Ma 2017 június 22. Paulina napja van. Holnap Zoltán napja lesz.
Lovas István: Engdahl: A gondolatgyárak X.

Lovas István: Engdahl: A gondolatgyárak X.

Flag
5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Zsidó Világkongresszus nyomására a német kormány egy új alapot hozott létre...

Miként manipulálja a láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiumokat? Ismertető F. William Engdahl A gondolatgyárak című kötetéről.

A múlt heti részletet ott fejeztük be, hogy Milosevics megbuktatásában benne volt az amerikai kormányzati Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy), Soros Nyílt Társadalom Alapítványai és a Német Marshall Alap.

Guido Goldmannak, a Német Marshall Alap vezetőjének és alapítójának egy másik kampánya a 32 éves Daniel Goldhagen Harvard-professzor könyvprojektjének finanszírozása volt. Goldman aktívan részt vett a könyv végső munkálataiban. Goldman akkor a Harvardon a Minda de Gunzburg Központ keretén belül működő German Studies Programnak (német tanulmányok programja) vezetője volt. Goldhagen onnan kapott pénzt 1996-ban megjelent „Hitler készséges hóhérai – Egészen szokványos németek és a holokauszt” című könyvéhez.

Ebben a provokatív könyvben, amelyet az amerikai és az európai médiumok hatalmas mértékben reklámoztak, Goldhagen azt állította, hogy a holokausztért nem az SS volt a felelős, hanem az egészen átlagos német emberek, és ezért őket kellene felelősségre vonni. Vagyis az Ukrajnából származó zsidó holokauszttúlélőnek a fia kollektíven minden németet felelőssé tett a Harmadik Birodalom kegyetlenségéért.

A könyvet számos tudós élesen bírálta. Yehuda Bauer izraeli történész azt írta: „Goldhagen súlyos hibákat követett el, és nyilvánvalóan nem ismeri a XIX. század német társadalmának alapvető eseményeit.” A Blätter für deutsche und internationale Politik ezzel szemben 1997-ben Goldhagennek adományozta a minden harmadik évben odaítélt demokrácia díját.

A Goldhagen-vita időben egybeesett Nahum Goldmann Zsidó Világkongresszusának egy nagy kampányával, amelynek az 1997-es elnöke a kanadai whiskey-mágnás, Edgar Bronfman volt. Német vállalatokat és svájci bankokat azzal vádoltak, hogy elrabolták a Harmadik Birodalomban a Németországban és Kelet-Európában élő zsidó családok aranykészletét. A nagy médiakampány a német kormánnyal megkötött egyezséghez vezetett. A Zsidó Világkongresszus nyomására a német kormány egy új alapot hozott létre Guido Goldman apja, Nahum Goldmann által alapított Claims Conference-en (Jóvátételi Konferencia) belül. Ez a Holokausztáldozatok Jóvátételi Alapja nevet kapta. Daniel Goldhagen, Guido Goldman pártfogoltja és könyve jelentős szerepet játszottak a kampányban, amelyet sokan Németország erkölcsi zsarolásának tekintettek.

A demokrácia felépítése és a szabad piacok. Ez a címe annak az alfejezetnek, amely így kezdődik: 2013. évi jelentése szerint a Német Marshall Alap az amerikai külügyminisztérium úgynevezett demokráciaépítő intézkedéseinek alátámasztására koncentrált Kelet- és Dél-Európa volt kommunista országaiban, a Balkántól a Fekete-tengerig. Jellegzetesen ehhez Ukrajna is hozzátartozott. Az alap leginkább az USAID-del (Agency for International Development) működött együtt, amely szervezet a CIA frontszervezete, és szorosan kooperált az amerikai külügyminisztériummal, valamint a Stewart Mott Alapítvánnyal, amely anyagi támogatást nyújt az államilag finanszírozott Nemzeti Demokrácia Alapítvány nevű amerikai, „nem kormányzati” szervezetnek. Más szavakkal kifejezve, írja Engdahl, akinek minden mondata rendkívül aktuálissá vált a George Soros által hazánk ellen indított és most különlegesen nagy sebességre kapcsolt hadjáratának megértésében, egy „liberális” soft power gondolatgyár leple alatt a Német Marshall Alap részese az amerikai kormány gyarmati kormányváltási ügymenetének az Oroszországgal határos országokban.

Ugyanezen éves jelentésben a Német Marshall Alap megnevezi az általa finanszírozott programokat. Itt elsősorban Washington soft power projektjének előre­vi­te­lé­ről van szó a csalóka „Átmenet a demokráciába és piacgazdaságba” név alatt.

A gyakorlatban Szerbia és a volt kelet-európai kommunista országok esetében azon régi struktúrának a leépítéséről volt szó, amelyeket azután Washington az általa gondosan kiválasztott és a „demokratikus” jelzővel ellátott bábfigura politikusokkal helyettesített. A központi elem azon „demokratikus” politikusokat jelentette, akik a Washington által diktált Nemzetközi Valutaalap „piacgazdasági reformjaiba” beleegyeztek. Ezek olyan reformok voltak, amelyek a mindenkori gazdaságot megnyitották az európai és amerikai multik tényleges kifosztása előtt. Ez a gyarmatosítás modern formája volt, amit olcsón átadtak a Német Marshall Alapnak. A Német Marshall Alap szorosan együttműködött a USAID-del, azaz az amerikai állami fejlesztési hatósággal, amelynek minden esetben azt vetik a szemére, hogy a CIA fedőszerveként működik, de legalábbis egyes országokban szorosan kooperál a CIA-val.

Ezzel kapcsolatban a Német Marshall Alap (GMF – German Marshall Fund) egy egyéves euroatlanti nyári akadémiát rendez, és ezt anyagilag az USAID és a Steward Mott Alapítvány finanszírozza. A GMF éves jelentésében az áll, hogy az alap a politikai és civil társadalmat akarja felépíteni Örményországban, Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Grúziában, Moldáviában és Ukrajnában, és hogy ezzel a demokratizálódás és új állami intézmények kialakítása jár, valamint azon lehetőség is, hogy a társadalmi és gazdasági problémákat meg lehessen oldani.

Érdemes megjegyezni, ez egy évvel azelőtt történt, hogy az amerikai kormány az „Euromajdan” színes forradalmat megindította Kijevben. A GMF azon amerikai szervezetekhez tartozott, amelyek titokban előkészítették az Euromajdan kádereit. Engdahl az említett szervezetek együttműködésének még néhány példáját ismerteti, majd rátér annak vizsgálatára, hogy ki határozza meg a GMF irányvonalát.

2015-ben Guido Goldman, aki hivatalosan 2012-ben távozott a GMF elnöki székéből, még mindig aktív volt tiszteletbeli elnökként. Meglepő módon egy olyan jelentős szerepet játszó ember esetében, mint ő, nincs a Wikipédiának angol nyelvű szócikke, és a német Wikipedia is csak futólag említi. A jelek szerint neki az felel meg, ha árnyékban marad.

2013-ban a GMF-nek két társelnöke volt. Egyikük Robin J. West, aki a neokonzervatív washingtoni Center for Strategic and International Studies (CSIS – Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja) főtanácsadójaként is dolgozott. A CSIS-ben tevékenykedtek az olyan geopolitikusok, akik Amerikát az egyetlen szuperhatalomként és tényleges világcsendőrként kívánták megtartani. Mint (a most elhunyt) Zbigniew Brzezinski, Henry Kissinger, Guido Goldman jó barátja, Joseph Nye, a Harvard Egyetem „soft power” szakértője, vagy Rex Tillerson, a Rockefeller-tulajdonban lévő Exxon Mobil volt elnöke, aki, tegyük hozzá, Trump elnök külügyminisztere lett, miközben a fősodratú sajtó hatalmas cirkuszt csinált, mintha nem tudná, ki is ez a Rex Tillerson. Dehogynem tudta, de azzal, hogy felrótta Trumpnak, Tillerson az oroszokkal is üzletelt, csak erősítette azt a hamis és őrült vádat, hogy Trump Putyin embere.

Miután Engdahl részletesen ismerteti, kik voltak még a GMF vezetésében, rátér annak európai formációjára. Az évek során ugyanis a GMF nemzetközi hálózatot épített ki helyi szervezetekből. Az első európai irodát Németországban nyitották meg, utána Párizsban, Brüsszelben, Belgrádban, Bukarestben, Varsóban, Ankarában és Tuniszban is.

Ami a berlini GMF-irodát illeti, annak nagy, de rejtett szerepe van a német politikában. 2007-től 2013-ig egy Thomas Kleine-Brockhoff nevű ember az amerikai GMF-nél tevékenykedett, míg őt Washingtonból nem hozta Berlinbe beszéd­írónak Joachim Gauck, a korábbi német szövetségi elnök. Washingtoni tevékenysége előtt Kleine-Brockhoff a Die Zeit nevű hetilap szerkesztőségében dolgozott. Miután elkezdte szövegírói munkáját Berlinben, Gauck elnök beszédei élesebbé váltak. Gauck elkezdte ismételni a NATO azon követelését, hogy a német haderő nagyobb részt vállaljon az egész világ válságövezeteiben.

Sok németet sokkolt, hogy Gauck, aki 1990-ig pacifista, lutheránus lelkészként dolgozott a kommunista NDK-ban, beszédeiben hirtelen még ennél is agresszívebb hangra váltott. Ez az új hang egy újabb beszédírójának, Klaus-Dieter Frankenbergernek tudható be, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál, még Ulfkotte kollégájaként, a külpolitikai szerkesztőséget vezette. Gauck beszédei ekkor már tökéletesen lefedték az amerikai támadó háborúk alátámasztására ott elhangzó szövegeket.

Ez pedig nem volt véletlen: Frankenberger a GMF-nél dolgozott kutatóként, és éveken át az amerikai kongresszusban is tevékenykedett. Frankenberger ma Ro­cke­feller Trilaterális Bizottságának európai tagja. Valamint az igazi neokonzervatív Center for a New American Security gondolatgyárban is dolgozik, ami a demokratapárti oldalon ugyanaz, mint a szintén teljes mértékben neokonzervatív, de túlnyomó részben republikánus töltésű Project for a New American Century, amelyet 2000-ben az újraválasztott Bush–Cheney-kormány hozott létre, és lett olyannyi háború teoretikus forrása.

Lovas István - ]]>www.demokrata.hu]]>

racz_flag.jpg

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Mozaik (484) Mondom a magamét (1701) Alámerült atlantiszom (143) Életmód (1) Gasztronómia (537) Jobbegyenes (1082) Tv fotel (65) Kultúra (1) Vetítő (37) Sport (720) Nagyvilág (1464) Világ história (903) Gazdaság (588) Flag gondolja (31) Irodalmi kávéház (381) Emberi kapcsolatok (37) Mozi világ (451) Heti lámpás (129) Szépségápolás (16) Autómánia (62) Rejtőzködő magyarország (171) Magyar millenium (1216) Politika (1557) Tereb (122)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>