Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Ne legyenek székelyek!

Ne legyenek székelyek!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Félre a viccel.

A határon túliakat kiátkozó Gyurcsány Ferenc bukaresti elvbarátja szerint „székelyek nem léteznek”, és így természetesen nincs Székelyföld sem. Azonban Razvan Rotaru is liberális, szociáldemokrata jellegű politikus, akinél a baloldali nemzetközi szolidaritás szintén csak saját internacionális bankszámlájáig terjed.

„Erdély azonos Romániával, és Románia azonos Erdéllyel. Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem. Romániában csak – különböző etnikumú – román állampolgárok léteznek.” ]]>Ezt sikerült leírnia Razvan Rotarunak]]>, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt egyik képviselőjének.

Rotaru úr közleményéből persze azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy Romániában a jelek szerint az idióták is meghatározó etnikumot képviselnek. És örömteli, hogy a bukaresti szocialisták éppen az ő egyik jeles vezetőjüket delegálják a román parlament külügyi bizottságába. Rotaru úr ugyanis ennek a testületnek is tagja.

De félre a viccel. Razvan Rotaru épp úgy nem hülye, mint budapesti úrelvtársa, Gyurcsány Ferenc. Véleménye tökéletesen kiszámított, manipulatív, és természetesen kellőképpen aljas. De hát szociáldemokrata jellegűek a lelkeim.

Rotaru a katalán ügy kapcsán vette elő újra a magyar, illetve a székely kártyát. Azt sugallva, hogy tessék most már pofát befogni: ahogy a barcelonai vezetőket rács mögé lehet tenni, úgy a „különböző etnikumú román állampolgárokat” is sittre lehet vágni. Mondjuk, ha azt mondják, ők Székelyföldön élnek. Ami nincs, mert csak Románia, illetve esetleg Hargita és Kovászna megye van.

A szociáldemokrata politikus alighanem tudja, hogy a katalán-székely párhuzam nem igaz. Katalónia teljes függetlenséget akar, Székelyföld egyszerű autonómiát. Amiből az Európai Unióban – amelynek mellesleg, bár nehezen értelmezhetően, Románia is a tagja – nem kettő van. Ez alapvető jog még a bürokrácia szenilitásába belekorrumpálódott Brüsszel szerint is.

Azonban sugalljuk azt, hogy ezek a rohadt székelyek szét akarják verni a nagyszerű román nemzetállamot! És főleg, annak nagyszerű történelmi hagyományait! – na, ez is csak vicc volt. De hát Rotartu szociáldemokrata úrnak is meg kell győznie a románokat, hogy miért szavazzanak rá. Bukaresti nacionalistából sok van, az él meg a piacon, aki gyorsabban lép.

Gyurcsány kolléga Budapesten is tökéletesen tudja, hogy vannak székelyek, és egyéb határon túli magyar kisebbségek is. Azzal is tisztában van, hogy mit jelent számukra az anyanemzet gesztusa az állampolgársággal, a szavazati joggal. Ez azonban kicsit sem érdekli.

Számára az fontos most, hogy azok a szocialista szavazók, akiket átvertek annak idején a „jön a 23 millió román” kampánnyal – az akkori aljas siker gondolatát felidézve – rá voksoljanak. Neki az MSZP kell. Most ez az üzlete.

Hiába, ő is szociáldemokratának indult, adott esetben annak vallja magát ma is, Rotaru úrhoz hasonlóan. Ám az internacionalizmus, a nemzetközi szolidaritás eszméje nála is csak egy szűk körre terjed ki. Konkrétan saját magára, közvetlen környezetére és „nemzetközi” bankszámlájára.

Fotó: ps-montázs

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2788) Kultúra (7) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Heti lámpás (312) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Vetítő (30) Belföld (10) Életmód (1) Sport (729) Egészség (50) Gazdaság (705) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>