváltságban volt része, hogy egy egyedülálló multikulturális tapasztalatszerzés során veszítette el a fél lábát. Már csak az hiányzott volna, hogy ráadásul még a svéd egészségügyi rendszerből is hasznot húzzon. Ez már tényleg a társadalmi élősködés netovábbja lett volna. Végül pedig, a cikk elején felvázolt mániás hipotézisemhez visszatérve, azt se felejtsük el, hogy a svéd feministáknak minden okuk megvolt rá, hogy rettegjenek egy féllábú ukrán nő szexuális konkurenciájától. Ez pedig a lehető legnyomósabb indok a kiutasítása mellett. Ugyebár.

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>