Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
01-soros-mti-780x309.jpg

Magyarországon állna bosszút az újabb Soros-terv

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Állítsuk meg őket!

Aligha lehet ugyanis másképp értelmezni azt, hogy a terv részeként migránstáborokat telepítenének Magyarországra és Lengyelországba.

Ahogy a mondás is tartja: az ördög a részletekben rejlik. Ez igaz arra a ]]>dokumentumra]]> is, amit magyar részről a Soros György szövetségeseként számontartott egykori kormányfő, Bajnai Gordon mutatott be, és melynek legfőbb pillérei olyan hangzatos címszavakat tartalmaznak, mint „a migráció szabályozása” vagy „Európa védelmi képességeinek fejlesztése”.

Közelebbről szemügyre véve azonban méltán nevezhetjük a programot egy újabb Soros-tervnek, de nemcsak a mögötte álló Nyílt Társadalom Alapítvány okán, hanem az abban megjelenő bevándorlást ösztönző elemek, a kelet- és közép-európai nemzetállamok megbüntetését célzó lépések miatt is.

Bár Sorosék elismerik, hogy Európa válságban van, ám a jelenség mögött nem az Európába érkező tömeges bevándorlást és az azzal járó társadalmi konfliktusokat, terrorcselekményeket értik, hanem a „populista veszélyt”, melyet meg kell állítani.

Míg a bevándorlással járó problémákat a viharokhoz hasonlítják, melyek „járulékos károkat” okoznak (mindezt úgy, hogy több százan haltak meg az Európában elkövetett iszlamista terrortámadásokban), addig a populistákban a közellenséget, az elemi fenyegetést látják, akik a zárt határokkal és a „zárt gondolkodásukkal” veszélyt jelentenek a kontinens polgáraira.

Ezen „populista” politikusok között említik többek között Orbán Viktort és Matteo Salvinit, akik hazájukban példátlan népszerűségnek örvendenek az emberek körében. Adódik a kérdés, kitől is akarják megvédeni Európát?

A válasz egyszerű: tőlünk, választóktól.

A „New Pact for Europe” projekt keretében megalkotott terv valójában tehát nem Európa és nem az európai polgárok, hanem a globalista, bevándorláspárti szellemiséget magának valló establishment, a status quo megőrzésének, illetve a jelenlegi folyamatok fenntartásának védelmében íródott.

Miközben a nyugat-európai füleknek is jól csengő külső határok védelméről értekeznek, addig egyetlen tollvonással tennék legálissá az illegális migrációt, és egyetlen tollvonással vennék el a határvédelmet a nemzetállamoktól. Számos egyéb intézkedés mellett a Soros-terv 2.0 a kvótarendszerről sem mond le, sőt, az állandó betelepítési mechanizmussal (Afrikából és a Közel-Keletről) az Európába érkező migránsutánpótlásról sem feledkezik meg.

De a bosszúról sem.

Aligha lehet ugyanis másképp értelmezni azt, hogy a terv részeként migránstáborokat telepítenének Magyarországra és Lengyelországba – azon országokba, melyek a 2015-ös válság kirobbanása óta következetesen ellenezték az illegális bevándorlást. Ehhez társulna továbbá egy „szolidaritási hozzájárulás”, mely adót vetne ki mindazon renitens tagállamokra, akik hallani sem akarnak a migránsok befogadásáról.

Soros célja egyértelmű: Európa elárasztása, valamint a patrióták megregulázása.

Bertha László - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7877) Nézőpont (1) Belföld (11) Tereb (146) Életmód (1) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Tv fotel (65) Történelem (18) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Heti lámpás (329) Gasztronómia (539) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2856) Mozaik (83) Gazdaság (717) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>