Ma 2020 február 25. Géza napja van. Holnap Edina napja lesz.
Kohl már akkor megmondta

Kohl már akkor megmondta

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Orbán Viktornak, hogy...

Valamikor Helmuth Kohl azt mondta Orbán Viktornak, hogy egy nagy néppárt vezetőjének vigyáznia kell, nehogy parlamenti képviselethez jussanak a tőle jobbra álló erők. Más szóval, a néppártnak lehetőleg az egész jobboldali térfelet le kell fednie. Amióta a Jobbik középpárti státuszba került, némi fejtörést valóban okoz a Fidesznek, még akkor is, ha Vona Gábor szemmel láthatóan tesz arról, hogy véletlenül se jobboldali vetélytársként tekintsenek mozgalmára az emberek.

Mindenesetre a kohli jóslat most Németországban is bekövetkezett. A Bundestagban Merkeltől jobbra ott egy friss, majdnem tizenhárom százalékos erő, amely ráadásul korunk fő kihívásával, a bevándorlással kampányolt és ért el szép sikert. Azon kívül, hogy az AfD a harmadik legnagyobb párt lett, az igazi újdonság, hogy Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia és a többi ország után Németországban is komoly bevándorlásellenes mozgalom született. Ennek következményei egyelőre beláthatatlanok. Ahogyan ők presszionálni próbálják majd Merkelt, úgy a kancellár is mindent megtesz majd a mozgalom szétveréséért, felbomlasztásáért. Sok múlik azon azon is, hogy Merkel két új partnerével, vagy – valami csoda folytán – a régi nagykoalícióban folytatja-e a kormányzást. Nekünk, magyaroknak mindenesetre jó eredmény a tegnapi, mert Merkel immáron jobbra is játszik, olyan üzeneteket és gyakorlati lépéseket kell felmutatnia, amelyekkel talán visszaédesgeti a CDU-CSU-tól az AfD-be távozott szavazókat.

Aki pedig időt nyer, életet nyer. A magyar kormánynak jól jönne néhány csendes, konfrontáció nélküli esztendő a magyar-német kapcsolatokban. Legnagyobb ellenfelünk, Martin Schulz eltűnt a süllyesztőben, már csak az a kérdés, Angela Merkelnek milyen elképzelései vannak.

Szentesi Zöldi László

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Heti lámpás (233) Rejtőzködő magyarország (171) Irodalmi kávéház (479) Kultúra (4) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Történelem (13) Szépségápolás (15) Mozaik (42) Tv fotel (65) Politika (1571) Nagyvilág (1446) Gasztronómia (539) Gazdaság (638) Belföld (5) Mozi világ (440) Vetítő (37) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (139) Mondom a magamét (4332) Sport (729) Életmód (1) Jobbegyenes (1692)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>