Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Véget kell vetni a magyargyűlöletnek

Véget kell vetni a magyargyűlöletnek

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)
A magát Demokratikus Koalíciónak nevező haza- és nemzetáruló csőcselék bandavezérei továbbra is habzó szájjal uszítanak

a magyar nemzet idegen uralom alá vettetett harmada ellen. Legutóbb egy Molnár Csaba nevű ázalag fenyegetőzött azzal, hogy hatalomra kerülésük esetén elveszik magyarjaink szavazati jogát, merthogy a csürhe szerint ők nem viselik szavazatuk következményét.

Az idegenek százezreit tárt karokkal váró migránssimogatók visszataszító alvezére eszelős magyarellenességében azonban pontosan azt bizonyította, hogy véreink nagyon is viselik szavazatuk – vagy épp a választástól való távolmaradásuk – következményeit. Ha ugyanis e rasszista szélsőségesek valamilyen végzetes tragédia következtében bármiféleképpen döntéshozatali helyzetbe kerülnének, a trianoni Csonka-Magyarország határain túl élő magyarok az irracionális magyargyűlölet jogfosztott áldozataivá válnának. Münnich Iván szerint – amint azt a néhai pszichológus, agresszió-kutató a Demokratának 2010-ben kifejtette – az infantilis pszichopátia hátborzongató tünetegyüttesét (gyermekkori frusztrációkból fakadó féktelen kompenzálási vágy, cinikus lelkiismeretlenség, kíméletlenség, az együttérzés teljes hiánya, saját bűneinek másokra vetítése) mutató Gyurcsány és ostoba, gonosz, sátáni szektája minden rezdülésével a magyarság elpusztítására tör, tagadva nemzetünk puszta létét, nyíltan tagad megkérdezésük nélkül, akaratuk ellenére idegen elnyomás alá kényszerített egyharmadunkkal való természetes, magától értetődő közösségünket.

E destruktív, életellenes csoportosulás léte, működése sérti hazánk Alaptörvényét, mely szerint „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Alaptörvényünk tovább rögzíti, hogy „megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”

Mindezekből fakadóan magyargyűlölő szélsőségeseknek nincs helyük a magyar közéletben. Ezért az Alaptörvényt nyilvánvalóan és bizonyíthatóan sértő, kizárólag idegen érdekeket szolgáló aknamunkának véget kell vetni, a magát Demokratikus Koalíciónak nevező rasszista szektát bírósági úton meg kell szüntetni.

Ágoston Balázs - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Életmód (1) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Mozi világ (440) Történelem (17) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>