Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
c6c6f8f689df804861ca9aee6d750808.jpg

Kockázatvállaló szerzet: korruptvadász

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A lázasan a korrupció ellen ügyködő nemzetközi szervezet nem feszül meg az erőlködéstől, hogy semlegesítse a kettős mérce látszatát.

Kérdőjelessé tette önmagát a Transparency International. A lázasan a korrupció ellen ügyködő nemzetközi szervezet nem feszül meg az erőlködéstől, hogy semlegesítse a kettős mérce látszatát. Továbbra sem ott keresi a korrupciót, ahol hemzseg.

„Tele van korrupciós ügyekkel.”

Ezt egy miniszterelnök mondta 2004 augusztusában Budapesten egy nagy példányszámú napilapnak nyilatkozva. Pár nappal később az akkor még nagy nézettségű köztelevízióban is megismételte állítását, hangsúlyozva, hogy kormányfőként biztos információkhoz jut.

 

Utalásában megnevezte a kormánykoalícióban lévő társpártot.

A Transparency International mintha nem hallott volna semmit. Pedig nem akárki mondta. Nem akárhol jelent meg, majd hangzott el. Több millió állampolgár tudta meg magától a miniszterelnöktől. hogy olyan párt van kormányon, amely tele van korrupciós ügyekkel.

Egy szava sem volt a Transparency Internationalnek.

Most, amikor más alapállású kormánykoalíció van hatalmon, a Transparency International civil kurázsit gyűjtött. „Lesújtó a korrupció elleni küzdelem eredménye a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet országaiban” – fogalmaz jelentése.

Sőt: rányílt a szeme más bajra is.

„Azok a polgárok, akik korrupcióra vonatkozó bejelentést tesznek, vagy nyilvánosságra hozzák az általuk észlelt korrupciós ügyet, nem számíthatnak arra, hogy az állam megvédi őket” – írják nagy bátran most, 2015-ben.

De hol voltak 2002 és 2010 között?

Amikor az állami igazságszolgáltatás legfelsőbb bírósága mentett föl korruptvadászt – bűncselekmény hiányában -, akkor, amikor két és fél éves bírósági eljárás már lezajlott, összesen négy bíró hozott selejtes ítéletet, és legalább egy ügyész hamisan vádolt.

Ekkor hol volt a ma kurázsival teli Transparency International?

A megélhetési korrupcióüldözés ártalmasabb, mint ha nem csinálnának semmit. Azt a látszatot keltik ugyanis, mintha erő sorakozna föl a korrupt politikusok ellen, tehát a társadalom nagy része foglalkozhat a saját dolgaival.

Medgyessy Péter 2004 augusztusi bejelentése azonban máig nem jutott el a TI-hez.

Márpedig addig nem lehet a korrupció visszaszorulásáról még csak álmodni sem, amíg Magyarországon nem tisztázódik: személyesen kikre utalt Medgyessy Péter 2004 augusztusában a Népszabadságnak nyilatkozva.

Az akkori legfőbb ügyész tétlen maradt.

A mostani legfőbb ügyész pozícióját a Tranparency International fricskázza, mondván, addig nem lehet nyugalomba küldeni, amíg újabb kétharmados támogatottságú személy nem léphet a helyére. Ezt látja bajnak a TI.

Nem azt, hogy miniszterelnöki bejelentés 2004-ben süket fülekre talált.

Amíg Medgyessy Péter 2004. augusztus 17-ei sajtónyilatkozatának hátterét nem tisztázza a feltűnően bátran a korrupció ellen ügyködő Transparency International, addig erre a szervezetre aligha számíthat a társadalom.

Továbbra is csak a korruptvadászokra lehet számítani.

Ez azonban kockázatos és költséges foglalatosság. A korrupt politikus mindent – tehát mindent! – megtesz a nyomára jutott korruptvadász kiiktatásáért. Ráadásul az adatgyűjtés, a rendszerezés, valamint a nyilvánosságra hozás jelentős pénzt emészt fel.

Csak az menjen tehát korruptvadásznak, akit gyönyörködtet a rizikóvállalás.

Kovács G. Tibor - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Gazdaság (708) Belföld (11) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Mozaik (83) Heti lámpás (313) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2801) Mondom a magamét (7593) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Kultúra (9) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>