Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Orbánt támadta, nevetségessé tette magát

Orbánt támadta, nevetségessé tette magát

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

Örömmel jelenthetem, a kísérlet sikerült.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet újfent kísérletet tesz arra, hogy Orbán Viktort támadva nevetségessé tegye magát. Örömmel jelenthetem, a kísérlet sikerült.

Az RSF görcsös akarásának most az a tárgya, hogy 37 olyan állam- és kormányfő portréját sikerül összegyűjtenie, akik szerintük erőteljesen dolgoznak a sajtószabadság ellen. A liberális szervezet, akitől Soros György érdekeinek szolgálata sem áll távol kiemelte, hogy az európai vezetők közül egyedül Orbán Viktor miniszterelnök került föl a listára.

Mindezzel nem lenne semmi baj, ha a nemzetközi jogvédő szervezet igazat írna. Ettől azonban következetesen tartózkodik. Ellenkező esetben ugyanis nyilván nem tudná beteljesíteni elsődleges célját, az emberek félrevezetését.

Egyébként kesergett a szervezet már a jelenleg is virágzó Index miatt is, amely nemhogy megszűnt volna, mint siratták, hanem a Telex-szel egyenesen kettő lett belőle. A sajtószabadság elleni támadásként értékelték a Klubrádió elhallgatását is, ami persze szintén működik tovább a neten, sőt a jogsértések miatt elvesztett hullámhosszán egy másik adó, a Spirit FM folytatta a balos tájékoztatást. Mi több, a Népszabadság megszűnésével kapcsolatban sem emlegeti a szervezet a gazdasági ellehetetlenülést, mint a lap kudarcának alapvető okát, amelyet még az egyik extulajdonos MSZP sem tudott, akart pénzügyileg helyrehozni, hanem a kormány „szőrös” kezét igyekszik láttatni az ügyben, ami szintén minden alapot nélkülöző, bizonyítatlan állítás.

Természetesen Orbán Viktor esetében is hazudik a Riporterek Határok Nélkül, amikor úgy állítja be a magyar miniszterelnököt, mint aki a sajtószabadság ellen dolgozik.

Azt írják róla, hogy ő :„az »illiberális demokrácia« önjelölt bajnoka, aki 2010-es visszatérése óta stabilan és hatékonyan építette le a média pluralizmusát és függetlenségét Magyarországon.”

Ha ez egy valóban független és komoly szervezet lenne, amely nem a baloldal érdekei szerint tájékoztatna félrevezető jelentéseivel,

akkor például belenézhetett volna a Médianéző Központ tanulmányába, és máris elszégyellhette volna magát saját jelentésének valótlan tartalma, hiteltelensége miatt.

Orbán Viktor idejében ugyanis nemhogy csökkentek volna a baloldali orgánumok, hanem számuk jelentékeny növekedést mutat. Míg 2010-ben összesen 33 ilyen fórumot tartott nyilván a statisztika, addig tíz évvel később, 2020-ban már 48-cat. Mindössze 4 ellenzéki lap szűnt meg, viszont 19 jött létre. Nem nehéz kiszámolni, hogy ötven százalékot is meghaladó bővülésről van szó, tehát egyáltalán nem arról, hogy visszaszorultak volna a baloldali lapok, sőt.

Ugyancsak a Médianéző tanulmányában olvashatjuk azt, hogy a hazai médiaviszonyok nagyon is kiegyensúlyozottak. Nagyságrendileg ugyanannyian tájékozódnak konzervatív (84 százalék, 6,8 millió fő), mint balliberális forrásokból (83 százalék, 6,7 millió fő).

Ezeket az adatok egyébként már egy éve megtalálhatók a Médianéző honlapján és egyetlen balliberális médium vagy politikus sem tudta cáfolni őket, de még kísérletet sem tett rájuk.

Így a Riporterek Határok Nélkül szervezettől joggal elvárhatná a magyar olvasó, ha már arra ragadtatja magát, hogy Orbán Viktort dehonesztáló módon a sajtószabadság ellen dolgozó vezetőként tünteti föl, akkor silány munkájukkal ne tegyék magukat nevetség tárgyává.

Sajnos azt már megszokhattuk a balos térfélen focizóktól, hogy számukra a valóság nem sokat számít.

Csak az a fontos, hogy ártsanak, dezinformáljanak, félrevezessék az embereket, s minden eszközzel támogassák azt a baloldalt, amely Magyarországon tiszta eszközökkel eddig csak egyszer, 1994-ben tudott választást nyerni.

Talán nem véletlenül

Horvátj K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Történelem (17) Mozaik (83) Egészség (50) Kultúra (6) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Életmód (1) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Politika (1582) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>