Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
f4a0de8ddbf5d1a9497e202945e064d1.jpg

Sóhivatal

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mindig is volt egy olyan sejtése a nemzeti, konzervatív oldal szavazóinak, hogy az Európai Unió egy sóhivatal, választott parlamentjének szellemi színvonala pedig az állatkerti majomház szintjét is alulról közelíti.

Kedden ez a sejtés sokakban felerősödött. Bármennyire elfogadhatatlan, az ember egy idő után kezd hozzászokni ahhoz a felháborító érzéketlenséghez, amivel ebben a kivénhedt szalonanarchistákból és alig érettségizett kék, zöld, vörös szájhősökből verbuválódott többségű közegben a magyarországi problémákat kezelik. De ami sok, az sok. Azt már polgári neveltetés mellett is nehéz cifra káromkodás nélkül megállni, amikor olyasmiért gyalázkodnak és ítélkeznek bőszen, ami teljesen természetes, ha az ő köreikből származik.

Kedden Strasbourgban ismételten vitát generáltak a magyarországi történésekről. Az egyik legnagyobb veszélyt most az jelentette az európai közösségre, hogy a magyar miniszterelnök ki merte jelenteni, a gazdasági, vagy – más néven – megélhetési bevándorlók ne jöjjenek hazánkba, és akik jelenleg itt vannak, nem maradhatnak nálunk. Erről a problémáról kérdezi a legújabb nemzeti konzultáció kérdőíve is a magyar emberek véleményét. Ezt a kérdőívet szégyenteljesnek, idegengyűlölőnek titulálták a rendkívül művelt, Márai Sándort magyarul is betéve tudó hozzászólók, Orbán Viktor kijelentéseit pedig az „európai értékektől totálisan idegennek” minősítették.

Mindezzel közel egy időben lázas munka folyt Berlinben is. Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, mit ad isten, épp arról igyekezett megállapodásra jutni, mi a csudát lehetne kezdeni az Európát elözönlő emberáradattal. Miután megegyeztek, Hollande azt nyilatkozta, a gazdasági okból bevándorlók nem maradhatnak az Európai Unióban. Orbánhoz hasonlóan ő is világos különbséget tett üldözött menekültek és szerencselovagok között, amikor azzal érvelt, hogy a menekültek befogadásával járó terheket meg kell osztani a tagországok között. Terroristának egyikőjük sem nevezte sem az üldözötteket, sem a bevándorlókat, pedig nyilvánvalóan mindketten tisztában vannak azzal, hogy a magyar határt illegálisan átlépők közül szinte lehetetlen kiszűrni az elvegyült gonosztevőket. Ennek ellenére a francia elnököt nem minősítette idegengyűlölőnek, az alapértékek gyilkosának, párizsi Putyinnak és zsebdiktátornak senki. Nagyon helyesen egyébként. De akkor mi is a baj a magyar kormány álláspontjával?

A legszomorúbb, hogy van az egész vircsaftnak egy kifejezetten hazai, hungarikumnak számító vonulata. Próbál az ember jóhiszemű lenni, és fordítási nehézségekkel magyarázni az Európai Parlament szocialista, zöld és liberális frakcióiban rendszeresen felbuggyanó löttyös indulatokat a néppárti magyar kormánnyal szemben. Behunyt szemmel, bedugott füllel még azt is figyelmen kívül lehetne hagyni, hogy sokszor torz, elferdített formában, de rendre visszaköszönnek a külföldiek hozzászólásaiból a hazai szocialisták és DK-sok unalomig szajkózott hamis vádjai. De amikor a fiatalon elkallódott Ujhelyi István feláll, és arról értekezik, hogy Orbán Viktor goebbelsi technológiával végzi a nemzeti tudatmódosítást, Niedermüller Péter pedig annyira retteg a félelemkeltéstől, hogy a hazánknak járó pénzek megvonásáért könyörög, akkor ismét lehull a lepel. Abból a kottából vezénylik a vissza-visszatérő támadássorozatukat a nemzetközi porondon, amit még Gyurcsány írt 2010-ben. Soha ne feledjük a szemlőhegyi Cipolla csalódott vicsorgással mondott jóslatát: „Bennünket legyőzhettek Orbánék, de Európát úgysem tudják!” Ebben a megvilágításban kap egy halvány vajszínű árnyalatot az orbáni harcos retorikát támadó vádaskodásuk. Ám jó, ha számolnak vele a balliberális urak, hogy amit kedden sokadjára műveltek, az a hazaárulás minősített esetének számít a nemzeti, konzervatív választók szemében. Szerencsére többségük, az európai alapértékeknek megfelelően, a halálbüntetést elutasítja.

Gajdics Ottó - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2789) Tereb (146) Mozaik (83) Kultúra (7) Egészség (50) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Vetítő (30) Belföld (10) Tv fotel (65) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7547) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>