Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lovas017.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 33.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Elhallgatott hírek” néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható hallgatását egyes témákban áttörjem. Általában két napot várok arra, hogy egy hír megjelenjen médiánkban, ami messze több annál, mint ami indokolt lenne a közléshez.

- Egyiptomban a Muzulmán Testvériséghez kötődő 169 civil (nem kormányzati) szervezetet oszlatott fel a kormány.

- Izrael az életük fenyegetettsége miatt 2009 és 2015 között odamenekülő szudáni menekülő közül egyetlen egynek sem adott menekülti státuszt.

- Az alternatív béke Nobel-díjas Uri Avneri: Európában a zsidók elleni támadás nem a hagyományos értelemben vett antiszemita cselekedet, hanem a cionizmus és a Közel-Keleten élő őshonos népek közötti konfliktus eredménye, és ennek a konfliktusnak az átalakulása globális vallási háborúvá.

* * *

1

Február 23-án, hétfőn Hada Vali, a társadalmi szolidaritásért (!) felelős miniszter úgy döntött, hogy feloszlat a betiltott Muzulmán Testvériséghez kötődő 169 civil szervezetet.
(Megjegyzés: ugyanennek a lapnak a címoldala arról ír, hogy február 16-a óta 14 806 egyiptomi menekült el Líbiából, miután az Iszlám Állam 20 koptot Líbiában lefejezett. Megjegyzés: ez sem volt hír, noha elképzelhetjük, lettek volna olyan etnikumok, amelyek menekülése akkor is világhír lett volna, ha számuk a fél tucatot sem éri el.)

( Kivételesen egy személyes megjegyzés: a fentebbi hírt a világsajtó teljes mértékben elhallgatta. A kínai hírügynökség kivételével. Ha nem töltöttem volna épp most néhány napot Kairóban és nem kerül a kezembe a 8 oldalon megjelenő Egypt Daily News február 24-i száma, nem tudtam volna róla. Vajon mekkora sajtója lett volna, hány amerikai és más politikus, illetve szervezet tiltakozik, ha nálunk nem 169, de egyetlen civil szervezetet betilt a kormány? Obama elnöknek volt képe a civil társadalmat említve párhuzamot vonni Egyiptom – Amerika vazallusa – és Magyarország között.)

2.

Izrael egyetlen szudáninak sem adott menekülti státuszt annak ellenére, hogy az életüket fenyegető erőszaktól menekültek, írja az angol nyelvű izraeli ]]>Haaretz.com]]> internetes hírportálja. Az 5573 szudáni és eritreai menekültnek csupán 0,07 %-nak nyújtott menedéket, azaz 4 személynek. Ők 2009 és 2015 között menekültek Izraelbe.

3.

Uri Avneri, az izraeli törvényhozás egykori baloldali tagja, az alternatív béke Nobel-díj birtokosa, akivel Chrudinák Alajos, a legjobb magyar közel-keleti szakértő ismertette meg az általa vezetett Panorama című tévéműsorban a nézőket, kijelentette, Európában a zsidók elleni támadás nem antiszemita a hagyományos értelemben, hanem a cionizmus és a Közel-Keleten élő őshonos népek közötti konfliktus eredménye, és ennek a konfliktusnak az átalakulása globális vallási háborúvá.

A 91 éves békeaktivista és publicista azt írja, az Európában végrehajtott támadásoknak – és vonatkozik ez különösen Párizsra és Koppenhágára – semmi közük az antiszemitizmushoz.
Ezeket a támadásokat fiatal muzulmánok követték el. Ők a folytatódó izraeli-arab háború részesei voltak, és tettüknek semmi köze az antiszemitizmushoz. Ők nem a kisinyevi pogromok vagy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve leszármazottai.

forrás: Lovas István facebook

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Életmód (1) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Belföld (10) Flag gondolja (36) Tereb (146) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>