Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Pilhál mesterien figurázta ki Bokrost

Pilhál mesterien figurázta ki Bokrost

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Jaj szegény Lali...

Búcsúközlemény

Megszűnik Bokros Lajos pártja, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa). 2013-as megalakulását az elnök így indokolta: „Az írástudó értelmiségnek részt kell venni a politikában.” Ehhez képest Lajos mellett az ismertebbek közül csupán Pálfy G. István vándorpolitikus és Pusztai Erzsébet hajdani MDF-szakadár nevével találkozhattunk. (Egyikük sem veszélyeztetett fennálló IQ-rekordokat.) Az MSZP-s Bokros egyébként nem humoristaként kezdte – csomagkészítőként tűnt fel még a Horn-korszakban, később az MDF-hez szegődött, ahol Dávid Ibolya uniós politikust csinált belőle, majd miniszterelnök-jelöltté tette. (Nyerni ugyan nem nyert, ellenben megszűnt a pártja.) A migráció beindulásakor újabb riasztó tünetek jelentkeztek rajta. Ilyeneket mondott: „Ha kormány lennék […], megkezdeném a letelepedni kívánó menekültek szétosztását az üresen álló ingatlanokban.”

Mostani búcsúközleményükből idézek: „Többé nem látjuk értelmét, hogy díszletként szolgáljunk az erőtlen ellenzéki tevékenységhez. […] A populista nacionalizmus avítt erői foglalták el a közélet minden területét. […] A MoMa hét éven át tartó önzetlen küzdelme, amelynek középpontjában […] a szegények és az elesettek támogatásának, felemelésének parancsa állt, nem vezettek sikerre.”

Drámai szavak. Mintha már olvastam volna hasonlót: „Most úgy látom, hogy hiába volt a kísérletünk, hogy ennek az országnak proletártömegeit öntudatos forradalmárokká neveljük. […] Mi félreállunk, hogy majd újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban és érettebb proletariátussal új harcba kezdjünk […] „Megvan! Kun Béla kesergett így emberkísérletének zárónapján, 1919. augusztus elsején.

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Történelem (17) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Egészség (50) Gazdaság (702) Életmód (1) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Politika (1582) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Tv fotel (65) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>