Ma 2024 április 17. Rudolf napja van. Holnap Andrea, Ilma napja lesz.
Márki-Zay egy kalap alá vette Trianont és Michael Jacksont!

Márki-Zay egy kalap alá vette Trianont és Michael Jacksont!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ez valami egészen elképesztő!

Márki-Zay Péter állítólag egy jobboldali ember, mármint ő ezt állítja saját magáról, és ugyan lelkesen dicséri Gyurcsány hatalmas ötletét, az egészségügy fizetőssé tételét, a vizit- és a kórházi napidíj bevezetését, össze is fog a vérbalos szemkilövetővel és csapatával, no meg keresztény emberként az ördöggel is, ha kell (hűha…), tehát minden mondata, cselekedete, gesztusa, a barátai, a szövetségesei és a céljai is ennek épp az ellenkezőjét bizonyítják, de valamiért a sorozatos lebukásai ellenére mégsem bírja elengedni el ezt a szerepet.

Mert hiába lóg ki a liberálisok szépen manikűrözött, gendersemleges ujja, és Ferenc sötétből felsejlő alakja, Márki-Zay foggal-körömmel ragaszkodik az ellenzék által ráerőszakolt konzervatív álruhához. 2020 júniusa is egy ilyen bizonyítékot hozott el.

Történt, hogy Hódmezővásárhely polgármestere az utolsó pillanatban a homlokára csapott: mégis csak lehet trianoni megemlékezést tartani! – majd ő és a csapata vad kapkodásba kezdett. Aki nem emlékezne rá, akkoriban korlátozások voltak érvényben, azonban egy május 28-i kormányrendelet alapján a nemzeti összetartozás napját meg lehetett tartani. Ez az információ azonban csak június 3-án jutott el a különösen tehetséges, tájékozott és szorgalmas „konzervatív” politikushoz, így a város lakóit csak egy nappal az emléknap előtt tájékoztatták a hírről, és arról, hogy lesznek különböző események.

A sztárvendég pedig maga a messiás-megváltó-polgármester Márki-Zay Péter lesz. A programajánló is roppant emelkedettre és jobboldalira sikeredett, abból ugyanis megtudhattuk, hogy a nemzeti érzelmektől túlcsorduló személyiséggel és értékrenddel bíró politikus Trianonra emlékezve el fogja árulni, hogy „mi köze van Orbán Viktornak, Gyurcsány Ferencnek, Horn Gyulának és Michael Jacksonnak Trianonhoz.”

Sajnos elárulta. Elmondott egy viccet. Ő ugyanis nem csak keresztény, meg konzervatív, de más szuperképességekkel is bír; kérem tisztelettel, Márki-Zay Péter egy olyan vicces figura, aki a tréfáival szereti szórakoztatni, illetve felvidítani a Fidesz diktatúrája miatt szorongó-búsongó népét.

Na de a lényeg, illetve a vicc:

„Megígértem egy beharangozóban, hogy elmondom önöknek, hogy mi köze van Michael Jacksonnak Trianonhoz, úgyhogy nem szeretnék adós maradni ezzel a hasonlattal, annak ellenére, hogy egy ilyen magasztos ünnepen ez egy profán hasonlat, ez egy vicc. Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg; a vicc szerint. Bárkiből bármi lehet”. Ajaj, mi lesz ebből, gondolhatta ekkor a naiv hallgatósága, hiszen egy ilyen tréfa az esetek túlnyomó többségében hatalmas botrányt szokott eredményezni. Herczeg Márk, a 444 Sajtóklub-ügyi felelőse egy efféle vicc hallatán azonnal el szokta kezdeni paprikavörös fejjel ütni a klaviatúráját, majd órákon belül már címlapon is hirdeti a lap, hogy primitív, rasszista és transzfób mondatok hangzottak el a Hír TV stúdiójában.

Az aggodalmaskodók azonban megnyugodhatnak, a kettős mérce baloldal intézménye él és virul, ami praktikusan azt jelenti, hogy ha Márki-Zay buzizik, négerezik, azzal nincsen semmi baj. Neki ezt is szabad. Bármit. Apropó, négerek! Márki-Zay humorista mondott más, azonban tematikájában hasonló viccet is.

Mutatom:

„Na, van egy aranyos vicc. Ezt ismerik biztos, ugye, Stevie Wonderrel vagy éppen Ray Charlesszal is ismerős ez a vicc, amikor azt mondják, megkérdezik tőle a vicc szerint, természetesen egy interjúban, hogy hát milyen dolog vaknak lenni? Azt mondja, hát még mindig jobb, mintha néger lennék.”

Mondjuk, ezt legalább nem a nemzeti összetartozás napján osztotta meg a nagyérdeművel. És lássuk be, ez is valami. Mindettől függetlenül kíváncsian várjuk Márki-Zay négerezéseiről a Telex, a 444, a 24.hu és a HVG dühödt, felháborodott és kioktató beszámolóit.

Bár élünk a gyanúperrel, hogy a baloldali jelölt amolyan jó és hasznos rasszista, olyan, aki bájosan és huncutul tréfálkozik, neki jól áll a négerek emlegetése, olyan szerethető, meg emberi lesz tőle, annyira, hogy most már Herczeg Márk meg az összes 444-es kolléga sem morgolódik, inkább szeretik, és elalélva mosolyognak rajta meg a viccein.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Vetítő (30) Tereb (146) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Kultúra (7) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Egészség (50) Jobbegyenes (2787) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Mondom a magamét (7544) Életmód (1) Mozaik (83) Mozi világ (440) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>