Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
b756c9a3fbf50b398a8c495f14ddbcc2.jpg

Lovas István: Gyilkos propaganda

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hogy az információ biznisz, valóban fegyver és valóban halálos kimenetelű lehet, arra négy golyó adott csattanós választ Kijevben.

Az amerikai kongresszus külügyi bizottsága szerdán meghallgatást tartott ezzel a címmel: Szembeszállni azzal, hogy Oroszország fegyvernek használja az információt. A tanácskozást az a kétségbeesés hozta létre, hogy míg a globális RT tévéadásokra és a szintén orosz tulajdonú Szputnyik rádióadóra világszerte több százmillióan kíváncsiak, az amerikai propagandaadók ásításra ingerlőek.

Hogy az információ biznisz, valóban fegyver és valóban halálos kimenetelű lehet, arra csütörtökön négy golyó adott csattanós választ a feltétlen Amerika-barát Kijevben, ahol a lövedékek a negyvenöt éves, orosz érzelmű Olesz Buzina újságírót ölték meg.

Egy nappal korábban egy volt ukrán képviselőt – Oleh Kalasnyikovot – gyilkoltak meg. A két áldozat esetében az a közös, hogy kulcsfontosságú tanúk voltak egy bűnügyben, amelynek tárgya az volt, hogy a Janukovics elnök ellen végrehajtott puccsban részt vevők oroszbarát aktivistákat támadtak meg a Majdanon. Április 13-án szintén az ukrán fővárosban ölték meg Szerhij Szuhobok újságírót.

Talán mondanunk sem kell, ha mindez fordított előjellel történik az orosz fővárosban, senki nem mossa le a gyilkosságra kiadott parancs bélyegét Vlagyimir Putyin elnökről.

A cikkünk első mondatában említett meghallgatást Ed Royce képviselő hívta össze. Az okokat a Wall Street Journalban indokolta meg egy nappal a meghallgatás előtt. Azt állította, hogy Putyin elnök propagandaháborújában „harcosokat alkalmaz”, és propagandagépezete veszélyesebb lehet mindenfajta fegyvernél, „mert nincs tüzérség, amely meg tudna állítani olyan hazugságokat, amelyek aláássák az amerikai biztonsági érdekeket Európában”.

Majd hozzátette: „Putyin információs hadserege közül egyesek újságíróként pózolnak. Némelyek – összeesküvő-bolondok, holokauszttagadók és egyéb, a Nyugaton hitelüket vesztett figurák – »szakértőkként« jelennek meg az orosz tévé, az RT képernyőjén… azzal a céllal, hogy »alternatívákkal« (mint teszik ezt az az összeesküvés-elméletekben) tereljék el a nézők figyelmét, és lejárassák a nyugati forrásokat”.

Royce ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy Putyin adói roppant hatékonyak mind otthon – ahol az elnök népszerűsége nyolcvan százalék fölött van –, mind külföldön, így a NATO balti tagországaiban, ahol ezek a propagandaadók félrevezető történeteket sugároznak az etnikailag orosz lakosságnak, erőszakra bujtogatva.

Ezzel szemben, panaszkodik az amerikai külügyi bizottság elnöke, az Amerika hangja és SZER/Szabadság Rádió októberben létrehozott közös programját, a Litvániába, Moldovába, Grúziába, Ukrajnába és Lettországba sugárzott félórás Current Time (Ak­tua­litások) című műsort a hallgatottság hiánya miatt be kellett szüntetni.

Royce ezért törvényjavaslatot nyújt be, amely át fogja strukturálni a külföldre sugárzó amerikai adókat, hogy azok az olyan elnyomó országokban, mint Oroszország, a szabad sajtó alternatívájaként hassanak.

Az április 15-i meghallgatás napján Ron Nixon az International New York Timesban két és fél nyomtatott oldal terjedelmű cikket írt, figyelmeztetve arra is, hogy az Amerika Hangja épp abban a pillanatban bicsaklik meg, amikor Washingtonnak szembe kell szállnia a kínai és orosz, valamint (!) az olyan terrorcsoportok befolyásának terjesztésével, mint az Iszlám Állam.

Hát igen: míg az Amerika Hangja Oroszországban hallgatottság szerint a 3828. helyen áll, az RT orosz adása otthon a 61. Nem csoda, hogy az amerikai propagandaadókat irányító igazgatótanács (BBG) további 15,4 millió dollárt kér orosz nyelvű programjai megerősítésére, míg csak 6,1 milliót az Iszlám Állam ellen az éteren folyó harcra. (Csak hogy tudjátok, oda induló kedves magyar katonák).

Washington mellett az Európai Unió és az őt számos szomszéd NATO-országból katonai jelenlétével fenyegető Oroszország is jó ideje érzi a hatalmas és növekvő globális nézettségre szert tett RT és Szputnyik „veszélyét” és azt, hogy lépniük kell.

A Brüsszelben március harmadik hetében tartott csúcson az uniós vezetők számos ellenlépés lehetőségét meg is vitatták, beleértve azt, hogy az uniós polgárok pénzén állítsanak fel egy orosz nyelvű tévéállomást, amelyről bővebben lesz szó május 21–22-én a Lettországban tartandó EU-csúcson. Az ott kidolgozott terveket június végén Federica Mogherini, az EU külpolitikai főbiztosa öntené végső formába.

Annyit érdemes megjegyezni, hogy az amerikai kormány és a BBC világszolgálata több pénzt költ propagandára, mint az RT és a Szputnyik.

Csakhogy – állítják a nyugati hatalmak – az oroszok nem „normális híradást és normális újságírást” gyakorolnak, hanem információs háborút viselnek, mint azt Edgars Rinkevics lett külügyminiszter is mondta nemrégiben Litvániában. Január elején a dán, az észt, a litván és a brit külügyminiszter is sürgette Federica Mogherinit az orosz „propaganda” veszélyeire.

Kész szerencse, hogy az ilyen országok a nyugati világ informá­ciós szabadságának megfelelően máris hatékony lépéseket tesznek az orosz „propagandaadók” blokkolására. A Wall Street Journal április 3-án jelezte, hogy Riga leállítja a Litvániában RTR Planeta néven sugárzó orosz tévéállomás adását, és azzal egy időben vizsgálja az orosz PBK csatornái letiltását. Ezek az ott élő oroszoknak sugároznak adást.

A szomszédos Lettország sem tétlen: április 13-tól letiltotta az RTR Planeta odairányuló adásait, amiért azok „az ukrán események fényében háborús uszítást” jelentenek. Az ottani médiahatóság feje kijelentette, amit az orosz propagandisták csinálnak, az „információs nihilizmus”. Viktor Makarov, Edgars Rinkevics lett külügyminiszter egyik tanácsadója pedig azzal vádolta az európai otthonokba eljutó orosz adásokat, hogy azok „Göbbels-stílusú propagandát” fejtenek ki.

Még jó, hogy az EU-nak már nem Neelie Kroes a digitális ügyekért felelős biztosa, aki öt éven át nem tudott aludni a Klubrádió „elhallgattatását” fenyegető veszély miatt.

Az orosz csatornák betiltása előtt Makarov még azt mondta: „Nem tilthatjuk be őket, hanem hasonló minőségű alternatívákat kell létrehoznunk.” Matthew Bryza korábbi amerikai diplomata, aki jelenleg az észtországi Védelmi Tanulmányok Nemzetközi Központjának munkatársa, kijelentette, egy adás sikerének titka annak tartalma, mert „senki nem kapcsol propagandaadásra”.

Az RT-nek hatszázmilliós nézettsége van. A Youtube-on kétmilliárdos. Ami nézővilágrekord. Akkor ezek az adók propagandát sugároznak, vagy netán olyan tényeket, amelyekről a nyugati médiumok egyöntetűen hallgatnak?

Lovas István – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Történelem (17) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mozi világ (440) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Gazdaság (702) Életmód (1) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>