Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Nógrádi György: Európa idővel belerokkan a háborúba

Nógrádi György: Európa idővel belerokkan a háborúba

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kijev és Moszkva is elszámolta magát a háborúval...

Nyolcvan éve a németeknek Moszkváig kellett menetelniük, hogy fázzanak, most elég otthon maradniuk, mondta Nógrádi György a Mandiner összefoglalója szerint.

„80 éve a németeknek Moszkváig kellett menetelniük, hogy fázzanak, most elég otthon maradniuk” – így jellemezte Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Európai Unió szankciós politikájának hatásait a Karc FM-en. Az orosz gazdaságban kétségtelenül látszanak a nyugati embargó jelei, azonban míg India, Kína és más ázsiai országok gyakorlatilag korlátlan mennyiségben képesek felvásárolni az unió által lemondott kőolajat és földgázt, az európai országok belerokkannak az energiahordozók mellőzésébe – fejtette ki Nógrádi.

A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: Kijev és Moszkva is elszámolta magát a háborúval. Vlagyimir Putyin abból indult ki, hogyha a Krím-félszigetet 2014-ben véráldozat nélkül sikerült Oroszországhoz csatolni, akkor a stratégiai objektumok elfoglalásával kilenc nap alatt az ukrán kormányt is le tudja cserélni egy hozzá lojális rezsimre. De nem számolt azzal, hogy a nyugati hatalmak pénzügyi és katonai segítséget adnak Volodimir Zelenszkijnek, ezzel időben és térben is kiszélesítve a konfliktust – fogalmazott Nógrádi.

Szerinte a támogatás ellenére az ukránok a harctéren nem voltak képesek feltartóztatni az orosz előrenyomulást, a diplomáciában pedig kezd kontraproduktívvá válni, hogy az ukránok a fegyverszállítmányokra és a pénzügyi mentőövekre, köszönet helyett fenyítésekkel reagálnak.

A két szembenálló fél hibás helyzetértékelését jól mutatja, hogy az ukrán és az orosz irányítás heti rendszerességgel cseréli a tábornokokat és a titkosszolgálati vezetőket – mutatott rá Nógrádi ]]>a Mandiner szemléje szerint]]>.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Történelem (17) Sport (729) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Belföld (10) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Életmód (1) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Vetítő (30) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>