Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
deadfrance-620x330.jpg

Pá Franciaország! És kössz a sajtokat!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Franciaországnak vége.

Nem az elnökválasztás első fordulójának eredménye miatt, hanem azért, mert négy olyan jelölt szerezte meg a szavazatok nyolcvan százalékát, akinek nincs válasza az országa problémáira. A maradék húsz százaléknál meg futóbolondok szavaztak futóbolondokra.

A hagyományos pártok nyugat-európai haldoklására és a jobboldal előretörésére Ausztriában a nyílt választási csalás volt a liberálisok válasza, Franciaországban pedig a választás meghekkelése egy olyan jelölttel, aki mögött sem valódi párt, sem értelmes program nem áll, csak a médiabefolyás és pénz. De teljesen mindegy, mert ezzel csak eltolják a probléma kirobbanását néhány évvel és növelik a majdani robbanás erejét. A Nagy Francia Tömegmészárlás hagyatéka talán, de ebben az országban az utópista, ideológiai pártok befolyása mindig nagyobb, mint másutt és a szavazók csak a nacionalizmus elutasításában egységesek. A Nemzeti Front kevésbé intellektuális párt, mint a mi MIÉP-ünk volt, de koherensebb érzés és szavazótömeg áll mögötte, mint a mi Jobbikunk mögött. Sok választás óta képtelen kimozdulni abból a karanténból, amelybe tulajdonképpen maga zárta magát. Intellektuális ereje csekély, nem is remélhet többet.

A döntés elhalasztása is egy döntés, a franciák most úgy döntöttek, hogy mindazt folytatják ami ide juttatta őket és álmegoldások ködfüggönyébe burkolják a romlást.

Talán az utolsó döntésük volt, társadalmuk stabilitása olyan mértékben van veszélyben, hogy a lehetséges forgatókönyvek egyre döbbenetesebben lesznek pusztítóak azok számára, akiknek nem a marihuána legalizálása a fontos.

A nagy rendszerek és országok összeomlása nem látványos és gyors folyamat, hanem alattomos és lassú, amelyet lehet, hogy az emberek csak apró jelenségek nem összefüggő sorozataként élnek meg. A Szovjetunió 30 év romlás után egyszerűen csak megszűnt, így járt a szocializmus például nálunk, teljesen erőtlennek bizonyult megvédeni magát és nem is tudott róla.

Nemzetek is járhatnak így.

Lehet, hogy már nincs is Franciaország, csak még nem vették észre ezt a felek. Mondjuk ha a csőcselék és a bevándorlók veszik észre, hogy már nincs, az zajos rovancsolást ígér, de a franciák elvileg megszokták a ribilliókat. De utána mindig helyre állt a rend. De most nem fog, vagy olyan rend jön, amelyet nagyon nem fognak kedvelni.

De kit érdekel. Ha van országod, meg kell védened. Ha nem véded meg, nem lesz. A folyamat sokkal gyorsabb, mint gondoltuk húsz évvel ezelőtt. A győzteseknek azok a jogok számítanak majd a legkevésbé, amelyek nevében megakadályozták az ellenük való fellépést.

Javaslom, hogy a francia menekültek közül elsődlegesen a sajtkészítőket fogadjuk be, továbbá azonnal dolgoztassuk őket, akár közmunkában, és csak az kaphasson bármilyen jogot, aki rendesen megtanul magyarul és a gyermekeit is magyar iskolába járatja.

Nem akarok párhuzamos francia társadalmat Magyarországon.

]]>http://kiettemeg.pestisracok.hu]]>

Hozzászólások

Béla
2017-04-28 06:28
A francia nép megérett a halálra, ez jól látható, két évszázaddal előbb, igazából 1789 után teljesen világos, persze utólag, szifileszes marxista felfogás, Isten tagadása, s itt az eredmény. Egy felsőbbrendű akarat, ahol állam és vallás, maga az Istenhit összefonódott napi valóság, győzedelmes hódítóként jelenhet meg.. A muszlim azért felsőbbrendű, mert hű őseihez, hisz Istenben, és a családban. Gyermekeiben keresi és találja meg élete értelmét s boldogságát..

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Gazdaság (702) Vetítő (30) Autómánia (61) Politika (1582) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Történelem (17) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>