Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
a584ee2ed98633d83c2f4e9690182280.jpg

Antidogma - Mutti Merkel és Pavlov kutyái

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Angela Merkel úgy döntött, hogy 800 ezer további bevándorlót enged be Németországba, akiket az alkalomhoz illő módon „menekülteknek” neveznek.

Még ha egy nyilvánvaló nemzetközi propagandaműveletről is van szó – megmutatni, hogy ez alkalommal Németország a „jó” oldalon áll –, a döntés meglepő és veszélyes is egyben.

Alig öt éve jelent meg ugyanis Thilo Sarazzin közgazdász, szociáldemokrata politikus botránykönyve a muszlim bevándorlásról Németország felszámolja önmagát címmel, amely időközben több mint kétmillió példányban kelt el, eklatánsan tükrözve egyre több német bevándorlással kapcsolatos aggályait. Akkoriban a kölni megamecset építése is heves vitát és még hevesebb ellenkezést váltott ki a német közvéleményben. Tavaly óta pedig a Pegida (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom tiltakozó felvonulásai jelzik, hogy a németek egy része kezd ébredezni a hetven éve tartó letargiából.

Merkel azonban figyelmen kívül hagyja mindezt, és megteheti pusztán azért, mert Németország nem demokrácia. A németek bevándorlással kapcsolatos aggodalmai ellenére ugyanis egyetlen párt sem képes kritikus álláspontot megfogalmazni a témában. Ez a lehetőség a rendszerkompatibilis nagy váltópártok részéről persze fel sem merül, elvégre lételemük a konformizmus, de a parlamenten kívüli kis formációk sem merik feszegetni a kérdést, mert azonnal és automatikusan rájuk sütnék a „szélsőjobboldali”, sőt a „náci” stigmát, márpedig a reductio ad hitlerumnál manapság nincs súlyosabb „erkölcsbunkó” Németországban. A kockázat annál is nagyobb a Pegidához hasonló alternatív politikai mozgalmak számára, mert a kormányzat egy félelmetes politikai rendőrséget használ a kordában tartásukra az Alkotmányvédelmi Szövetségi Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz, BfV) cégére alatt, amely tömegesen alkalmazza a beszivárgást és a provokációt.

Hogyan lehet fejlődni, ha állandóan azzal kell foglalkozni, hogy lehetőség szerint megkülönböztessék a jóhiszemű aktivistát a beépített provokatőrtől? 2001-ben a kormányzat, a Bundestag és a Bundesrat megpróbálta elérni a nacionalista NPD betiltását, a karlsruhei szövetségi törvényszék azonban nem volt hajlandó törvényesíteni a miniszterek és képviselők partizánakcióját, mert az NPD felforgató jellegét igazolni hivatott akta terhelő bizonyítékait a rendőrség beépített ügynökei szolgáltatták. Az efféle Stasi-módszerek azonban nagyon megnehezítik a politikailag akár legkisebb mértékben is inkorrekt fellépéseket. Nem beszélve a német propaganda-apparátusról, amely elképesztő média-tamtamozással készíti elő a terepet az új honfoglalók számára. Az állomásokon és utak mentén a fogadásukra szervezett „spontán” díszsorfalat látva óhatatlanul is Merkel ifjúkommunista agitpropos múltjára asszociálhatunk. Elvileg a demokrácia pluralizmust, szólásszabadságot, valódi népképviseletet és a disszidens mozgalmak zaklatására szolgáló politikai rendőrség hiányát jelenti. Manapság Németország e demokráciadefiníció egyetlen elemét sem teljesíti.

Megszállottan meakulpázik viszont a náci múltja miatt, és talán még egyetlen vezetője sem tette ezt olyan intenzitással, mint Merkel, nyilvánvalóan attól az őrült személyes ambíciójától ösztökélve, hogy „Angéla anyaként” vonuljon be a történelembe. Kalkuttai példaképe nyomán ő is az „ökumenikus szeretet” szirénhangjaira hallgat, amikor nagyra nyitja Németország és Európa kapuit egy példátlan etnikai-vallási invázió előtt. Delíriumában csak azt felejti el, hogy ezt az inváziót a szalafista iszlám provokálja ki, amelynek célja földrészünk meghódítása. Tettével etnocídiumot követ el a német nép ellen (nem azt írom, hogy a „népe” ellen, mert ez nem fedné a valóságot), amelyet egy másikkal akar helyettesíteni. A németek többsége pedig, akiket lobotomizált a 70 éve tartó nácitlanítás (Entnazifizierung) és az amerikai típusú agymosás, aktívan részt vesz a saját megsemmisítésében, bégető birkanyájként tűrve az arab-afrikai hiénafalka beözönlését, sőt egyenesen tapsolva hozzá.

Beteges nagyravágyásától elvakítva Merkel elfelejti, hogy Németország Európa része, és hogy a tettei drámai következménnyel járnak a többi európaira nézve is. Elfelejti, hogy a schengeni határoknak köszönhetően az új honfoglalók milliói szabadon cirkulálhatnak a kontinens országai között. Elfelejti, hogy a gazdasági „menekültekkel” együtt Allah dzsihadistái is behatolnak Európába, azzal a nem is titkolt céllal, hogy meghódítsák. Következésképpen egy egész földrészt taszít a kollektív öngyilkosságba, pusztán azért, hogy szentként tetszeleghessen, miközben a modern demokráciák jól bevált diverzáns akcióját alkalmazva „jobboldali terrorizmussal” riogat. (Flüchtlinge: Merkel warnt vor Rechtsterrorismus, zeit.de, 2015. szeptember 5.) Éppen akkor, amikor az iszlamista terrorveszély talán még sohasem volt ennyire fenyegető, mint manapság. Ha ez nem a képmutatás vagy a paranoia netovábbja, akkor nem tudom mi az. Miután ugyanő már 2010-ben kijelentette, hogy a „multikulti krédó teljesen megbukott”, és bevallotta, hogy Németországnak „nincs szüksége bevándorlásra, amely megterheli a szociális rendszerét”.

Jellemző módon ez ügyben maga mögött tudhatja az egész politikai osztály és a polkor médiaértelmiség támogatását, Sigmar Gabriel szociáldemokrata alkancellártól kezdve ultrakonzervatív pártbéli riválisán, Wolfgang Schäublén keresztül Jürgen Habermas filozófusig. A frankfurti iskola túlélőjeként ez utóbbi „alapjognak” nyilvánítja a menedékjogot, amelyet „az egész népnek tiszteletben kell tartania”, és jaj az ellenkezőknek. Szerencsére „az elszánt politikai elit hosszú távon” a jó táborába „vezetheti a közvéleményt és a civil társadalmat”. Persze „a népesség lustasága, egoizmusa és szűklátókörűsége” akadályt jelenhet, a jognak azonban mindenáron érvényt kell szerezni. (Repenser la crise des réfugiés, Le Monde, 2015. szeptember 10.) Ez a jogi totalitarizmus iskolapéldája, amely tökéletesen illusztrálja, hogy – Slobodan Despot szavaival élve – „az európaiak, akikkel zokszó nélkül le akarják nyeletni a történelem egyik legkolosszálisabb népvándorlását, nem állampolgárok, akiket meg akarnak győzni, hanem Pavlov kutyái, akiket igyekeznek idomítani”. Mutti Merkel főidomárral az élen.

]]>www.demokrata.hu]]> - Gazdag István

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Politika (1582) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Sport (729) Gazdaság (702) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Mozaik (83) Egészség (50) Történelem (17) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>