Ma 2020 október 22. Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
18172cf4546d8bc1fc322cd1ebd0f720.jpg

Lovas István - A pénz beszél a Nyugat ugat Ukrajnának

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagyon is tehet róla Vlagyimír Putyin, hogy Szíria után egy nagy geopolitikai játszmában újra diadalmaskodott a Nyugattal szemben. 

Az értékekeket nem csak haszonelvűen kell védelmezni - Janukovics a kisebbik rosszat választotta

Kedden Moszkvában az orosz elnök Kijevnek felkínált 15 milliárd dolláros kölcsönnel, és az Oroszországból Ukrajnába szállított földgáz árának tetemes csökkentésével csapást mért Brüsszel igyekezetére, hogy a Janukovics-kormányt rávegye az uniós társulási szerződés aláírására.

És csapást mért azon százezrekre, akik az ukrán főváros Majdan (Függetlenség) terén olyan naivitással hisznek a nyugati integráció várt Éden-kertjében, mint ahogyan a hasonlóan jóhiszemű magyar nép tette azt 1990-ben.

Azzal a különbséggel, hogy míg nálunk óriási többségi akarat állt a nyugati integráció és a vele járó rózsaszínű álmok mellett, addig észak-keleti szomszédunk esetében ez egyáltalában nem így van: ott az ország földrajzilag megosztott.
A nyugati vezetők ennek ellenére rohantak Kijevbe az egységesnek hazudott „népakaratot” erősíteni.
„Amerika veletek van!”, kurjantotta John McCain amerikai szenátor a Majdan (Függetlenség) terén összegyűlt százezreknek. „Undorító”, mondta pályafutása óta hivatalosan először a magát szintén Kijevbe mozgósító John Kerry amerikai külügyminiszter-fődiplomata arra reagálva, ahogyan a rendőrség ment neki november 30-án a tüntetőknek.

Victoria Nuland, az USA európai ügyekért felelős külügyi államtitkára Selmeczi Gabriella receptjét utánozva sütit osztogatott a tüntetőknek. Majd az EBESZ kijevi ülésén szankciókkal fenyegette meg az ukrán vezetést. De Catherine Ashton, az EU biztonságpolitikai és külügyi főbiztosa is az ukrán fővárosba sietett, hogy a helyszínen avatkozzon a belpolitikai folyamatokba, leteremtve Janukovics elnököt, amiért „párbeszéd helyett erővel lép fel” az ellenzékkel egy olyan országban, ahol demokratikusan választható és váltható le a kormány. Mint az International New York Times december 12-i vezércikke fogalmazott: „Janukovics demokratikusan megválasztott elnök, legitim hatalommal ahhoz, hogy országát a most 2015 elejére tervezett következő választásig vezesse”.

Ashton, és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szintén azok között volt, akik felháborodva ítélték el a Janukovics-kormány erőszakos fellépését a kijevi „békés” tüntetők ellen, akik közül egyébként sokan alkalmaztak erőszakot. Miközben hallgattak a tüntetőket Velencében, Madridban vagy Athénben verő rendőrökről.

A kijevi tüntetők nem mérlegelték, hogy az integráció útjára lépve nem csupán az anyagiakra vonatkozó álmaik nem valósulnának meg. Nem ismerve a közelmúlt magyar történelmét, nem tudják, mi történhet velük. Ha aláírják a szabadkereskedelmi társulási szerződést az EU-val, majd netán olyan kormányt találnak választani maguknak, amelyik a washingtoni-brüsszeli konszenzus minden vágyát teljesíti, miközben az ukránok derekán a nadrágszíjakat három lyukkal meghúzza, elégedetlenségük kifejezése esetén senki nem védi meg szemük világát vagy fejük épségét a rendőrbakancsoktól, még ha tagországgá válnának sem, ami persze nem fog bekövetkezni. Mint ez nálunk, uniós tagországként megtörtént.

A demokráciát, a szabadságjogokat, a „szent” nyugati „értékeket” most hangosan védelmezők vajon hol voltak 2006-ban Budapestről vagy akár megafonnal a kezükben Brüsszelből, illetve Washingtonból, netán annak Szabadság-téri lerakatából (az embereket orwelli módon lehallgató szuperhatalom nagykövetség-erődítményéről van szó), amikor az ország népének valóban túlnyomó többségét brutális rendőrterrorral megfélemlítők ellen fel kellett volna emelni szavukat?

Janukovics elnök kormánya messze demokratikusabb és emberbarátibb módon működött a Gyurcsány-kormánynál. Nem megjutalmazta, de szélnek eresztette az erőszakért felelősöket. Mint a fővárosi vezetés első emberét, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkárhelyettesét azután, hogy két rendőri vezető önként lemondott. Ugyanakkor az ukrán elnök december 5-én telefonon biztosította Barrosót arról, hogy kivizsgáltatja a békés tüntetőkkel szembeni rendőri túlkapásokat és Mikola Azarov ukrán miniszterelnök a parlamentben kért bocsánatot a „brutális rendőrtámadás” miatt.
Vagyis a védelmezendő nyugati értékek csak helyi értékükön érdekesek? Csak akkor, ha a pillanatnyi politikai haszonszerzést segítik elő? Más esetekben az önkéntes szájkosár a módi?
Ami pedig a belügyekbe avatkozás negatív „értékét” illeti, vajon a Kijevben undorodó John Kerry külügyminiszter mit szólna ahhoz, ha tüntetők bulldózerrel mennének neki a washingtoni Fehér Háznak, miközben Lavrov orosz külügyminiszter azt kiabálná a kerítés mellől az összesereglett elégedetlenkedőknek, hogy „Amerika, veled vagyunk” és közben emberei borscs levessel teli kondérból kínálnák a Foglald el a Wall Street-et! mozgalom meleg lére kiéhezett tagjait?
E párhuzamról Lukács Csaba, lapunk száguldó riportere a múlt szombati Magazinban megjelent helyszíni tudósításában is azt jelentette Kijevből: „holott a tüntetők elleni rendőri akciók kevésbé durvák, mint az Egyesült Államokban…” és hogy „amikor Budapesten 2006-ban tüntetőket vert a rendőrség a közszolgálati rádió udvarán…Amerika nem fogalmazott meg hasonló tiltakozást”.
Ennek tudtával nehéz az egész észak-atlanti „védelmi” (értsd: Afganisztánt megszállva tartó) szervezetet nem gyomorforgató képmutatással vádolni, amikor december 1-jén Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azt követelte Kijevtől, hogy „demokratikusan és alkotmányosan”, ne pedig erőszakkal oldják meg a politikai nézetkülönbségeket, majd a szervezet december 3-án arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy „ragaszkodjon a kifejezés és gyülekezés szabadsága tiszteletben tartásához”.

(Megfigyelők szerint a 2006-ban a NATO-tag Magyarországon babakocsis anyák haját tépő rendőrök nyomán hallgató szervezetre most sem szakadt rá a tárgyalóterem cinizmussal átnedvesedett plafonja.)
Francois Holland francia elnök, Carl Bildt svéd külügyminiszter is azok között volt, akik elítélték a kijevi erőszakot. Vajon mibe rekedt a párizsi Elysée és a stockholmi Sagerska Huset lakójának jajkiáltása 2006 őszén? A zárt ablakokba?
Az akkor szintén mélyen hallgató Martin Schulz és szocialista frakciója mára szintén megtalálta hangját az „értékek” mentén: az Európai Parlament elnökévé avanzsált Schulz arra szólította fel az ukrán hatóságokat, hogy „ne verjék a polgárokat, hanem beszéljenek velük”.
Ennyit a lestrapált kettős mércéről az ukrán-magyar összehasonlítás terén és arról, hogy a Nyugat milyen felelőtlenül, alattomosan és galád módon vezeti félre e 45 milliós nemzet lakóinak naiv részét.

A másik tanulság: az ukrán események világították meg több ezer lux erősségű reflektorfénnyel ismét azt, hogy az antiszemitizmus miatti Magyarország-kritika a Nyugat számára éppen olyan alkalmi verőeszköz, mint a Gyurcsány-rendőröknek a vipera.

Hogy ezt jobban megvilágítsuk, most következzék a világ legrosszabb sci-fi-je, amelyben a tudományosság nulla, a fikció 100 százalékos.
2014 áprilisában hatalmas választási csalás révén Gyurcsányt választják meg miniszterelnökként. Fél évvel később a Jobbik által vezetett hatalmas tömeg gyűl össze a „Szabadság”-téren. A lágy szellő Árpád-sávos lobogókat lenget, miközben Gyöngyösi Márton buzdítja a tüntetőket a totális szovjet hatalom szoldateszkájának megszállására emlékeztető kommunista totemoszlop ledöntésére. A tömeg megindul, a sárga színű ötágú csillagos emblémát a tetején koronaként viselő kőkolosszus ledől. McCain amerikai republikánus szenátor Gyöngyösi Mártonnal kezel, biztosítva a magyar népet Amerika támogatásáról a Gyurcsány-kormánnyal szemben.

A fikciónál jóval „meredekebb” dolog történt Kijevben, ahol McCain republikánus szenátor Oleh Tyahnybokkal kezelt barátian, és erről december 16-án a képsorokat a brit Channel 4 televízió közvetítette, megdöbbenését kifejezve. Az ausztrál Business Insider üzleti lap portálja ugyanerről ezzel a címmel számolt be: „John McCain Ukrajnába ment és ott állt a pódiumon egy olyan emberrel, akit antiszemita neonácinak neveznek”.

Tyahnybok elnök és Szvoboda pártja a kijevi kormányellenes tüntetések egyik motorja.

Arról a Szvoboda pártról van szó, amely a Tel-Aviv Egyetem 1999-es jelentése szerint „szélsőséges, jobboldali, nacionalista szervezet, és a német nemzeti szocializmussal azonosul”. Tavaly decemberben a Simon Wiesenthal Központ a pártot „neonácinak” nevezte.
És arról a Tyahnybokról van szó, aki 2004-ben „az Ukrajnát uraló és azt tőlünk elvevő moszkvai-zsidrák maffiáról” beszélt.
Ennek a pártnak 2003-ig a logója megtévesztően hasonlított a horogkeresztre. És ennek egyik tagja, Myhalcsisin országgyűlési képviselő azt jelentette be az ukrán parlamentben, hogy a holokauszt „a történelemben a fény korszaka”, míg egy másik törvényhozója facebookján szintén tavaly decemberben Mila Kunisz ukrán szinésznőről azt írta, ő „nem ukrán, hanem zsidrák” (zsidivka).


A Szvoboda egyik hőse, írja a német Die Zeit hetilap portálján december 6-án, Stefan Bandera, az egykori nyugat-ukrajnai nemzeti mozgalom vezetője, aki 1941-ben „zsidókat és kommunistákat mészárolt le”.
Amikor tavaly a Szabadság pártot 8,5 százalékos arányban beszavazták a parlamentbe, Izrael vészjelzéseket adott le az Ukrajnában növekvő antiszemitizmusról. És amikor tagjai első ízben bevonultak az országgyűlésbe, ott ököllel támadtak Janukovics pártja tagjaira.
Ez a párt azóta már teljes hatalmába kerítette a kijevi városi önkormányzatot és annak épületéből a mostani unió melletti tüntetések alkalmával fizikailag rugdalta ki a szintén ellenzéki Közös Ügy (Szpilna Szprava) párt tagjait. De most sem Washington, sem Brüsszel, sem Berlin, sem Párizs nem retteg.
A McCain-barát Szvoboda pártnak a Majdan téren mindenhol láthatóak fekete-vörös lobogói, amelyeket a FIFA labdarúgó meccsekről „rasszista jelképként” tiltott ki.
És amikor Ukrajna oroszbarát, keleti részében azt emlegetik fel, hogy a Donyeck megye tartja el Nyugat-Ukrajnát, a nacionalisták azzal vágnak vissza – írta Stier Gábor lapunk Magazinja december 7-i számában -, hogy „Ogyessza meg zsidó”.

December 8-án a Szvoboda párt aktivistái vezetésével ledöntötték a kijevi Lenin-szobrot, – a nyugati sajtó üdvrivalgása és aggodalmaik mellőzése közepette, amely aggodalmak mindig felbukkannak velünk kapcsolatban, még akkor is, ha akár a dél-amerikai populizmusról cikkeznek.
December 15-én Benjamin Cardin amerikai demokratapárti szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke ismét miattunk aggódott Washingtonban antiszemitizmus-ügyben.

És a külügyminisztérium ismét elfelejtette emlékeztetni a hivatalos Amerikát, hogy azok, akik Ukrajnában a Szvoboda elnökével kezelnek, legjobb, ha saját portáljukról tüntetik el az elfogadhatatlan arcátlanság váladékával megtelt kübliket.

A nyugati világ megszokta, hogy velünk bármit megtehet, mert „titkos fegyverünk” a bírálóink előtti hempergés, az ígéretek, hogy „mindent megteszünk”, az „ellenes” programokba invesztálunk milliárdokat, míg a magyar diplomácia vezetője – mint tette ezt tavaly márciusban a norvég fővárosban – hajlandó volt interjút adni egy olyan tévésnek, aki szó szerint kilógó nemiszervvel ült le vele beszélgetni.

Janukovicsnak két világ között kellett választania. Az egyiktől legalább pénzt kap, de sértéseket nem. A másik kis pénznyújtás mellett feltételeket állított volna. Ha az ukrán elnök ismerné történetünket, megacélosodna abban a hitében, hogy a kisebbik rosszat választotta.

Lovas István - Magyar Nemzet, 2013-12-20

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (5) Flag gondolja (33) Tereb (140) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (652) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1872) Autómánia (61) Nagyvilág (1452) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4868) Egészség (50) Kultúra (6) Rejtőzködő magyarország (171) Irodalmi kávéház (491) Politika (1571) Tv fotel (65) Heti lámpás (244) Vetítő (37) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Történelem (14) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>