Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
orbanbuktato00-660x330.jpg

Tízezer emberéletet rótt Orbán számlájára, majd vallomást tett

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez valami egészen elképesztő!

Zsiday elismerte, hogy nem ért hozzá, tehát címlapon hozza a Hvg.

Zsiday Viktor annyira népszerű befektetési celebnek, azaz szakembernek hitte magát sokáig, hogy még saját blogot is indított, hogy pestiesen szólva ott „ossza az észt“. A népszerűség azonban a celebvilágban (is) illékony portéka, vélhetően emiatt hihetetlen és sokaknak gyomorfogató ámokfutásba kezdett, hogy a mindenható ballib média kegyeit újra elnyerje.

Bár címlapra került, nem is akárhol, fagyi visszanyalt!

A Hvg már első kiemelt mondatában lesajnálja szerencsétlen interjúalanyát, hisz az erősnek szánt felvezető mondatban, amit Zsidaytól idéz, nem mond kevesebbet, mint hogy a magyarországi kormányzati intézkedések, a legtöbb európai országénál jobban sikerültek. Igaz, ezt saját olvasóinak szánt szánalmas ballib parasztvakítással így fogalmazza meg:

„Orbán Viktor […] próbálta minél rövidebbre fogni a gazdasági visszaesést, de végül majdnem ugyanoda jutott, mint a legtöbb európai ország.” Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy rövidebb gazdasági visszaeséssel, jobban teljesített Orbán Viktor, illetve a magyar kormány vezetésével az egész Magyarország. (Beleértve persze Zsidayt is!)

A cikk főcíme azonban ennél a bugyuta melléfogásnál is durvább öntökönrúgás. Mert mit is állít benne ez a Zsiday?

A befektetőből virológussá és országos válságkezelési csúcsszakemberré vedlett balliberális estimese-mondó önmaga jelenti ki magáról, hogy nem látja a válságkezelés pontos gazdasági koncepcióját. De miért is látná? Kormánytag? Nem. Operatívtörzs-tag? Nem. Ott van a felkért szakemberek között? Nem. Ért hozzá? …

Hogy mégis miért a Zsidayt kérdezte meg a Hvg, arra talán némi magyarázatot adhat az a tény, hogy ő az, aki néhány napja, alig burkoltan, tízezer magyar beárazásával (halálával) hozta összefüggésbe a fenti intézkedéseket. Persze, az is lehet, hogy ez csak véletlen…

Erre a jelenségre mondaná a székely bácsi, hogy ilyen állat pedig nincs!

És mégis van, mert a Hvg szerint a befektetési szakember (és virológus és válságkezelési guru és jós és…) példának okáért elvben arról is elmondja a tutit, hogy mi volt Európa legnagyobb hibája a járvány kezelésében (Van mellény rendesen!) és mi vár Orbánra a 2022-es évben.

De figyelem! Nem mindenkit okosít ám a ballib propagandagépezet zászlóshajója! A tudás ilyen mélységű elsajátításáért természetesen Hvg-előfizetőnek kell lenni.

Szinte biztos, hogy aki eddig nem fizetett még elő a Hvg-re, az ezek után nyitott bukszával rohan a „pénztárhoz“, hogy esténként Zsidayval a párnáján hajthassa álomra ballibbant fejét és reggel is arra ébredjen!

Nagy Árpád - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Nézőpont (1) Történelem (17) Belföld (10) Politika (1582) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>