Ma 2024 április 17. Rudolf napja van. Holnap Andrea, Ilma napja lesz.
Ki utálja jobban Orbánt?

Ki utálja jobban Orbánt?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Orbán Viktort rágalmazó versenyt tartott az ellenzék.

Az MSZP, a Jobbik és az LMP kedvesen megosztozott a témán: mindenki más szempontból utálhatta a miniszterelnököt. S láss csodát: Orbán még mindig a helyén.

 A parlamenti büfében „egyeztetett” tegnap reggel Szél Bernadett, Vona Gábor és a szocialista Tóth Bertalan.

Az LMP frakcióvezetője azért szerette a helyet, mert itt mindig kiélhette szabadságharcos énjét, amikor számonkérte a pultoson a vegetáriánus ételek hátrányos megkülönböztetését. Egyszer aztán kapott tréfából egy gender-barátnak titulált kelkáposzta főzeléket, aminek köszönhetően élete egyik legszebb demokrata üvöltését adhatta elő, amúgy hölgyileg.

A Jobbik elnöke törzstag volt a büfében. Kínos szavazások idején rendszerint itt időzött – mint például a kettős állampolgársággal kapcsolatosan 2010-ben. Akkor kicsit kellemetlen volt, ma már áldja eszét és a büfét: új brüsszeli és tengerentúli barátai szemében ez most marha nagy plusz pont.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azért szeretett itt lenni, mert Botka Lászlóval és Molnár Gyulával itt nemigen találkozhatott – mivel egyikük sem képviselő, tárgyalni meg a Parlament környéki europer búfelejtőkben jobban szeretnek. Itt Tóth Bertalan „valakinek”, és nem táskahordó fiúnak képzelhette magát.

A három ellenzéki politikus tehát jókedvűen egyeztetett. Ezt mostanában egyre gyakrabban tették, valahogy mind a hármójukhoz ugyanaz a megrendelés érkezett a szponzoroktól: ]]>Támadjátok, rágalmazzátok Orbánt! ]]>A feladat adott, de mivel gyalázzák?

Vona Gábor: Csináljuk úgy, mint a Gyurcsány!
Tóth Bertalan: Hazudjunk?!
Szél Bernadett: Az alap, de a Gabi másra gondol, azzal támadjuk, amit mi ismerünk a legjobban!
Vona Gábor: Pontosan, a tolvaj tud a legjobban rablásról beszélni! 
Tóth Bertalan: Hogy ti milyen menők vagytok!
Szél Bernadett: Nem a napot lopjuk itt, Bercike!

Ez is megvolt, de akkor ki, és mit is mondjon?

Vona Gábor: Én azt mondom, hogy Orbán rögeszmés, külföldről irányítják és az oligarchák bábja. És van egy tök jó mondatom arról, hogy a homokozóban minden lapátot magának akar.
Szél Bernadett: Nekem is van egy jó példázatom: olyan, mint Dagobert bácsi, dollárral a szemében. Ja, bocs, a dollár-jel az enyém, neki kitalálok valami mást, meg hogy nála rendszeresen elgurul a gyógyszer. 
Tóth Bertalan: Hát… izé, én nem is tudom, mivel támadhatnám magamból kiindulva. Ugye, nem sok mindent csináltam. Puskázás a suliban? 
Szél Bernadett: Nyugi, Berci! Ti történelmi párt vagytok, van bőven témátok. Például korruptozd le! Abban nektek marha nagy az élményanyagotok!

A büfében ment minden, mint a karikacsapás. Azonban mivel igaz demokraták, és nem üres szólamokat puffogtató populisták ülték körbe az asztalt, kellett valami „szakmai” háttér is az Orbán-gyalázáshoz.

Vona Gábor: Hadd legyek megint én a nagyon európai politikus! Léci-léci-léci! 
Szél Bernadett: Tőlem mehet, de akkor enyém a Putyin-kártya!
Tóth Bertalan: Devizahitelesek, egészségügy, oktatás. Stipi-stopi!

Itt Vona Gábor és Szél Bernadett összenézett: egész biztos, hogy ez jó ötlet, Berci? Hiszen a devizahitelekbe az MSZP kormány kergette bele az embereket, szocialisták akarták eladni a kórházakat, és az oktatásra is ők szabadították rá a „bolonyás” liberálisokat. De ha ezt akarja, ő dolga, majd lerendezi Botkáékkal. Ők inkább a saját dolgukkal foglalkoznak.

Vona Gábor: Béruniót fogok követelni! Ugyanazért a munkáért mindenhol ugyanannyi legyen az EU-ban a fizetés!
Szél Bernadett: Melyik multi fogja ezt támogatni? Nem beszélve arról, hogy miből? A minimálbér emelés miatt is sír minden vállalkozó.
Vona Gábor: Ezért tuti a téma! Jobb, mint az ingyen sör és a japán-magyar határ! Azt látja a „világ”, hogy mi jobbikosok milyen európaiak vagyunk, és nem begyöpösödött bőgatyások! Egy néppárt amúgy is merjen ígérni!
Szél Bernadett: De Gábor, ez tényleg nem reális! Erre Brüsszel egy fillért sem ad, a Jávor Benedek mesélte, hogy ez csak arra jó, hogy kifizessenek egy tonna pénzt egy raklap hatástanulmányért.
Vona Gábor: Miért, a Paks nélküli magyar áramellátás reális? Vagy teszel minden mangalicára egy napkollektort?! 
Tóth Bertalan: Ne veszekedjetek, gyerekek! Itt nem kell, egymás között vagyunk!

S tényleg, itt is egymás között voltak. Mint ahogy szembetűnő, hogy az elmúlt hónapok ilyen-olyan választásain valahogy mindig sikerült egymás javára visszaléptetni, vagy el sem indítani a jelöltjüket. Természetesen valamilyen nagyon életszerű, és még véletlenül sem politikai indokkal.

Többnyire persze így is kikaptak. Macerás dolog ez a népakarat. Orbánt utálni egyszerűbb!

Fotó: PS-montázs

Máté T. Gyula -]]> http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Belföld (10) Heti lámpás (312) Vetítő (30) Politika (1582) Történelem (18) Gazdaság (705) Egészség (50) Autómánia (61) Mondom a magamét (7543) Tv fotel (65) Sport (729) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2787) Nézőpont (1) Kultúra (7) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>