Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Ők csinálják a vihart a néppárti biliben

Ők csinálják a vihart a néppárti biliben

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Minden kiderült. Jöhet a meglepetés!

Szögezzük le gyorsan: nincs jelentős párt azok között, amelyek a Fidesz néppárti kizárása mellett érvelnek. Olyannyira nincs, hogy kizárólag kis mozgalmak foglalkoznak ezzel az egész üggyel. Mindenesetre a szerdai szavazás előtt érdemes átnézni, hogy mi is a helyzet.

Most éppen a Magyarországon látható, Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátok miatt tört ki a balhé. Még a Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber is eljött Budapestre emiatt és a CEU-n tett látogatása után, de még a Mazsihisz elnökével folytatott tárgyalás előtt találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

A magyar kormányfő ezt követően elnézést kért a kampány hangneme miatt. Ez persze nem csitította el a kizárás mellett érvelőket. 

Úgy fest egyébként, hogy csupa olyan formáció menne szembe a Fidesz-szel és a közel három millió magyar választóval, amely valóban támogatja a bevándorlást. A bukott Alexander Stubb – szeretett volna csúcsjelölt lenni, nem lett – mozgalma, a finn Nemzeti Koalíciós Párt is szembemegy a magyar kormánypárttal, ami nem meglepő hiszen már tavaly is összeugrott a két formáció a migrációs kérdésekben.

A litván Haza Szövetsége-Litvány Kereszténydemokraták pártszövetsége se barátja a Fidesznek és ugyanez igaz a norvég Hoyre-ra, a svéd Mérsékelt Pártra és a Kereszténydemokrata Pártra is. Érdekes egyébként, hogy két utóbbi mozgalom nem elítéli, hanem támogatja hazájában a bevándorlási politikát. Az ír Fine Gael is levelet írt, amelyben kéri a Fidesz kizárását. Az ír kormányzópárt véleménye szerint amúgy az EU-n kívüli migráció jót tesz majd az ország gazdaságának. 

Nem lenne tiltakozás a tiltakozás, ha kimaradnának belőle a benelux államok. 

A felháborodottak között ott van például a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt, ami nem is csoda, hiszen ez Juncker pártja. A holland Kereszténydemokrata Tömörülés is a kizárást kezdeményezők között van, ez sem meglepő hiszen rendszeresen támadja a magyar kormányt. A párt amúgy Hollandiában is egyre kevésbé népszerű. A Flamand Kereszténydemokratákra is igaz ez az állítás, mert ők sincsenek most a csúcson. Ugyancsak kevesen állnak a vallon Humanista Demokratikus Centrum mögött, de ennek ellenére is támogatja a párt a Fidesz kizárást. 

Ezek azok a pártok, amelyek bírálják a magyar kormánypártot. Itt ]]>elérheti]]> a teljes jogú tagok listáját. Németekkel, olaszokkal, spanyolokkal, lengyelekkel. Látszik, hogy a komoly pártok nem foglalkoznak ezzel az egésszel. Vihar a biliben, de ugye kampány van…

Kecskés István - ]]>https://ezatuti.blogstar.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Sport (729) Tereb (146) Mozi világ (440) Mozaik (83) Történelem (17) Belföld (10) Életmód (1) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>