Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
632459e09db60b386cf25b669a6188ac.jpg

Török Gábor elemez - Béverzió

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a jó kormányzáshoz.” Bajnai Gordon fogalmazott így születőben lévő pártjának tegnapi évértékelőjén.

Majd hozzátette: „Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. (…) Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és mi ezért alakulunk párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.” Hogy mit is jelent ez? Azt, amit már hetek óta tudunk: Bajnaiéknak fel kellett adniuk az eredeti tervüket.

486bajnaiegyutt.jpg

(Fotó: ]]>Index]]>)

„A megszülető új formáció előbb egyesíti a Fidesztől balra álló civil világot, közben olyan szavazókat is megszólítva, akik – bár a kormányban csalódtak – eddig nem tudtak maguknak új pártot találni, majd végül – határozottan nem elsietve - maga mögé állítja a baloldali ellenzék pártjait is” – így ]]>foglaltam össze]]> november elején az Együtt 2014 forgatókönyvét. A projekt meglepően jól indul: az első mérés azt mutatta, hogy – a szocialista tábor egy részének elszipkázása mellett - valóban képesek lehetnek új szavazók megszólítására. Egy hónap múlva azonban már látszott, hogy szó sincs sétagaloppról: minden ]]>mérés szerint]]> csökkenésnek indult a kezdeti kiugró támogatottság, Mesterházy Attila pedig jó taktikai érzékkel ]]>reagált]]> a kihívásra. Az eredeti terv szerint az Együtt egyfajta esernyő lett volna, amely alá beállhattak volna a baloldali szereplők – köztük az MSZP -, a gyengülő közvélemény-kutatási adatok és a szocialisták adekvát válaszai miatt azonban egyre inkább a junior partner szerepében találta magát Bajnai alakulata. A párttá alakulás bejelentése innen nézve nem más, mint az induló terv kudarcának elismerése, illetve annak deklarálása, hogy az Együtt innentől kezdve már nem az MSZP és a többi szereplő csatlakozásában bízik, hanem kész arra, hogy ]]>súlyának, pozíciójának megfelelően]]> – ez itt a lényeg – kezdjen majd tárgyalásokat a közös indulásról a szocialistákkal.

Nem állítom, hogy az eredeti forgatókönyv teljesen irreális lett volna: ha az Együtt támogatottsága tartósan növekvő tendenciát mutatott volna, minden bizonnyal a szocialisták nem kockáztatták volna meg ezt a sajátos előválasztási küzdelmet, hanem inkább a minél korábbi megegyezés, csatlakozás irányába mozdultak volna. Bizonyára sok oka van annak, hogy a momentum elveszett és a projekt az eredeti formában elbukott, de a négy legjelentősebbről talán érdemes külön is megemlékezni:

1. Az időzítés. Ha tavaly ősszel valaki megkérdezte volna tőlem, mikor kell Bajnainak ringbe szállnia, én sem tanácsoltam volna azt, hogy sokat várjon. Komolyan fennállt ugyanis annak a lehetősége, hogy egy túl késői belépő esetén – amikor már leosztották a lapokat - nem lesz tere és helye. Mából visszatekintve ugyanakkor inkább tűnik úgy, hogy az Együtt túl korán lépett színre: ha a megállapodási kényszerhez közelebbi időpontban bont zászlót (például idén tavasszal), a szocialistáknak kevesebb manőverezési lehetőségük maradt volna. Bizonyos értelemben ez egy komoly általános tanulság is: a politikában a „nincs több idő”, a „huszonnegyedik órában vagyunk” érzete gyakran megtévesztő lehet, a politizálás ugyanis valóban jelentős részben ütemérzék kérdése (]]>lásd]]>: „tempírozva kell passzolni”).

2. A stratégia. Számomra meglepő volt, hogy az eseményeket követve úgy tűnt, mintha csak az első néhány lépés lett volna megtervezve. Bizonyára volt ennél alaposabb stratégiai gondolkodás is, mégis, az elmúlt hetekben azt lehetett érezni, hogy a projekt egyszerűen nincs kitalálva: nem voltak akciók, események, bejelentések. A legtöbb hír Bajnai országjárásáról érkezett, ami egy kötelező kűr, de ennél azért több politizálásra van szükség, ha valaki ismertséget és népszerűséget szeretne növelni.

3. A csapat. A politizáláshoz persze politikusok kellenek, márpedig az Együtt az elmúlt hetekben alapvetően egyszereplős vállalkozásként működött. Tavaly október 23-án és tegnap az évértékelőn is látszott, hogy a másik két alapítónak, Kónya Péternek és Juhász Péternek nem áll jól ez a fajta nyilvános szereplés, az amúgy ebben a műfajban szintén nem gyakorlott Bajnai mellettük valóban profi szónoknak tűnt. Ennél is nagyobb gond, hogy az elmúlt hónapokban az Együttnek nem lettek olyan új arcai, szereplői, akik szimbolizálhatták volna a megújulást, a változást, akik az eredeti („]]>politikai közép]]>”) üzenetet felerősíthették volna. Akik pedig jöttek, közeledtek, megjelentek, azok inkább ezzel ellentétes hatás kiváltására lehettek alkalmasak.

4. A rivális. S végül az okok között feltétlenül meg kell emlékezni az MSZP szerepéről. Ha az Együtt-projekt (azaz az ]]>Olajfa-paradigma]]>) egy előre lejátszott meccs lett volna, kiosztott szerepekkel, könnyen lehet, hogy sokkal komolyabb eredményt érhetett volna el. Az azonban, amit az elmúlt hónapokban láttunk, nem színjáték volt, hanem egy valódi előválasztási kampány, amelyben az MSZP nem betanított statisztaként vett részt, hanem riválisként. Ráadásul meglepően taktikus riválisként: Mesterházy pártja képes volt komolyabb megingás vagy kapkodás nélkül kivárni, amíg elmúlik a momentum hatása, aztán a lehető legjobb pillanatban – a kezdeményezést átvéve – javaslatot tett az összes ellenzéki szereplő részvételével tartott tárgyalásokra. Ha az Együtt ezt elutasítja, a fő üzenetét jelentő összefogás ellen vét, ha belemegy, egy szereplővé degradálja magát a sok ellenzéki párt között. Nem véletlen, hogy az Együtt végül ment is és maradt is, de valójában ekkora nagyjából már el is dőlt az eredeti terv sorsa.

]]>http://torokgaborelemez.blog.hu]]> - A Flag Polgári Magazin partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Politika (1582) Tereb (146) Mozi világ (440) Életmód (1) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (705) Mozaik (83) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Sport (729) Egészség (50) Belföld (10) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>