Ma 2020 július 15. Henrik, Roland napja van. Holnap Valter napja lesz.
Sneider és a libák

Sneider és a libák

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az út vége világosan látszik.

A magyar politikában kisgazdásodásnak nevezik azt a folyamatot, amikor a fősodor melletti különféle platformvezérek és lázadók újabb pártalakulatokat szerveznek, majd kölcsönös feljelentések után minden mellék- és főmozgalom eljelentéktelenedik, és végül a hajdan erős párt számára a parlamenti küszöb megugrása is lehetetlen vállalkozás lesz.

A Torgyán József vezette fő-fő Kisgazdapárt melletti szakadár mozgalmak miatt a végére már vagy tucatnyi alakulat viselte a kisgazda jelzőt, hogy aztán néhány személy családi vállalkozásaként kopjanak ki a magyar közéletből.

A jelek szerint a nemrégen még húszszázalékos Jobbik Magyarországért Mozgalom most a kisgazdásodás útjára lépett. Kisebb csoportok már eddig is váltak ki a hajdan nemzeti radikális pártból, de a mostani hatalomátvétel alighanem megpecsételte a sorsukat. Az alapító nyilatkozata szerint „értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt, mely programjával a nemzet egészét kívánja képviselni”, mára lényegében betagozódott a baloldali összefogásba. Bár kölcsönös előítélek egyelőre még mérgezik a vonzalom szárba szökkenését, nincs messze az idő, amikor a Jobbik a Gyurcsány-párt keresztény tagozataként küzdhet majd az életben maradásért.

A Jobbik bomlási folyamatát nehéz publicisztikai eszközökkel leírni, sokkal több értelme volna, ha egy tudós politológus könyvet írna a 2003-as párttá alakulás óta eltelt időről. Abból a könyvből világosan kiderülhetne, hogy – szemben a Jobbikból időközben kereket oldó szereplők állításával – Vona Gábor 2006-os elnökké választása után ez a párt nem a nemzeti radikalizmust, hanem a legsötétebb demagógiát képviselte, már akkor is jobboldali vagy baloldali előjelek nélkül. A magát ügyes hatalomtechnikusnak képzelő, de valójában erélytelen és nyúlé­kony Vona pusztán azért fordult a magyar nacionalizmus, a radikalizmus felé, mert észrevette, hogy a MIÉP eltűnésével akad még egy piaci rés, amelyet a Fidesz nem töltött ki. Mindez nem lett volna elég a parlamentbe jutáshoz, ha 2006 őszén Gyurcsány nem engedi szabadjára a rendőröket, ha nincs utcai erőszak, és ha az akkori húszéves radikálisoknak nem a rezsim kíméletlen magyarellenessége az első politikai tapasztalata. Ez és nem más alapozta meg a Jobbik helyét a magyar politikában. Ami pedig utána következett, mindössze ügyes PR-építkezés: a Magyar Gárda ötletének kisajátítása, a nyilas lapokat idéző beteges, gátlástalan zsidó- és cigányellenesség a Kuruc.infón, az indulatok felszítása a gettósodott válságövezetekben, a polgári oldal és a baloldal elleni gyűlölet egyidejű hangoztatása.

Csakhogy a lufi időközben kipukkant. Vona – aki valószínűleg megérezte a növekedés korlátait – úgy döntött, nyit a baloldal felé. Az úgynevezett „néppártosodás”, amely nem valaminek az elárulása, hanem a Jobbik 2006 óta folytatott demagóg szemfényvesztésének újabb állomása volt, megásta a mozgalom sírját. Talán soha nem tudjuk meg, Simicska Lajos mit ígért, ígért-e valamit egyáltalán, de úgy sejtjük (mert úgy hallottuk), hogy Vona semmiféle konkrét ígéretet nem kapott tőle néhány plakáthely átadásán kívül. A Jobbik azonban tizenkilencre lapott húzott, felsorakozott a szeszélyes milliárdos mögé, aki aztán visszavonult kecskét tenyészteni. Vona Gábor hamarosan követte: az utóbbi időkben kifejtett, immáron a Facebookra visszaszorult munkássága alapján kimondhatjuk, ő is jobban járna, ha kecsketenyésztőként szaporítaná a családi kasszát.

Most, amikor a borsodi Napóleon, Jakab Péter kézhez vette a pártot, a bevezetőben említett kisgazdásodás ellenállhatatlanul söpör végig a Jobbikon. A Simicska nélküli elárvult Varga-Damm Andreát ugyanúgy kipenderítik a frakcióból és a pártból, mint Snei­der Tamást, aki párthűsége jeleként még jobbikos pólóban eteti a libákat facebookos fotóján, de ettől még ugyanúgy lapáton van, mint a többiek. Egyébként is elgondolkodtató, hogy a Jakab által megalázott, kirúgott, a politikai senkiföldjére kényszerült egykori jobbikos hatalmasságok, Szávay, Bencsik János és mások gyér megszólalásaikban ugyanazzal a vehemenciával támadják tovább a nemzeti kormányt, mintha semmi sem történt volna. Ugyanígy Varga-Damm és Sneider is. Úgy tűnik, exjobbikosnak lenni valamiféle poszttraumás állapot, a helyzet elszenvedője pedig még a Lubjankán, véres priccsén is a párt vezérét élteti. Hiszen az ügy a fontos, nem az ember.

De mi is volna az ügy?

Jelenleg a „melósok” kiszolgálása heveny nyelvcsapásokkal. Jakab egyre inkább erre a bűvös szóra építi páratlanul érdekes kommunikációját. A „melósnak” hízeleg, aki jöhet jobbról, jöhet balról, mindegy, miben hisz, hisz-e egyáltalán. A „melósnál” belefér, hogy lecigányozza a miniszterelnököt, hogy lerománozza az erdélyi magyart, hogy röhögjön a kereszténységen.

A Jobbik visszatért oda, ahonnan 2006-ban elindult.

Az út vége világosan látszik. Szép látvány lesz, amikor plakátot ragasztanak majd a Demokratikus Koalíciónak, és megmutatják a Momentummal, hogy néz ki egy mélyszántás.

Alig várjuk.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Heti lámpás (241) Mozaik (83) Egészség (50) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (489) Tereb (140) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nagyvilág (1450) Autómánia (61) Mondom a magamét (4658) Történelem (14) Jobbegyenes (1798) Kultúra (6) Életmód (1) Gazdaság (652) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Flag gondolja (33) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Belföld (5)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>