- 0
Menczer beárazta Magyart: „Ismerjük a fajtáját, az ilyen csak nőkkel bátor”
„Lázár János néhány napja találkozóra hívta Magyar Pétert. Remélem, a Peti ezt is közvetíteni fogja!” – írta közösségi oldalán a kormánypártok kommunikációs igazgatója a mai hírekre reagálva. Menczer Tamás úgy fogalmazott:
De most komolyan! A Petin háromszor kell pelenkát cserélni, amíg odaér Lázár Jánoshoz. Ismerem Lázár Jánost, a politikai és retorikai képességeit pedig mindenki ismeri. Lázár János ilyen Magyar Péter-szintű embereket szokott reggelizni…
Bejegyzése végén a politikus hozzátette, hogy ismeri ezt a fajta embert, Magyar Péter csak a „nőkkel bátor” . Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt , Lázár János közzétette saját közösségi oldalán a Magyar Péterrel folytatott levelezését.
A Tisza Párt elnöke a MÁV helyzete miatt kért találkozót korábbi főnökétől, azonban a közlekedési miniszter szerint utólag megváltoztatta a feltételeit, könnyen lehet, hogy arra játszik, hogy ne valósuljon meg a „várva várt” találkozás.
„Megtisztelő, hogy alkalmasnak tart arra, hogy a Tisza Párt kampányának egyik főszereplője és arca legyek, de ismert politikai elköteleződésem miatt erre sem szándékom, sem lehetőségem nincs. Fogalmazhatnék úgyis: reality igen, reality show nem” – üzente közösségi oldalán Magyarnak Lázár.
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Facebook)