- 0
A Magyar Nemzet birtokába jutott információk bizonyítják, hogy a Magyar Péter által oly gyakran emlegetett rendszerváltó hangulat nem létezik.
A fővároson és néhány nagyvároson kívül nincsenek olyan települések, ahol tökéletesen végre tudják hajtani a komolyabb feladatokat is a Tisza-szigetek, állítja egy, a Tisza Párt elnökségével és a Tisza-szigetekkel is együtt dolgozó forrásunk. Az informátor kiemelte,
egy öngerjesztő folyamat indult be. Sok aktivista eltűnt vidéken, így még inkább elkezdte az elnökség használni a megmaradt aktivistákat. Ennek következményeként pedig ők is elkezdtek fogyni, helyüket legtöbb helyen a debreceni vagy budapesti aktivisták veszik át.
A forrásunk szerint sok kistelepülésen, ahol Magyar Péter országjárást szervez, a helyi aktivisták az esemény szervezésében sem tudnak segítséget nyújtani, éppen ezért a budapestiekre támaszkodik a párt elnöksége.
A forrásunk egy képernyőfotót is átadott, amelyen jól látható, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei Tát településen folytatódik nemsokára az országjárás. Az üzenet szerint
önkénteseket várunk a hétfői, táti országjárásra. A feladat: a rendezvény gördülékeny lebonyolításának támogatása.
Amint arról már korábban írtunk, a Tisza Párt belső nyilvántartásából kiderült: lényegesen kevesebb Tisza-sziget van, mint amennyiről Magyar Péter beszél a nyilvánosság előtt. A lapunk birtokába került adatokból ráadásul az is kirajzolódik, hogy a támogatók területi eloszlása sem kedvez Magyar Péternek. Nem véletlen tehát, hogy hamis számokat kommunikál a pártelnök.
Jelenleg több mint 2200 szigetben majd 50 ezren vesznek részt a Tisza országos és helyi tevékenységében
– írta a Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter még szeptemberben, egyúttal bejelentette, hogy pártja új alelnöke, Forsthoffer Ágnes veszi át a Tisza-szigetek vezetését. A birtokunkba került adatok szerint ugyanakkor Magyar állításaival ellentétben mindössze 1570 Tisza-sziget van, amelyek tagsága összesen kevesebb mint 28 ezer fő. Ráadásul a párt belső életét ismerő egyik forrásunk, akit az adatok helytállóságáról kérdeztünk, azt is elárulta, hogy nagyjából csak 10 300 azoknak a tagoknak a száma, akik valóban aktívak is a Tisza-szigetekben.
A lapunkhoz eljutott tiszás nyilvántartásból az is jól látszik, hogy a Tisza-szigetek tagsága kifejezetten erősen koncentrálódik bizonyos helyeken. Más részein az országnak viszont nagyon nem állnak jól Magyar Péterék. Budapest egyes választókerületeiben például 25-nél is több Tisza-sziget van. Akad köztük olyan is, amelynek több száz fős a tagsága.
Egyes vidéki választókerületekben viszont rendkívül alacsony mind a Tisza-szigetek, mind a tagságuk száma.
A legtöbb Tisza-sziget Hajdú-Bihar 3. számú, debreceni választókerületében van. Az itteni ötvennél is több sziget mintegy 600 tagot számol. Borsod-Abaúj-Zemplénben a 2. számú választókerületben viszont mindössze négy sziget van, amelyek összesen csak 76 taggal rendelkeznek. Borsodban az 1., 3. és 5. számú választókerületben is nagyon kevés a Tisza-sziget. De alig vannak támogatói Magyar Péternek Hajdú-Bihar 1. és Fejér 4. számú választókerületében is. Ezeken a helyeken egyaránt száz alatt van a szigettagok összlétszáma.
Más kávéház a vidék, mint Budapest
A települések közül természetesen Budapesten áll a legjobban Magyar Péter. A fővárosban több mint kétszáz Tisza-sziget van, de népességarányosan Debrecen viszi el a pálmát több mint ötven szigettel. Más nagyvárosokban viszont sokkal rosszabb a helyzet a Tisza szempontjából. A több mint ötvenezer lelket számláló Zalaegerszegen például csak négy Tisza-szigetet találtunk.
Nem meglepő módon számos európai nagyvárosban vannak Tisza-szigetek.
Sőt, kisebb településeken, például az ausztriai Kitzbühelben, a spanyolországi Rojalesben vagy Windsorban, az Egyesült Királyságban is alapítottak csoportot a tiszások. Összességében viszont az mondható el, hogy nem magas sem a külföldi szigetek száma, sem pedig a tagságuké. Magyar Péter bizonyára azért is kerekítette erősen fölfelé a Tisza-szigetek számát, mert kellemetlen lett volna arról beszámolnia arról, hogy idén nem gyarapodott érdemben pártjának hátországa.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)








