Ma 2021 október 25. Blanka, Bianka napja van. Holnap Dömötör napja lesz.
Ultimátum Orbánnak

Ultimátum Orbánnak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hát… azért ehhez Petőfinek lett volna egy-két szava.

Ultimátumot adott Orbán Viktornak a Független Diákparlament tucatnyi aktivistája: ha a kormányfő február 7-ig nem tárgyal velük, bő két héttel rá nagyon demokratikus irgum-burgum lesz. A libbal világ szerint ez nagyszerű, ilyen hős fiatalok nélkül 1848. március 15-éből sem lett volna semmi. Hát… azért ehhez Petőfinek lett volna egy-két szava.

Petőfi Sándor érdeklődve nézett körbe. Az emberrel az ilyesmi óhatatlanul előfordul, ha egyszer csak feltámad holtából. A költőt ez önmagában nem lepte meg. Egyrészt eleve is volt benne némi érdeklődés a természetfölötti iránt. Másrészt meg – lássuk be – a zsenik zöméhez hasonlóan hiú is volt: úgy vélte, az örökkévalóságnak teremtődött. És ebben tökéletesen igaza volt.

Petőfi így – túllépve a feltámadás tényén – inkább a pillanatnyi dátum és a helyszín iránt próbált tájékozódni. Utóbbira viszonylag gyorsan rájött, ugyanis körülötte kissé furcsán törték a magyart, de hát Pest 1848-ban is sajátos jelensége volt az országnak. Az időpontra egy eldobott röplapból következtetett, amely ]]>diákmegmozdulásra]]> csábította. 

A nagy költő forradalmárnak tartotta magát, így kíváncsivá tette a dolog. Milyenek is ezek a pesti ifjak halála után… hány évvel is? Na, igen, ez a keltezés nem rémlett most kristálytisztán. De majd kideríti. Diákok, ifjúi tündöklő elmék közé megy, csak tudják.

Rövid útbaigazítás után el is jutott az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé. A fiatalok az épület előtt tömörültek vagy tucatnyian – gondolta, szóba elegyedik velük. Pláne, ha már – az írás szerint – ennyien képesek egy egész diákparlamentet alkotni!

Odalépett egy ifjú hölgyhöz, és illedelmesen bemutatkozott: Petőfi Sándor vagyok. Majd a lány értetlenségét látva csendes szerénységgel hozzátette: a költő. Erre végre értelem csillant a szemekben: „Költő? Akkor Te biztos ismered Rékasi Ziggyt?! Szerintem, ha eljön, utána bőven beférsz a műsorba. Majd szólok a kommunikációs koordinátornak.” Ezután okostelefonjáról bejátszott két eredeti Ziggyt, ahol a művész saját szerzeményeit adta elő.

Petőfit a mobil nem lepte meg, logikus volt, hogy a technika fejlődik. A hazai költészet ilyen ívű fejlődésére azonban nem számított. Kissé örült is, hogy Vasvári vagy Jókai nincsenek mellette, mindketten hamar felkapták a vizet. De hagyjuk is, nyilván változnak az idők, arra volt inkább kíváncsi, hogy mit akar 2018-ban a magyar ifjúság.

A leányzó erre azt a tömör választ adta, hogy rühelli a tornaórákat, a hülye történelmi dátumokról nem is beszélve. Tőle ne kérdezze senki, hogy ki mikor született, mikor halt meg, ennek semmi jelentősége a mai világban. Ott van például az az Ady, bonyolult is, meg kit érdekel, hogy Segesvárról vagy Barguzinból szelfizett utoljára?! Petőfi neve szemlátomást még mindig nem ugrott be neki…

Egy odalépő, láthatóan a vezérek közé tartozó nyakkendős fiatalember ezt kiegészítette azzal, hogy nulladik órát sem akarnak, és túl vannak terhelve. Petőfinek ezt a terheltség-dolgot nem kellett különösebben bizonygatnia, mivel hirtelen nekiállt tapsolni és üvölteni: „Ki nem ugrál; Balog Zoltán, hej, hej!”

A költőnek közben kezébe nyomtak egy szórólapot, amely a diákság 12 követelését foglalta magában. Petőfi elmerengett: hát igen, mégsem harcoltak hiába, a 12 pont emléke ma is él. Aztán elolvasta a követeléseket… Ebből azonnal három dolog lett nyilvánvaló.

Egy: a harcos pesti diákság vezérei nem akarnak tanulni.

Kettő: a harcos pesti diákság vezérei mindenkinél okosabbnak tartják magukat.

Három: mégiscsak jobb lett volna, ha Vasvári és Jókai is feltámad sétapálcáikkal, hogy szabadon kifejthessék bíráló véleményüket az itt tiltakozó „kritikus elmékkel” kapcsolatban. Sőt, még a híresen türelmes Arany is hozzászólt volna „némi éllel” az ügyhöz, természetesen szem előtt tartva a diákparlamentarizmus nemes eszméjét.

Petőfi még mindig döbbenten állt, amikor két, attraktívan ronda napszemüveges ifjú megütögette a vállát, és kérdezték, hogy ő tényleg Az a Petőfi-e? A költő végre elmosolyodott: még nincs minden veszve. A fiatalok erre azt kérték, hogy érintettként döntse el egy vitájukat.

Petőfi saját korából ismerte ezeket a kérdéseket, a Pilvaxban is többször faggatták, hogy ebben vagy abban a versében mit akart mondani. Aztán persze mindig jobban tudták nála… De hát rendben, áll a költészetkedvelő diákság rendelkezésére. Tehát, mi a kérdés?

A kérdés az volt, hogy a tíz-, avagy a húszforintos érmén volt-e rajta annak idején a képe? – mert a ku..a G megint lefagyott.

Petőfi erősen elgondolkozott rajta, hogy ebben a korban vajon mi a közrendészeti díja, ha valakit nagyon felpofoz az utcán. Aztán inkább hagyta az egészet a csudába, úgy érezte, egyelőre hanyagolja ezt a feltámadás-ügyet, a halhatatlanságban jobb a társaság…

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Vetítő (30) Tereb (138) Mozi világ (440) Mozaik (83) Politika (1578) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2133) Életmód (1) Egészség (50) Irodalmi kávéház (506) Belföld (6) Mondom a magamét (5656) Sport (729) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Történelem (14) Nagyvilág (1463) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (662) Heti lámpás (255)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>